Hogyan "taníthatnám" meg anyukámnak, hogy azt értékelje, amilye van?

TE fizikai ertekekrol irsz, de biztos, hogy az anyukadnak valami legbelul nem ugy alakult, ahogyan szerette volna, talan a parkapcsolata, hiszen ha megkapna a szeretetet, akkor nem lenne ilyen negativ gondolatai, egyedul erzi magat!

Ezt a haz stb. nem potoljak!

Olyan ember is lehet boldogtalan akinek mindene megvan, de nincs meg az őszinte barát, társ akire számíthat akivel megoszthatja, élvezheti amije van.

Tanárnőm mesélt a falu leggazdagabb nőjéről, mindene volt! Csak barátja és egy olyan ember akit szerethetett volna az nem volt meg neki.

Szerintem jobb, ha nem idegesíted ezen magad, én évek óta próbálkozom és így sem értem el szinte semmit.

Bár nálunk kicsit más a helyzet, mert tele vagyunk hitellel, a házból időnként ki akarnak tenni(vinné a bank a házunkat), téli cipőre sem volt pénz, sokszor kajára is alig jut, net se mindig van stb. szóval azért van okunk panaszra.

Én csak annyit kértem, hogy pl. amikor jön haza és gyönyörű rózsaszín az ég ne üvöltsön velem, hogy "krvára nincs időm a felhőkkel foglalkozni, főznöm kell, mosnom kell, itt vannaka csekkek én holnap dolgozom...... - és lenyom egy 15 perces showt." , hiába magyarázom neki, hogy az a fél-2 perc kiesés nem oszt, nem szoroz. Vagy ha évente egyszer elmosolyodna, amikor ránéz a cicákra, ahogyan játszanak egymással, attól még nem kellene "nem fogom éjfélig itt bszni az anyám a főzéssel!". Na szóval hiába mondom, hogy ettől ő is jobban érezné magát (tapasztalatból mondom, hiszen más öröm és megnyugvás nekem se jut, hiszen azt sem tudom mi lesz velem, a jövőmmel, fekélyem van, nyugtatót szedek így is stb.), hiába mondom, hogy NAGYON SOKAT segítenek ezek az apró dolgok. De ha egyszer arra nem hajlandó, hogy felnézzen az égre, vagy vessen egy pillantást a virágládában alvó macskára, vagy hasonló akkor ott nincs mit tenni!

Ő is egyre többet iszik, apám pedig már amúgy is alkoholista, sokszor munkanapokon is a saját mocskában fetreng esténként (nem is értem, hogy megy be másnap dolgozni, pl. egyszer sem hallottam, hogy fáj a feje vagy ilyesmi). Hiába mondom, hogy jó, szörnyű az életünk, a lakásra is milliókat kellene költeni, mert rossz állapotban van, + ott a sok hitel ésatöbbi, de ha nem az italra menne el a pénz és legfőképpen nem veszekednénk minden este az ital miatt és nem lenne verekedés, sokkal nyugodtabb és jobb életünk lehetne. Jó, félretenni akkor sem tudnánk, de mégiscsak nem kellene még egy szappan vagy zsebkendő, wc papír vásárlásánál is a pénzt számolni és gyomorgörccsel menni a pénztárhoz, hogy istenem, mi lesz, ha nem lesz rá elég a pénz.

Szóval ha nálatok is hasonló a helyzet - tudom nem a legjobb tanács, de - add fel. Én is csak tönkremegyek emiatt, de nem tudom velük megértetni. El nem tudom mondani, hányszor beszéltem már erről anyukámmal, amikor józan volt, vagy ha épp a városban volt dolgunk, aznap nem dolgozott, nem siettünk annyira és pl. leültünk megenni egy fagyit (évente 2x ha csinálunk ilyet, amúgy is én fizettem a születésnapomra nagyszülőktől kapott pénzből, de lényegtelen), akkor kivételesen nem hisztizett és nem ordítozott, hanem figyelt rám, de még akkor sem fogta fel, mit beszélek!

Szóval ha ő idáig nem vette ezt észre, amit mi már fiatalon tudunk, akkor ebbe, hogy rövid legyek: bele lehet sz.rni.

Nem tudom, te hány éves vagy, és anyukád mennyi idős. Én pár éve jöttem erre rá igazán, tehát kb. 18-19 éves koromban, a szüleim 45 körüliek. Nem hiszem, hogy ha eddig nem jutott el az agyukig, akkor ezek után tehetünk még bármit is ennek érdekében.

Köszi. :)

Nagyon kedves tőled, de nem hiszem, hogy élni fogok a lehetőséggel. Ne értsd félre, őszintén jól esett, hogy felajánlottad. Csak én általában nem gondolok ilyesmire, mert csak még inkább elszomorít, ha jobban elmélyülök a témában. Próbálom hamar túltenni magam rajta, inkább megnézek egy filmet, aztán azalatt az 1-2 óra alatt nagyjából elfelejtem.

Csak ilyenkor szoktam magamban jobban felidézni, amikor így eszembe juttatja pl. egy kérdés itt gyk-n.

Azért remélem, hogy legalább nekünk nem lesz ilyen stresszes életünk felnőtt korunkban, ha már most rájöttünk a "titokra" (már ha fogalmazhatok így).

Kitartás neked is! :)