Mindenki így érez, akinek nincs párja?

22 éves vagyok.Már jó régóta próbálkozok,de balszerencsém volt,vagy én voltam a balek,tök mindegy.Az a kérdésem,hogy normális,ha azt érzem,hogy kiábrándult vagyok és nem érdekel semmi?Mármint ez a párkapcsolat hiányából fakad?Mert már itt lenne az ideje,hogy legyen,tényleg.Nem vagyok depressziós,csak már elegem van,hogy nem találok hozzám való párt.Vagy sokkal idősebbek találnak meg,vagy sokkal fiatalabbak.Egyik sem jó.Igyekszem nem válogatni,de azért nekem is vannak igényeim és miért nem találok az igényeimnek megfelelő párt?Csak annyi,hogy ne akarjon 40 éves létére megfektetni,vagy ne legyen 17,18 éves,aki most érettségizik és még nagyon sokat változhat.Miért csak olyanokkal akadok össze,akivel nem lehet közös jövőnk?Ez tényleg ilyen baromi nehéz?Ti hogy találtatok párt?Feladtátok és azt mondtátok,hogy mindegy,csak már legyen valaki?Vagy mázlitok volt?Nekem miért nincs?Oltsatok le,tudom,hogy ciki ezért itt nyavalyogni,meg szedjem össze magam,nézzek ki csinosan,oké,igyekszem,azon vagyok,de most kicsit elegem van.Ma szemeztem egy sráccal a metrón,de ahogy közelebbről megnéztem,az is sokkal idősebb volt.Meg amúgy sem tetszett,csak esélyt akartam adni,hogy ne már én legyek az,aki felhúzza az orrát,mert az sehova sem vezet.De már megint egy idősebb faxit fogtam ki.Fax ki van.Mi van bennem,ami ezeket vonzza?22 évesnek nézek ki,se fiatalabbnak,sem idősebbnek.Ezek mindenkire úgy tapadnak,mint legyek a döghúsra,vagy csak engem tisztelnek meg ezzel?Vagy csak szimpla balszerencse és én képzelem be magamnak az egészet?Mit tegyek,hogy ne őrüljek meg?Előre is köszönöm a válaszokat.22l