Van valaki aki megszokásból van a párja mellett? Mert nem mer változtatni?

Ne, engem lehet lepontozni de a véleményem leírom.

Én épp amiatt váltam el a lányom apjától mert rá kellett döbbennem, semmi közös nincs bennünk. Nem foglalkozott velünk, ha otthon volt akkor sem volt velünk, a szerelem elmúlt, semmi vonzót nem láttam benne, csak egy ember volt aki mellett elaludtam. Folyton veszekedést provokált, állandóan kocsmázott a haverjaival, a pénzünket azt folyton elszórta de magyarázatot sosem kaptam hova. Érdekes módon a karikagyűrűjének is nyoma veszett... sajnos nagy volt a gyanú arra hogy azt is pénzzé tette... nem írom le az előzményeket a lányomra való tekintettel de sajnos elképzelhető róla... Amikor pelust kellett volna vennem, vagy bevásárolnom és kérdeztem hol van a fizetése, még ő volt felháborodva és ordenáré módon leüvöltötte a fejem hogy nekem ahhoz aztán semmi közöm, azért ő dolgozott meg, kérjek a szüleimtől ha akarok venni valamit...

Megundorodtam tőle, attól is rosszul voltam ha csak egy ujjal is hozzám akart érni. Persze az undoromat látta, akkor is ő volt felháborodva hogy én biztos minden nap b@szatom magam a szeretőimmel.... Hja pont arra volt kedvem és időm egy kisgyerek mellett...

Gyakorlatilag úgy viselkedett velem mintha egy koszos rongydarab lennék akibe a lábát beletörölheti.

Annyira besokalltam és egyik ilyen nagy magamba roskadás közben elgondolkodtam: mégis meddig bírom ezt? komolyan majd 50-60 éves koromban akarok rádöbbenni és siránkozni azon hogy mennyire elb@sztam az életem emellett a k.csög mellett, pedig csak rajtam múlott hogy változtatok-e és megadom-e az esélyt hogy boldog lehessek?

És döntöttem! Fogtam a gyereket és elhagytam.

Szerintetek mit reagált?

Elárulom: 3 hónapig nem is érdeklődött utánunk, élte világát. Közben a gyerkőc átesett egy nagyon csúnya víruson ami miatt sokat fogyott, enni nem tudott csak pépeset (3 éves volt), vagy szívószállal de az is sikogatások és sírások közepette ment mert a szája, nyelve, szájpadlása tele volt pöttyökkel ami rettentően fájt neki minden egyes nyelésnél. Inni is kínkeserves volt. Amikor meg ecsetelnem kellett a kis száját belül, akkor sírva fogtuk le anyummal, mert annyira fájt neki hogy majdnem ájulásig üvöltött kínjában... Képzeljétek, álmában még félre is beszélt a drágám és vadassal álmodott, ezt hajtogatta--- hát ennyire éhes volt, csak nem tudott enni. Persze mindig azokat főztük amik a kedvencei és azokat turmixoltuk és enni is akart, és sírt hogy a fájdalomtól nem tud csak pár szívószálnyit.

Na, ezt azért írtam le, mert ez volt az a pont amikor az én anyai szívem bekeményített! Tudta nagyon jól az a k.csög f@szfej hogy mennyire beteg a gyerek, mert az anyjáékkal és a sógornőmmel szinte napi telefonos kapcsolatban voltam, mégse érdeklődött a gyerek felől. Meg se látogatta.

Én pedig megvártam míg a gyerkőc megerősödik, visszahízlaltam csak őrá koncentráltam, ezután megbíztam egy ügyvédet és beadtam a válópert.

Na, ekkor 180 fokot fordult az exférjem és a szerelmével üldözött. Az autómat beborította rózsákkal, ráfestette hogy szeret, térden állva csúszott-mászott utánam hogy mennyire szeret stb. Nem ért célba. Aztán bedurvult. Így sem ért célba.

Viszont én eközben nagyon vonzó lettem a másik nem szemében, és szinte versengtek a férfiak értem. Kivirultam, egy hatalmas kőszikla esett le rólam és a boldogság meglátszott rajtam. Megmondom őszintén nagyon élveztem. És igen! Olyan apuka is akinek szintén a válópere folyt és a fiával aki épp annyi idős volt mint az enyém, minden nap jöttek arra a játszótérre ahol mi is voltunk. Még virágcsokrot is kaptunk (lányom-én) a két gavallértól (apa-fia).

Szóval nagyon élveztem hogy végre igazi nőként kezelnek.

És lassacskán az exem is megértette hogy VÉGE.

Most pedig már sok éve együtt élek a szerelmemmel, aki igazi nagybetűs FÉRFI. Mi vagyunk neki a lányommal a legfontosabbak. A szexet imádom vele. Még akkor is beindít ha ruhában látom, pedig 8 év az már sok idő. Mindig programokat talál ki, hol korcsolyázunk, hol csak kirándulunk de mindig együtt vagyunk. És ez nagyon jó.

Amit írtam hogy lehet lepontozni, amiatt volt hogy ezek után amiket írtatok azt kell mondjam, nagyon elkeserítő hogy ennyien élnek megalkuvó kapcsolatban. Inkább vagytok boldogtalanok és csak vágyakoztok az igazi boldogság után mintsem hogy mernétek változtatni. Pedig csak ti tudnátok, ti élitek az életeteket, és csak rajtatok múlik hogy milyen az az élet.

Értem én a történet tanulságát, de kö.csög f@szfejnek nevezni kicsit erős, hiszen mégiscsak vele voltál X évig, és szültél neki egy gyereket. Ennyire ne alacsonyítsd le magad!

Egyébként pedig gratulálok, hogy volt erőd, és merszed váltani, sokaknak nincs sajnos.

8.45-ös vagyok.

12.30-nak üzenem:

Hidd el most már ennyi idő távlatából nem a semmiért hívom így. Sőt azt is írhatnám rá hogy egy utolsó patkány...

Pár példa amiért ilyen jelzőkkel illetem: a lányunk egyáltalán nem érdekli, most 11 éves. 3 éves volt amikor elváltunk, ezalatt az idő alatt soha nem kereste, akkor sem foglalkozik vele ha a lányom ottlaszik az apai nagyszüleinél és ott találkoznak. Nagyon nagy nehézségek árán néha böffent neki egy halk köszönést ennyi. Hja de az élettársi kapcsolatából született fiát folyton hordja oda a nagyszülőkhöz szinte ők nevelik, mert minden áldott nap lepasszolják nekik csak este vitetik haza a volt sógornőmmel, de amikor ott van a lányom is akkor a biológiai apucikája ő előtte csókolgatja a fiát és magyarázza neki mennyire szereti... Hát tudod... A lányom meg szomorú szemekkel figyeli őket...

Míg nem volt közös gyerekük, és a szüleivel lakott exem akkor is folyton akkorra szervezett programokat a kis barátnőjével amikor ott volt a lányunk. És simán otthagyták egy szó nélkül a nagyszülőkkel. Hát tudod, azért beleférhetett volna egy kis játék, vagy séta stb.

Igaz, a válásunkkor kijelentette nekem hogy bárhol meglát minket a lányommal nem fog nekünk köszönni, ki is kerül minket...

De ami miatt még inkább hívhatom utolsó féregnek az az hogy babát vártam, koraszülésem volt. A exanyósék telefonáltak hogy mikor jöhetnének be minket megnézni, mikor van nyitva a korafolyosó ahol kisétálva meg lehet nézni a babákat, és sok puszit küldtek nekünk, exanyós még azt is kérdezte mit süssön stb. Végül nem kellett jönniük, mert sajnos a kicsikénk elment örökre a 8. napon...

De utólag az exsógornőm elmondta hogy óriási balhé volt akkor náluk mert az exem és élettársa kijelentette hogyha bárki be mer hozzánk jönni a kórházba akkor őket soha többet nem látják és a születendő gyereküket sem. + még mondtak valami nagyon borzasztót és kívántak valami nagyon szörnyűt nekünk, de nem akarta elmondani azt már senki nekem mert épp elég nagy volt a fájdalmam a kisfiam elvesztése miatt, nem akartak és akarnak sebeket feltépni...

Egyszer elsírtam a bánatom a páromnak, hogy miért ennyire kegyetlenek, ők miért akartak nekünk rosszat kívánni, mit vétett nekik a kisfiúnk. Én ezek után sem tudtam nekik semmi rosszat, semmi olyat kívánni ami fájdalmas lett volna nekik, csak azt kívántam hogy soha ne kelljen átélniük ezt a tragédiát amit nekünk...

Erre a párom azt mondta: ebben különbözünk, nekünk van szívünk, nekik nincs...

Emiatt mondhatom hogy egy utolsó patkány, egy mocskos féreg!

...az exem és élettársa kijelentette hogyha bárki be mer hozzánk jönni a kórházba akkor őket soha többet nem látják és a születendő gyereküket sem. Erre exapós annyit mondott nekik: "Takarodjatok innen!"

Bocs ez az utolsó mondat az előzőből lemaradt mert a mai napig borzasztóan feldühít ez az egész és kapkodva írtam.

:-(

18.51.

Igen.. sajnos mindenkinek megvan a saját keresztje...

Ügyes vagy hogy talpra tudtál állni!

A férjem nagyon sok szempontból jó választásnak tűnt. Felelősségteljes, figyelmes, jó apa, stb.

Alig vártam, hogy gyerekünk legyen, pedig voltak apróbb döccenők, de még mindig a pozitívumok oldalára billent a mérleg nyelve.

Aztán jött, mint derült égből a villámcsapás: ő soha nem szeretett. Amit valaki írt fentebb, csak fordítva történt: élete nagy szerelme után bukkantam fel, és elég jónak tűntem ahhoz, hogy családot alapítson velem. A mai napig azt mondja, hogy még mindig én vagyok a legjobb választás számára - de nem szerelmes.

Megéltünk már mindent: veszekedések, beleszeretett másba, megütött, lelkileg terrorizált, szex évek óta nincs... szóval most már végleg elbillent a negatívumok oldalára. A pozitívumok miatt EGYELŐRE együtt vagyunk. Nyitott házasságban. Én sem szeretem már - túl sok minden történt, túlságosan eltávolodtunk ahhoz, hogy szeressem. Naponta gondolok arra, hogy elválok (ő nem akar, hiszen ő eleve nem szerelemre, csak biztonságra vágyott, azt pedig megtalálta mellettem). Nem könnyű... van harmadik is, akibe beleszerettem, de családja van. Testi kapcsolatunk nincs, csak találkozgatunk, beszélgetünk, erősítjük egymást.

Hogy lehetett volna másképp csinálni? Talán. Én hittem benne, és tettem is érte, elég sokáig (9 évig). De amikor a férjem a szemembe mondta, hogy ő soha nem volt belém szerelmes, akkor úgy éreztem, az egész házasságom egy hazugságra épült.