Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Jár a nőnek is a kikapcsolódás...

Jár a nőnek is a kikapcsolódás? Anyukák ti is egész nap gyereket neveltek, főztök, mostok és takarítjátok a házat?

Figyelt kérdés

9,5 hónapos a lányunk. Még születése előtt megbeszéltük, hogy heti 1 alkalommal szeretnék "kikapcsolódni". Ez nem azt jelenti, hogy beülök a kozmetikushoz, vagy bulizok a barátnőimmel, hanem azt jelenti, hogy gyerek nélkül megyek el bevásárolni, ügyet intézni, ruhát túrni a babának stb...

Május és augusztus között kb.: 5 alkalommal vigyázott apa a gyerekre, de azóta szinte soha. Novemberben elmehettem moziba, januárban meg kaptam 3 órát, hogy elmenjek vásárolni. Ennyi! Fodrászhoz is úgy mentem, hogy a dédmama elkísért és tologatta a babakocsit, míg vágták a hajam. Ezzel szemben a férjem tavasztól őszig 7 alkalommal elvitte a kutyát kiállításra (hajnalban indult, késő este ért haza), minden szombaton kutyaóvoda, később kutyaiskola, most az iskola mellett heti 2-3 alkalom őrző-védő képzés.

Ma megkérdeztem, hogy én is eljárhatnék-e annyiszor itthonról, mint ő. Mondtam, hogy én is szívesen elmennék szép helyekre fotózni, mert nekem meg az a hobbim. Erre kiakadt, hogy a kutyakiállítás és iskola nem hobbi, hanem neki az munka. Persze ezt ő is tudja, hogy nem igaz. Ő nem tenyésztő, csak szereti vinni a kutyát kiállításra.

Másoknál is így működik? A gyerek az anyáé? Csak az anyáé? Évekig könyörgött, hogy legyen gyerek, most meg nem akar rá vigyázni soha. Jó nem mondom, hogy soha, mert esténként fél órát, vagy néha egy órát foglalkozik vele, de ennyi. És most, amikor szóvá tettem, hogy sehova nem mehetek - csak úgy, ha viszem magammal a picúrt - kiakadt és megsértődött. Azzal vagdalózott, hogy azért nem tudott rá vigyázni, mert orvoshoz járt, de ezután majd nem megy orvoshoz, meg kezelésre és akkor tud rá vigyázni. Jelzem, hogy az orvoslátogatás és kezelés mellett a kutyájára mindig volt ideje. Ez hogy van?

Abból áll a napom, hogy főzök, takarítok, időnként mosok, bevásárolok, pelenkázok, fürdetek, éjjel felkelek a babához legalább 10x. Ez ismétlődik mindig. Senkivel nem találkozok. Hetente 1-2 alkalommal beszélek telefonon egy barátnőmmel. Ez már mindig így lesz?


2012. febr. 10. 14:55
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:
100%

Épp ezért mondtam, hogy legyen kettesben a férjjel, mert az előre tervezett módszer láthatóan nem működik.


Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy a férfiak ilyenkor nehezen boldogulnak egy ilyen kicsi gyerekkel. Mikor nagyobb lesz, akkor majd könnyebben kommunikálnak, szóval ez türelem és idő kérdése.

Érthető a kérdező kívánsága, de azért ez nem válóok, csak meg kell oldani a problémát.

2012. febr. 10. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem amúgy az a kérése, hogy mondd meg mikor mennél el, nem gáz egyáltalán......miért is lenne az? Mi is mindig előre megbeszéljük a férjemmel, hogy mikor megyünk privát programra, hogy a másik tudjon tervezni. Főleg, hogy a férjednek vállalkozása is van.
2012. febr. 10. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 anonim ***** válasza:
100%
ha az én férjemből indulok ki,akkor ő sem volt vele sokat ilyen kis korban,mert szerintem "félt" rá vigyázni. mert nem tudta,hogy miért sír,mit akar,stb..! aztán amikor már kicsit nagyobb lett és már kezdett beszélni,akkor már sokszor elmentek csavarogni,mert már megértette mikor mit akar. viszont én számíthattam másra ha dolgom volt,így nem éreztem magam bezárva. most már 3éves és imádnak együtt lenni. szóval:kitartás!
2012. febr. 10. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 anonim ***** válasza:
100%
"Neveld" meg a férjed, ha eddig nem sikerült. Az ő cuccait ne mosd ki, ne pakolj el utána, ha otthon van csak nyomd a kezébe a gyereket és egyszerűen menj el, mert dolgod van. Nem kell könyörögni, ha ez nem működik, cselekedni kell.
2012. febr. 10. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:
76%
Azért ez nem lenne olyan vicces, ha tényleg fél. Nem valószínű, hogy bevallja, de nem csodálnám, ha parázna, nem tudná miért sír stb.
2012. febr. 10. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 anonim ***** válasza:
49%

Azért ne szúrj ki vele. A jelek szerint tehát nem a tévé előtt lebzsel, hanem melózik, másodállásban vállalkozó, emellett elvégzi a nehezebb munkákat, pl. favágás, és mellette igen, elviszi a kutyát kiállításra. Tehát sok mindent csinál.

Beszéljétek meg, előre, mikor vigyázzon a gyerekre. Te meg addigra szervezhetsz találkozót a barátnőiddel vagy fodrászt, akármi.

2012. febr. 10. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 anonim válasza:
71%
Hiába erőlködsz szerintem így marad.Ha dolgozni is fogsz,még nehezebb lesz.Tapasztalat: 18 éves a fiam, a helyzet semmit nem változott, mindig minden előnyt élvez a családdal szemben. Szerintem erre kényszerítened nem szabad, az senkinek sem lenne jó.Kitartás és jól gondold meg a 2.gyerkőcöt.
2012. febr. 10. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim válasza:
76%
utolsónak adok igazat szerintem ez férfifüggő eröltetni nem szabad nekem egy éves a kislányom de a férjem vele van akkár egész nap is ha nekem dolgom van.Most beszéld meg vele a dolgokat ne hogy rá mennyen a házaságod.
2012. febr. 10. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 anonim ***** válasza:

Nálunk két hónapos a picúr! Tápszeres az igaz,tehát könnyebb nekem,mert apa is meg tudja etetni!

Engem a férjem szabályosan zavar! De tényleg. Heti egyszer randi a barátnőkkel. Általában itthon, de van,hogy beülünk valahova. Addig apa van a picivel. Ha körmöshöz megyek akkor is.

Holnap pl. az egyik barátnőm hívott el kávézni. A férjem nagyon jól el van a picivel!

Hozzá tartozik,hogy utána olvasott a szülés utáni depressziónak és arra jutott,hogy a nem szabad mindig otthon ülni, meg begubózni,mert akkor baj lesz!:)

2012. febr. 10. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindenkinek! Ha egyszer jó napja lesz és nem dühöng, megpróbálok vele beszélni. Biztos nem lesz könnyű, mert egyszer már említettem neki, hogy az ismerősök közül az apák milyen sokat vannak együtt a gyerekeikkel. Erre az volt a válasz, hogy "ők nem dolgoznak annyit, mint én".
2012. febr. 10. 21:43
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!