Minek köszönhetően jöttél rá, hogy az, akit az Igazinak hittél, valójában nem is az?

Lassacskán alakult ki bennem a tudat, hogy nem illünk össze. Teljesen más típusok voltunk, én egyetemre jártam, tanultam, terveim voltak a karrieremet illetően, ő szakmunkás volt. És nem, nem lenéztem, hisz többet keresett, mint én suli mellett, nem a pénzzel volt gond, hanem egyszerűen ő nem értette, miért akarok tanulni, miért nem dolgozom inkább (az egyetem mellett már dolgoztam), miért nem akarok szülni karrierépítés helyett.

Akkor bukott ki a dolog, mikor elhelyezkedtem az első olyan munkahelyemen, aminek köze volt a majdani diplomámhoz, teljesen más világba csöppentem, hozzám hasonló emberekkel voltam körülvéve, és megdöbbentő volt, hogy akárhányszor hazamentem a munkából vagy egy munkahelyi összeröffenésből, mennyire más világ fogadott a párom személyében.

Túl különbözőek voltunk egymástól. Én mondtam ki, hogy vége. Azóta neki is felesége van, nekem pedig férjem, és jó a viszonyunk, de egyszerűen nem mi voltunk egymásnak az igazi.

Egyszer felhúztam az agyát egy picit(inkább viccelődés volt!) és úgy ellökött, hogy agyrázkódásom lett. Ezt még nem tartottam olyan nagy bajnak, kimagyarázta h jajj biztos csak viccből tette.

Utána anyum elutazott, és átmentem barátomékhoz tévézni. Aznap este jött volna haza anyu, de késett a busza, és mondta h éjfél-egy körül lesz itthon. És a srác a műsor végén közölte, hogy akkor én mehetek is haza, mert ő fáradt és le szeretne feküdni aludni. És kirakott a házból... És nem szeretek egyedül itthon lenni, mert folyton beniytogatnak rossz emberek akik betörni jönnek. És bezárt ajtóval is elég félelmetes szerintem.

Együtt csináltok valami programot (barátokkal mozi, kettesben étterem), és meglepődsz az ottani viselkedésén - negatívan.

Ha rossz dolog történik: mennyire áll a pártodon, melletted vagy ellened, érzelmileg hogy viseli meg, és Te hogy viseled; segít-e rajtad; fogadja-e a Te segítséged.

Ha a szokásos tevékenységetekben valami újdonság történik, azt hogyan éled meg Te és ő.

Szóval ha együtt punnyadtok minden nap, akkor nem ismeritek meg/ki jobban egymást.

Tapasztalatom szerint úgy 2-3 év együttélés után derülnek ki a kényes dolgok.

Az első nagy plátóinál az történt, hogy teljesen véletlenül derült ki, hogy utálja a kutyákat, de még az hagyján, bele is rúgott a sajátjukba ha olyanja volt. Ezt sose hittem volna Róla. Egy világ tört össze bennem. Épp közeledőben volt felém. De ezzel annyi is lett az egésznek. Nem bírtam kiszeretni belőle sok-sok évig, majdnem 10 évig, de felborítottam az egész életem hogy ne kelljen a közelében lennem. Sikerült.

Mikor újra szerelmes lettem és az illető még a kutyákat is szerette, azt hittem ez elég. De sajnos lassan kellett rájönnöm, hogy amit kölcsönös szerelemnek hittem, az nem biztos hogy az. Szóval amolyan szamárnak érzem magam a ló helyett. Alig van bennünk közös és nagyon magányos vagyok mellette. Egyszer voltunk együtt színházban, utána macskanyávogásnak nevezte a Don Quijote zenéjét. Utálja Kovács Katit, és minden dalt amit én szeretek...Tudom hülyeség, de a magány olyan szintjén vagyok, hogy már ez is fáj.

No de volt olyan párom, akibe nem voltam szerelmes, viszont azokat a dalokat imádta amit én, a kutyákat is szerette...csak hát ha rájött a dili, beverte a képemet. Ráadásul ugye nem is voltam belé szerelmes.

Összességében rá kellett jönnöm, hogy az Igazi nem létezik és kölcsönös szerelem se nagyon.