Létezik testvéri gyűlölet, ha igen elmúlhat?

Hali, asszem ugyanabban a cipőben járunk :/

Az a baj hogy minden srácnál más a módszer, én próbáltam az enyémmal beszélni, de csak az a válasza hogy tűnj el...

Elég cinkes mert gyakorlatilag ugyanabban a társaságban mozgunk, ő másfél évvel idősebb, de a barátnőim a spanjaival szoktak kavarni. Nem tudom hogy ez nála hogy működik, ugyanis időnként (KB félóra per nap) egész jól elvagyunk de aztán egyszerűen csak... előjön belőle az állat. Nem tudom hogy te hogy vagy vele, de engem elég sokdzor megüt :/

Próbálj meg pár napig nem szólni hozzá(ha kérdezi mi bajod mond hogy inkább ne szóljon hozzád mint hogy sértegessen)

Remélem megoldódik...

Hogyne létezne! Te nem olvasol szépirodalmat? Nem nézel filmeket? Millió példa van rá.

A testvérféltékenység és az ebből elfajuló testvérgyűlölet legfőbb gyökere mindig a szülőben keresendő, akinek a szeretetéért harcol a két (vagy több) gyerek. Ha ezt a szülő rosszul kezeli, akkor alakul ki a testvérgyűlölet.

Nem múlik el idővel (még akkor sem, ha ad absurdum az egyik testvér meghal), csak akkor, ha magad nekiállsz feloldani ezt, akár önállóan, akár szakember segítségével. Ugyanis, ha te magadban fel tudod oldani a az indulataidat, ami a tesvéreddel szemben létezik benned - és amit ő maga is kivált a veled szemben tanúsított, nem éppen kedves viselkedésével -, akkor az ő indulatai úgy fognak rólad lepereni, mint a borsó a falról. És ebben az esetben, ha ő maga nem hajlandó változni, akkor te fogsz eltávoldoni tőle - akármennyire is szeretted eredetileg. Az emberek többsége nem mazochista: ha rugdossák, nem fogja hagyni élete végéig, csak azért, mert a testvért "mindenáron szeretni kell". Ez csak buta sztereotípia. Nem, nem kell. Ha csak bánt, de soha nem ad, ha nem segít, ha nem támasz a bajban - szóval nem testvér, csak vérségileg, akkor nem kell vele szoros kapcsolatot tartani.

Sok oka lehet, hogy miért féltékeny, miért gyűlölködik, de egy biztos: nem jó neki. Ő maga is eznved tőle, még ha jelenleg nem is tud ezzel mit kezdeni.

A családterápia volna az egyik legjobb megoldás, de erre a legtöbb ember nem hajlandó.

A nővérem és én dettó!

Nálunk speciel az a baj, hogy túl kicsi a korkülömbség, nincs 1,5 év. Túl hamar összenőttünk. Nagyobb voltam nála, aztán egy iskolába kerültünk (ami a szüleim részéről nagy hiba volt), ahol én voltam a jobb tanuló - ezért is utált. Jobb eredményekkel a zártam a gimit - ezért is utált. Előbb nyelvvizsgáztam - ezért is utált. Előbb kaptam munkát, előbb költöztem el, előbb lett férjem, gyerekem, "minden oka megvan rá" hogy utáljon.

Nem tudom, minek kéne történnie, hogy megszeressen.

Köztem és a nővérem között 5 év van.De mindig utált. Nem tudom miért. Mikor elköltözött otthonról akkor 1 évig nem láttam,majd jó lett a kapcsolatunk. De mindig rosszat látott bennem. Nagyon sok dolog főleg családi konfliktusok voltak az eddigi életünkbe mégse viselkedett velem úgy mint egy testvér. Ha tettem valamit mindig rossz volt, ha elhatároztam valamit az úgysem fog összejönni (pl.mikor Pestre jöttem és összeköltöztem a 2 hete ismert pasimmal,akkor azt mondták : ne tegyem úgyse jön össze és 1 hónap múlva úgy is itthon leszek. Ez volt 2 éve azóta a közös babánkat várjuk a párommal.) ha valamiért harcoltam, akkor a bugyim is ráfog menni. Ő a második szerelmével éli az életét, nekem több kapcsolatom volt és már ribanc vagyok és sorolhatnám. Mindig kibeszél a hátam mögött. Nemrég telt be a pohár,mikor mindig én kerestem,hívtak ,írtam neten ,hogy hogy vannak. De ő a két év alatt még nem volt nálunk, kb 3 -szor hívott fel és most még arra sem volt hajlandó,hogy rám írjon face-n mikor egész nap ott ül,hogy :Szia ,nemsokára megszületik a második gyerekünk. Persze anyum engem cseztet,hogy nyissak én. De már nem megy. Elegem van,hogy mindig én keresem.Ha ő nem keres akkor valószínüleg nem érdeklem így nincs miről beszélni.

Rossz tapasztalat, de legalább ezért se bánom ,hogy csak ezt az egy gyereket szeretném. Hiába volt tesóm,mégsem volt. És így csak fáj,hogy ennyire idegenként viselkedik velem.

Utolsó előtti vagyok.

A tesóm szerint én elvagyok kényeztetve. Én mindig megkaptam amit akartam. De ez hülyeség amikor nekem is 2 hónapig kellett könyörögnöm egy új nadrágért mert a másikat már kinőttem.

11 évesen mikor felnőttem akkor én álltam anyum és apum közé ,hogy apum ne üsse szét anyámat. Ő nem tett semmit. De azokat a pofonokat és ütéseket amit kaptam azt persze nem sajnálja tőlem. Meg azt se ,hogy ez miatt apum megutált és elviselhetetlen 3 évem volt onnantól. Mai napig is szorongásos depresszióm van és hangulatzavarom.

A másik,hogy ő korán meghízott, de nem tett azért leadjon pár kg-t. Én 56 kg vagyok ő 96. Ő szemüveges ,én nem. Úgyhogy alkatra és arcra is szebb vagyok. Talán ez is zavarja. De ennyi erőből én is lehetnék féltékeny ,hogy anyumékkal egy városban laknak és minden segítséget megkap és ha kell 1000ft külcsön akkor kapnak. (persze nem adják vissza) Én meg 90 km-re vagyok, 2 havonta utazok haza és ha nincs 200 ft-unk kenyérre akkor sem bírunk segítséget kérni.

Azt nem is írtam,hogy onntól meg még rosszabb volt a kapcsolatunk amúgy is mikor megszült és beleszóltam. De úgye nekem nincs gyerekem így hülye vagyok és nem értek hozzá. De azt nem tudtam nézni tovább szó nélkül ,hogy a lány tesóm sörözik szoptatás alatt majd a majd 1 éves kisfiúval megkóstoltatják a piákat. Sört, pálinkát stb. Hiába egy pici korty vagy nyelvérintés bele az nem normális és főleg nem nevetséges.Most meg 3 éves és automatikusan nyúl a sörösüvegért. Legszívesebben feljelenteném őket a gyámügyön.

Az meg nem segítség anyumtól,hogy mindig tőlem várja el ,hogy puncsoljak valakinek. Hogy mindig én keressem , én béküljek ki, én nézzem el a hülyeségét, én nézem el ,hogy kibeszél a hátam mögött.Hogy elviseljem,hogy az önbizalmamat le akarják építeni, hogy ezen nem értek, ehhez fiatal vagyok stb. Jobb így nélkülük.

Nekem 2 testvérem van, mégsincs egysem...

A nővérem féltesóm, alig ismerem, évente egyszer találkozunk kb. Iszonyatosan sajnálom, hogy elváltak a szülei, és aztán az apjának lett még két gyereke, így pedig neki két kislány tesója... Nem tudom, hogy szeret-e, sose mondta...

A húgom pedig utál. Kiskora óta. Nem értem miért, hiszen emlékeim szerint én nagyon vártam. Örültem, hogy lesz még egy tesóm, de aztán ő valamiért nem örült nekem... Nem bízik bennem, erőszakos velem(persze azért nem tud lenyomni), ott vágott alám, ahol csak tudott, állandóan beköpött anyáméknak. Úgy érzem alig ismerem, és nem tudom hol rontottam el, de nagyon bánt a dolog. Megbeszélni nem tudom vele, akárhányszor kérdeztem, miért van ez, azt mondta, hogy nem mondja el, nem érdeklem. Nővérem egy éve elköltözött, húgom pedig most szintén elmegy, nagyon ritkán fogom látni, nem hiszem, hogy megjavulna valaha is a kapcsolatunk. Egyébként nővérem 26, én 19, húgom pedig 14.

L/19