Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Jár a nőnek is a kikapcsolódás...

Jár a nőnek is a kikapcsolódás? Anyukák ti is egész nap gyereket neveltek, főztök, mostok és takarítjátok a házat?

Figyelt kérdés

9,5 hónapos a lányunk. Még születése előtt megbeszéltük, hogy heti 1 alkalommal szeretnék "kikapcsolódni". Ez nem azt jelenti, hogy beülök a kozmetikushoz, vagy bulizok a barátnőimmel, hanem azt jelenti, hogy gyerek nélkül megyek el bevásárolni, ügyet intézni, ruhát túrni a babának stb...

Május és augusztus között kb.: 5 alkalommal vigyázott apa a gyerekre, de azóta szinte soha. Novemberben elmehettem moziba, januárban meg kaptam 3 órát, hogy elmenjek vásárolni. Ennyi! Fodrászhoz is úgy mentem, hogy a dédmama elkísért és tologatta a babakocsit, míg vágták a hajam. Ezzel szemben a férjem tavasztól őszig 7 alkalommal elvitte a kutyát kiállításra (hajnalban indult, késő este ért haza), minden szombaton kutyaóvoda, később kutyaiskola, most az iskola mellett heti 2-3 alkalom őrző-védő képzés.

Ma megkérdeztem, hogy én is eljárhatnék-e annyiszor itthonról, mint ő. Mondtam, hogy én is szívesen elmennék szép helyekre fotózni, mert nekem meg az a hobbim. Erre kiakadt, hogy a kutyakiállítás és iskola nem hobbi, hanem neki az munka. Persze ezt ő is tudja, hogy nem igaz. Ő nem tenyésztő, csak szereti vinni a kutyát kiállításra.

Másoknál is így működik? A gyerek az anyáé? Csak az anyáé? Évekig könyörgött, hogy legyen gyerek, most meg nem akar rá vigyázni soha. Jó nem mondom, hogy soha, mert esténként fél órát, vagy néha egy órát foglalkozik vele, de ennyi. És most, amikor szóvá tettem, hogy sehova nem mehetek - csak úgy, ha viszem magammal a picúrt - kiakadt és megsértődött. Azzal vagdalózott, hogy azért nem tudott rá vigyázni, mert orvoshoz járt, de ezután majd nem megy orvoshoz, meg kezelésre és akkor tud rá vigyázni. Jelzem, hogy az orvoslátogatás és kezelés mellett a kutyájára mindig volt ideje. Ez hogy van?

Abból áll a napom, hogy főzök, takarítok, időnként mosok, bevásárolok, pelenkázok, fürdetek, éjjel felkelek a babához legalább 10x. Ez ismétlődik mindig. Senkivel nem találkozok. Hetente 1-2 alkalommal beszélek telefonon egy barátnőmmel. Ez már mindig így lesz?


2012. febr. 10. 14:55
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
100%
Nálunk 2 évig ment ez,aztán szétmentünk,igaz nem csak emiatt.
2012. febr. 10. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 anonim ***** válasza:
90%

Szerintem hármasban kellene a hobbikat intézni. A gyerek felborítja az addigi rendszert, de ha ez a megoldási módszer, amit te kitaláltál nem működik, akkor választani kell mást.

Én tuti vinném a gyereket is a kiállításra és vinném a természetbe is.

Aztán ha már nem anyatejes, akkor otthagynám a mamára és mennék ketten a férjemmel, mondjuk kéthetente hétvégén 1-2 napot.

2012. febr. 10. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/25 anonim ***** válasza:
100%

Ha hagyod magad és nem tudjátok megbeszélni normálisan,akkor igen,így lesz.Mindenkinek kell a gyerek nélküli lét még ha csak bevásárolni is megy 1 órácskára.Én ilyenkor feltöltődtem:-)

Nálunk nem így van,de nem is nagyon kellett ezért kiálljak.Bevásárolni ált.akkor mentem késő délután,amikor hazaért ,így egyértelmű volt,hogy ő vigyáz rá.Fodrászhoz nem sokszor járok,de azt hétvégén tettem,akkor megint otthon volt,egyértelmű,hogy ő volt a gyerekkel.Simán mentem túrizni is.

Én kettőnknek szültem a gyereket,nem csak magamnak,és ezt ő is nagyon jól tudja és így is gondolja.

Amúgy amikor kutyázni megy miért nem mentek vele,az neked is egy kis változatosság,még ha ott van a pici akkor is.

2012. febr. 10. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 anonim ***** válasza:
100%

Jár, hiszen fel kell töltődni kicsit, ki kell lépni a napi háztartási rutinból nekünk is.

Nekem másfél éves a kisfiam, és ha nem is heti szinten, de havonta kétszer-háromszor azért járok nélküle ide-oda. Havi egyszer-kétszer találkozom a barátnőimmel valahol gyerekek nélkül (hetente találkozunk velük, de akkor gyerekekkel, férjekkel együtt :)), illetve minden hónapban "becsúszik" egy gyerek nélküli vásárlókörút a tesómmal, vagy mozi a férjemmel, esetleg nagybevásárlás tömeges helyen.


Jó hogy itt kidühöngöd magad, de ezt a férjeddel kell megbeszélnetek. Mondd el neki, hogy a gyerek egyformán mindkettőtöké. Ha azt akarja, hogy egyformán fogadjon el titeket, akkor egyformán kell kivenni a részeteket a neveléséből akkor, amikor ő is otthon van. Ergo legyen vele többet.

Én volt, hogy mondtam a férjemnek, amikor fáradtságra hivatkozva nem akarta etetni, pelenkázni, vagy csak vigyázni rá: figyu, ha most nem vagyunk fifty-fifty kötelességű szülei, akkor később meg nem leszünk fifty-fifty jogú szülei, azaz én döntök, ha kér tőlünk valamit. Ez hatott :)))))


De nekem könnyű, mert szüleim is nagyon szívesen vigyáznak rá, ha ráérnek (sokat dolgoznak).

2012. febr. 10. 15:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 anonim ***** válasza:
100%

Állj a sarkadra, mert ha nem teszed, akkor igen, mindig így lesz. Az én férjem 4 gyerek után sem várja el, hogy mindig otthon legyek. Ő is ugyanannyit és ugyanúgy foglalkozik velük, mint én. Fel vannak osztva a kimenős napok, és kész.


Rátok fér egy nagy beszélgetés.

2012. febr. 10. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 anonim ***** válasza:
100%
Mondd azt neki, hogy a gyereknek szüksége van, hogy az apjával is időt töltsön kettesben, nélküled, és te csak jót akarsz neki.
2012. febr. 10. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/25 A kérdező kommentje:
Jó lenne, ha néha rábízhatnám valamelyik nagymamára, de mindkettő iszik. Próbáltam azt is, hogy amikor apa hazajön, a kezébe nyomom, de ilyenkor közli, hogy dolga van. Itthon van egy vállalkozása a főállás mellett. Ha meg nem dolgozik, akkor fát vág, vagy tüzet rak, vagy mást csinál:(
2012. febr. 10. 15:13
 8/25 anonim ***** válasza:
75%
És olyan barátnőd esetleg, akinek van hasonló korú gyereke és rábíznád? Egyik hétvégén ő vigyáz a tiétekre, a másikon meg te az övékére.
2012. febr. 10. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 anonim ***** válasza:
100%
De itt nem a "kire bízzam?" a legnagyobb gond, hanem az, hogy a férje nem akarja kivenni a részét a gyerekből. Beszéljétek meg, itt mi bármit is írunk, nem fog változtatni a férjeden.....
2012. febr. 10. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 A kérdező kommentje:
Ja, ma még mondta azt is, hogy mondjam meg előre pontosan, hogy melyik nap hány órakor akarok elmenni, mert neki azt pontosan tudnia kell, hogy úgy intézze a napját. Ez így működhet?
2012. febr. 10. 15:17
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!