Hogy viseljem el ezt a szégyent? Hogy kéne kezelnem?

Elég későn, de úgy látszik, kezdesz észhez térni. Ne csinálj a munkából lelkiismereti problémát, dolgozz tisztességesen és gyűjtsd a pénzt, hogy önálló életet kezdhess.

Jobb ha békességre törekszel a szüleiddel, mert még eltelhet egy kis idő, mire lehetőséged lesz külön költözni. Addig is tapasztalj.

Elég fura szüleid vannak. Nekem is minden a seggem alá van tolva, és bár a szüleimnek voltak hibás lépései a nevelésemben, arra mindig is ügyeltek, hogy jól tanuljak és vigyem valamire az életben. A te szüleidnek ez miért nem volt természetes? Mindenki sikeres, művelt felnőttet kéne, hogy faragjon a gyerekéből, főleg aki anyagilag megteheti, hogy felsőoktatásba küldi. Milyen végzettséged van?

A munkát ne szégyelld! Menj el dolgozni, keress pénzt és kezdj önálló életet! Aztán pedig a tapasztalattal a hátad mögött kereshetsz új munkát ha itt nem érzed jól magad ;)

Egyszerűen arról van szó szerintem, hogy a szüleidnek te vagy a kislányuk, és nem azok a tipusok, akik könnyen engednek el, hanem azok, akik szeretnek pátyolgatni, és megtartani kislánynak.

A szülők is csak emberek, akik nem tökéletesek, és minden szülő más, nem biztos, hogy amit ahogyan csinálnak, megegyezik azzal, ahogy a fiatal felnőtt gyerekük elképzeli.

Nekik is újdonság és nem könnyű elfogadni, hogy felnőssz, és magad lábára szeretnél állni. Ők is küszködnek ezzel, és sajnos ez a nem szerencsés bennük, hogy így mutatják ki, ahogy. De mondom mindenkinek van hibája. Idővel azért megszokják ám, és örülni is fognak.

Neked pedig nem kell egyáltalán lelkiismeretfurdalásodnak lenni, hogy hogyan kaptál munkát. Dolgozz rendesen, ha akarsz adj haza valamennyi összeget, amíg szüleiddel laksz, a többit pedig okosan használd. Mindannyian megfogjátok szokni ezt az új, de normális állapotot.