Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért akar egy anya a lányából...

Miért akar egy anya a lányából hasznot húzni? Úgy hogy még az nem is kezdett el önálló életet és az iskolát sem fejezte be?

Figyelt kérdés

Anyám gyerekkorom óta nem úgy kezel, ahogy egy normális anyagi körülmények között élő anya a lányát. Gyerekkoromban sem kaptam meg semmit, nagyon rosszul érintett, amikor már mindenki dezodort használt és topmelltartót hordott 12-14 évesen, kinek mikor jött el rá az ideje, az én anyám meg azt mondta hogy semmi szükségem rá. Gyerekként nem tudtam hogyan kell szépen megfésülködni vagy szépen felöltözni, csúfoltak 9 éves koromtól amíg be nem fejeztem az általánost. Anyám arra sem tanított meg hogy mindennap 2x mossak fogat, így 13 évesen 3 csont fogamat is kihúzták, akkor világosított fel az fogorvos, hogy hát fogat kellene mosni- A mai napig nem tudtam teljes mértékben elfelejteni, hogy megszólnak az emberek vagy kinevetnek, nehezen teremtek kontaktus, nehezen szólok hozzá idegenekhez, félek..

Jelenleg főiskolára járok, anyám unszolására kezdtem el, pedig 18 évesen költözni akartam, de anyám "úgy megváltozott" azt hittem rendeződik minden. De nem. Alig telt el a beiratkozás óta 2 hónap, amikor ugyanúgy beszélt velem, beszólt mindenért. 19 évesen pedig már önálló voltam annyira, hogy volt saját célom, világképem, önképem. Anyám folyton nyaggatott, hogy kövér vagyok. Ha pl volt egy porszem!!! a cipőmön, azt mondta hogy úgy nézek ki mint a c*g*nyok!! Amikor megtudta hogy lefeküdtem a barátommal 18 évesen, üvöltözött velem hogy mekkora egy k_rva vagyok!! (kutakodott utánam és megtalálta a gyógyszeremet így tudta meg)

Anyagilag soha nem segített! Barátomtól kaptam meg sok olyan dolgot, amit neki kellett volna megvennie. Pl kabátot, cipőt.

Van egy öcsém, aki 11 éves. Neki több mindene van, mint nekem 21 évesen. Új plazmatv, új wifis telefon, új bicaj, kis elektromos motor, laptop, fényképező. Én semmit nem kaptam sosem. De ne hogy azt higgyétek hogy én most az öcsémtől sajnálom hogy ezeket a dolgokat 9-11 évesen megkapta, hanem az zavar, amit a kérdésben is kiírtam, hogy anyám hasznot akar belőlem húzni. Rossz szemmel nézi, hogy diákmunkát vállalok hogy fenntartsam magam, hogy megvegyem a bérletemet ami 6500 ft, hogy kifizessem a telefonszámlámat 2000 ft, hogy kaját vegyek, mert ha itthon eszek dumál, hogy vegyél magadnak, ez is 10.000 ft, saját sampont-fogkrémet stb veszek ez is 3000 ft, gyógyszer havi 3000 ft. 25.000 ft-nál járok, és akkor még nem voltam sehol, nem vettem semmi érdemlegeset!!

Sumák módon kellett az igazolásokat összegyűjtenem, hogy havi 6 ezer ft ösztöndíjat kapja az egyetemtől!! Múltkor vettem magamnak egy csizmát, bokacsizmát és télikabátot, mert már mindenek 4-5 éves, összesen 20.000 ft körül volt, sokat spóroltam rá, és sokat dolgoztam. Ennyi örömöm van az életben, hogyha félévente 20 ezer ft-ért vásárolhatok. Hozzáteszem kb 1 éve van erre lehetőségem!

Miért ilyen velem az anyám???

Szoktam segíteni itthon, sütök-főzök, pedig annyira gyűlölök itthon főzni, mert felettem áll, mindent kivesz a kezem alól és elteszi, hogy ugye nem kell már akkor meg tedd már el, meg beleszól hogy nem igy kell. És volt hogy már úgy csináltuk ahogy szerinte kellett, és sz*r lett a süti vagy a kalács amit épp csináltam.

Egyszerűen nem bírom már elviselni őt, nemtudom mit gondol? Apám tartja őt el 20 éve, neki 1 ft keresete sincsen, és még ő mondja nekem, hogy én ne egyek otthon, meg hogy én neki milyen nagy kiadást jelentek!!

Meg olyanokat mond, hogy igazán vehetnék otthonra kaját, mert hogy ő milyen sokat költ kajára, már nem győzi!! Közben meg napi 1000 ft-ért vesz kaját, abból tesómnak 500 ft az édesség meg a kóla, úgyhogy gondolhatjátok hogy napi 500 ft-ból milyen sok kaját lehet venni!

Mivel érdemeltem én ezt ki?

Hogy aprómról is szó essen, ő meg egy kétbojtos papucs, sajnos rá sem számíthatok, anyám simán fellöki apámat, ha nem tetszik neki valami. Pedig apám gyerekkoromban jó ember volt :(


2012. febr. 23. 13:29
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Ez már jobb nem lesz soha. Lépj le, amint tudsz.
2012. febr. 23. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%

En a helyedben lelépnék és az apud a hibás, mert hagyta, hogy az anyud csinál, amit akar.

Már ne segitsél neki, csinálja meg egyedül!

Abban is biztos vagyok, hogy irigy rád, mert sajnos vannak ilyen anyák is.

2012. febr. 23. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
100%

Elég gáz a helyzet, bár nem értem, hogy érted azt, hogy hasznot akar belőled húzni, nem látom, neki hol van ebben a haszon.

Ő mit szól ahhoz, hogy a barátod vesz neked ruhát? Próbáltál vel erről beszélni?

Egyébként szerintem unatkozik, nem dolgozik, és baromira ráér hülyeségekkel foglalkozni.

2012. febr. 23. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
Szerintem ezt nem lehet megérteni,hogy egy anya hogy gondolkozhat igy..épeszű ember nem viselkedne igy,de még az állatok sem..és sajnos nem vagy egyedül ezzel a gonddal,az én anyám is agyilag megrekedt az óvodai szinten,az akarom,kellnél...de az,hogy egy kapcsolat kétoldalú,hogy jó esetben adok-kapok,arról hirből se hallott...
2012. febr. 23. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
Mintha az én gyerekkoromat írtad volna le!!! Én elköltöztem, hagytam az egyetemet a fenébe, ha később lesz rá, levelezőn folytatom. Nem bírtam nézni, hogy irigykedve adta a puszta kenyeret, míg a tesóm minden nap drága tízóraival indított, és mellé zsebpénz, amiből délután pizzára ment, nekem megint jött a száraz kenyér :/ Menekülj!!!
2012. febr. 23. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

Ahhoz mit szól hogy barátomtól kapok ruhákat?

Lek*rváz ezért is, és olyanokat mond, hogy biztos tartanom kell érte!!!

2012. febr. 23. 13:49
 7/11 anonim ***** válasza:

Szerintem az egyetlen dolog, amit tehetsz ebben a helyzetben az az hogy a saját érdekeidet nézed, ill. azt hogy te minél kevesebbet sérülj.

Anyáddal ne foglalkozz, hogy mit miért csinált, valószínűleg valami mély lelki sérlést akar rajtad megtorolni, ez az ő keresztje, nem kell neked megváltani. Ezt nagyon vésd az eszedbe. Ahogy azt is, hogy ugyanolyan értékes ember vagy mint bárki akit ismersz vagy valaha is ismerni fogsz. Semmivel sem vagy rosszabb. Mindenre képes vagy, ha eleget dolgozol érte. Nézz csak magadra, saját erődből félévente tudsz magadnak venni néhány ruhát, ezt is magadnak köszönheted. :) Apró pozitív dolgokból építsd fel önmagad. Csak haladj előre, egyenesen. Határozd el mit szeretnél. Ha kell a diploma, de azért mert te akarod nem anyád, akkor csináld végig. Ha nem, akkor keress munkát és maint felvesznek, hagyd ott a sulit, és állj a saját lábadra. Ha a barátod támogat, addig talán meghúzhatnád magad náluk míg megkapod az első fizetésed.

Előrefele nézz, még előtted az élet, neked nem kell olyan sorsra jutni mint neki nem kell rossz embernek lenned neked még van választásod.

Mindenesetre sok erőt és kitartást kívánok neked. Minél előbb szakadj le anyádról, mármint érzelmileg, és ne nézz hátra tuti be fog vetni egy-két cselt ellened, majd ha lesz önálló kereseted, pl. hogy jajj bezzeg mennyibe voltál stb. Álld a sarat, és ha nagyon nehéz lesz, gondolj arra hogy ez csak egy játszma ami arra megy ki hogy téged minél jobban megkopasszon, hogy nehogy a saját lábadra tudj állni. Kit szekálna akkor és kit húzna le lelkileg? :) Minden eszközt be fog vetni. Ha ezt tudatosítod magadban, nyert ügyed van. Sok sikert!

2012. febr. 23. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:

ha még nem dolgoztál úgy igazán kérhetsz aktív korú ellátást(az ottani szociális osztálynál) ez havi huszon akárhány ezer ft+ az önkormányzat fizeti a tb-d. Ha pedig bármilyen segéllyel rendelkezel igényelhetsz nyugdíjas bérletet ami 3700 Ft azt hiszem:) Persze mindezt nekem is magamtól kellett megtudnom a munkaügyi nem segített.

Ami anyádat illeti nyelj és spórolj egy saját lakásra a pároddal nincs mit tenni és én a helyedbe inkább koleszba mentem volna a munkán szerzett pénzből és kabátot meg cipőt hagytam volna a fenébe.

ui.:áttudom érezni a dolgot mert nekem egy skizofrén apám van aki depressziós és alkoholista is egyben volt itt aztán lelkiterror bőven

2012. febr. 23. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
még valami én pl adomány boltban veszek isteni márkás dolgokat, ahol 500 ft egy cipő vagy kabát és semmi bajuk nincs(egy nagyon szép elegáns alkalmi cipőm is ennyibe került ott)meg könyveket is ott veszek plusz minden ami kell:)
2012. febr. 23. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Nagggyon ismerős a szitu, én anyum is hasonló dolgokat megcsinált :( Ha van barátom, akkor k*rva vagyok (pedig eddig csak hosszú kapcsolataim voltak, 2 éves és 1,5 éves), és hülye, amiért nem vetetek meg velük mindent (az ő felfogása szerint, buta vagyok, h magamnak veszek alap dolgokat, pl. dezodor, miért nem fizettetem a barátommal, arra való...) Ha meg nincs barátom, akkor meg az a baj, akkor az arcomba vágja, h ha épp tanultam és nem tudtam elmenni dolgozni adott hónapban és nem volt pénzem, h fogjak ki vmi gazdag csávót és vetessem meg vele, mert neki ugyan nincs rám pénze... A fősuliról is le akart beszélni, azt akarta, h menjek el robotolni 70 ezerért, h tudjak minden hónapban hazaadni és levegye rólam a kezét. De akkor is jelentkeztem egyetemre, és végig is fogom csinálni! Még van belőle 3 év, összeszorítom a fogamat és kibírom, csak ezt tudom tanácsolni neked is! Koncentrálj a tanulásra, amennyire csak tudsz, utána menj!
2012. febr. 23. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!