Mit tegyek? Nyeljek tovább és tegyek, mintha mi sem történt volna vagy adjam ki magamból?
Barátommal pár hónapja együtt élünk. Jó ideje vannak feszültségek, többször próbáltam megbeszélni vele, de nem lehet - fárasztja, nem tud/akar a dolgokról beszélni, nem látja hogy a beszédből hogy jönne a megoldás. Egyébként is hajlamos arra, hogy elfojtsa magában a feszültséget, nem túl szociális, kisebbségi komplexusos (a kérdésre, hogy miért költöztünk össze, a válaszom: ez már lakva derült ki róla).
Sok konfliktusunk volt, az utóbbi pár hónapban kisebbek, de annál bántóbbak. Sokszor (ő észre sem vette) sértően, bántóan szólt hozzám. Mindig kértem, értelmes, nem hisztis hangon, hogy ne, mert ez bánt. Lassan, de csekély javulás állt be. Persze mivel én se vagyok önsanyargató, gondolkodni kezdtem, megéri-e.... aztán az utóbbi hetekben jött a kegyelemdöfés. Türelmetlen, indokolatlanul távolságtartó, feszült lett, amit már a szemére hánytam. Erre ő is kiborult, hogy vádaskodok. Nagy sírás-összebújás-megkönnyebülés (megbeszélés persze nem volt...). Másnap nagyon kitett magáért, tényleg, már szinte kényelmetlenül éreztem magam. Még arra a rendezvényre is elvitt, amire rég menni akartam, de előtte való nap húzta a száját.
De itt jött csak a java: a rendezvényen 15 percig minden heppi, sugároztam az örömtől. Aztán, derült égből villámcsapásként (ha valakit érdekel a konkrét szitu, leírom), egy jelentéktelen helyzeten nagyon durván bepukkadt. Szörnyű volt látni ahogy hisztizett velem. Eldurrant az én agyam is, erre ő, hogy őt ez a rendezvény nem is érdekli, hazamegy.
Órákig kóvályogtam a hóesésben, kétségbeesettem kértem tanácsot anyámtól. Abban egyetértettünk, hogy elhagyom, túl sok volt ez már. De mivel egy olyan barátom/ismerősöm sincs, akihez költözhetnék, új albérletet kell találni, és arra bizony gyűjtenem kell, még ha a legegyszerűbb szobát is veszem ki, legalább egy hónap haladék kell.
Mikor hazajöttem, anyum tanácsára úgy tettem, mintha semmi se történt volna. Barátom ugyan kiakadt, hogy hívott, agódott hogy mivan - de utána magába fordult. Lehet megint megsértődött, hogy nem szóltam az esetről, nem tudom. A lényeg, hogy a hétvége is ilyen semmilyen-hangulatban telt. Nem nagyon szólt hozzám, hideg volt, én meg inkább elmentem sétálni, barátnőmhöz. Nem akartam idegeskedni a dolgon, csak egy kicsit emberibbé tenni a hátralévő időt.
De ma már felforrant bennem a düh, láthatólag a semmiből, egyre jobban meggyűlölöm ezt az embert, hisz még igencsak neki áll fejjebb, hogy hisztis gyerekként viselkedett velem mások előtt.
Legszívesebben már ma itthagynám, de anyagi okok/albérlethiány miatt lehetetlen. A kérdésre, hogy miért nem szakítok azért mégis a válasz: az ő szülei itt laknak Pesten, neki semmibe se kerül hazarohanni. Lassan fizetjük a következő hónapot, és egyedül nem bírnám. Ez is önző dolog, de magammal természetesen nem akarok kitolni.
Úgy gondolom, épp elég türelmes és elfogadó voltam vele hónapokig, eddig bírtam. A gondom, hogy majd' megpukkadok a dühtől, és nem tudom, érdemes-e kiadni. Megbeszélni nem lehet vele, mert neki áll feljebb, rám kenné amúgy is, de elfojtani sem akarom magamban...
válasza:Sajnos , igen. A párkapcsolatot ápolmi kell. Olyan , mint egy ház egy autó. Mindig meg kell állapítani a problémát, majd orvosolni kell. Ugyan ez a pároknál. Az ember társas lény, komunikatív. Ha érdekli a kapcsolat, akkor meg beszéli, el mondja baját, nem örlődik és jön a meg oldás. Ha valaki képtelen arra, hogy el mondja belső gondjait a párjának, akkor gyermekkori neveltetése miatt van. Soha nem tudta el mondani a szüleinek a gondjait. A meg szokott rituálé ment. Mi volt az iskolában szóval felszines. De , hogy ő mit érez , nem tudta el mondani senkinek sem. Magába folytotta. Ez csupán be látás kérdése. A leg egyszerűbb ki deríteni, ha beszél a gyermekkoráról, a szüleivekl való kapcsolattartásról.
Nehéz kezelni. De be jön.
válasza: válasza:Szia!
Sajnos a legtöbb férfi ilyen, nem szeretik megbeszélni a problémákat, pedig az nagyon fontos.
Én megkérdezném tőle, hogy szakítani akar-e.
Elmondanám, ha nem tudja megbeszélni a problémákat, akkor sajnos az lesz a vége, mert magától nem fog megoldódni semmi. Persze ezt akkor mondanám neki, ha már van hova menni.
Elolvasnám a rendezvény sztorit is, ha megírod, mert nem tudom milyen jellegű problémáitok vannak. Szívesen segítenék, ha tudok...
Köszönöm mindenkinek a válaszát először is.
ma 07:24
Én ezzel tisztában vagyok, de neki az ápolás annyit tesz, hogy néha kitesz magáért, a beszólogatásait, kritizálásait kicsit - hosszú hetek után - visszavette, és ennyi. Egyértelmű, hogy a szüleivel van gondja, hisz látom, velük se tud jól kommunikálni. A szülei ráhagyják minden butaságát, nekem ez nem megy már.
ma 07:25
Ha a közelben lennének szüleim, már rég cuccoltam volna... 200 km-re vannak, nekem itt (Bp) a suli, munka...
ma 09:03
Az a baj hogy sokáig én is ezt mondogattam magamnak, hogy a legtöbb férfi ilyen. De már nagyon nem tetszik, ahogy ő viselkedik, felnőtt létére tiszta gyerekagya van. A kérdést biztosan felteszem neki, ha már be van biztosítva valami helyem...
Egyébként itt az összeveszés "története":
A Mangalicafesztiválon történt, mint írtam, minden heppi és jó. Majd meglátott egy borkóstolót kínálgató hapit, és mondja hogy menjek, hozzak már neki egy pohárral, én lány vagyok, nekem tuti adnak. Addig elballagott a szomszédos standhoz. Már ez furi volt, de ok: odaállok, de mivel nagy tömeg volt, pont a másik oldalnak osztotta az árus azt a pár szem pohárkát. Én meg értelemszerűen nem vetődök be mások elé. Elfogyott az az 5 pohár, megyek páromhoz, hogy ne haragudj, IJ, próbáltam. Erre ő teljesen kiadkadt, hogy odanézett ám és látta, hogy a hapek hátához álltam (az meg se fordult a fejében hogy elfordult tőlem...), és így ne csodálkozzak. Meg egyébként is "nem tud már velem mit kezdeni" (értsd: hogy ilyen "tesze-tosza" vagyok, pedig egyáltalán nem).
Erre én is felhúztam magam, mondom várjon. Visszamentem, s rövid bájcsevej után kaptam is egy szép adaggal. Hörpintgettem, majd mikor jött még egy adag kíváncsiskodó,odainteném párom (viszonylag természetesen). Nem jön. Látom duzzog. Odamegyek, nyújtom, hogy de hisz ő szerette volna, NEKI HOZTAM, erre felhajtja, és jön a hiszti, hogy "de most ez hogy néz ki". Hát teljesen ledöbbentem. Mint egy gyerek. Itt már persze az én agyam is eldurrant. Próbálta bebizonyítani, hogy neki van igaza meg hogy én bezzeg felhúzhatom magam, ő meg nem (ezt már nem is értettem), mire én a fejéhez vágtam, hogy mi a francnak generál feszültséget ahol nincs?! (Ez nagy "hobbija" egyébként)
Ezután kicsivel mondta hogy hazamegy. Ja és még hozzátette (igazát bizonygatva) hogy megpróbálta velem megbeszélni(!) és hogy nem egyből ment haza, de velem nem lehet beszélni.
Már látom, hangosan ki kellett volna ott röhögni. Ez nem felnőtthöz méltó viselkedés.
válasza:Hú ezen már én is kiakadtam, pedig nem velem történt.
Persze neki nem volt "bátorsága" odamenni az itókáért, de te tesze-tosza vagy, mi? Különben nem tudom mi volt a problémája, az ahogy odaintettél neki, vagy az, hogy mertél bájcsevegni valakivel. Nem tudom mennyi idősek vagytok, de te nála sokkal érettebb gondolkodású, az már biztos.
Ez tényleg gyerekes viselkedés, és gáz mások előtt.
Vagy tényleg ilyen gyerekes, vagy olyan probléma áll a háttérben, amit nem mer neked őszintén elmondani, és ezzel a viselkedéssel terel.
Megkérdezném tőle, hogy mit vár el tőled, a kapcsolatotoktól, egyáltalán szeret-e, és az is kérdés, hogy te szereted-e? Én megmondanám neki a helyedben, hogy ha szeret, akkor változtatnia kell a viselkedésén, vagy vége. De lehet azért viselkedik így veled, hogy te mond ki a szakítást, mert még ehhez is gyáva. Ez utóbbi csak egy gondolat volt...
Maikata:
az, hogy lehet nem meri kimondani a szakítást, már nekem is megfordult a fejemben, de másrészről ő is "összevissza" viselkedik, pl. tegnap csinált vacsorát, hozott bort és valamennyire tudtunk beszélgetni is a dologról (megbeszélni nemigazán, meg beszélgetés közben is eléggé elkámpicsorodott volt...).
Az már csak hab a tortán hogy nagyon szépen kértem múlt héten párszor hogy találkozzon barátaimmal szombaton, erre ő, hogy nem, mert angoloznia kell (aztán meg ugye jött a besértődés is). Persze ezt, hogy rosszul esett hogy nem akar velük hónapok óta megismerkedni, nem lehet vele megbeszélni. Mert most neki mennyire kell tanulnia. Tényleg létszükséglet az állásához, de 5 hónapig egyáltalán nem érdekelte. Most meg erre görcsöl, erre fordítja a szabadideje nagy részét, emiatt feszült...
Kérdeztem tegnap viccesen, hogy most akkor szex se lesz, míg meg nincs a nyelvvizsga? Mire megint tiszta feszült lett.
Egy hete kb. megkérdeztem már, hogy mit szeretne a kapcsolatunktól. Zavarba jött (akkortájt jött ki bennem a kétség), mondja hogy hát boldogságot-békességet, meg hogy egy ilyen kapcsolatot hosszútávra tervez az ember.
De vannak kis dolgai, amik megőrjítenek: a gyakori magába-fordulás, hogy bizonyos dolgokra utalgat (pl. múltkor azt mondta, úgy érzi, elnyomom), de beszélgetni nem akar róla, hiába kérem, az ő cuccai az övék (nagy többségben) de az én cuccaim meg inkább közösek, ahogy a viselkedéséből észrevettem.
28 egyébként és ledöbbent, hogy egy egyébként értelmes és mások előtt kissé nehezen megnyíló fiatalember hogy lehet ilyen (én 23 vagyok).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!