Mit csináljak? Ki mit tenne a helyemben?

Egyetértek veled, nem ezt érdemled.

A férjed ellustult, megszokta a jólétet és nem tisztel téged, tudja, hogy úgyis ugráltathat.

Szép vagy, és bárhol találhatsz magadnak rendes férfit, több gyerekkel is. Butaság, hogy nem akár még egy fiatal jóképű modellfiút is kifoghatsz. Szóval a férjed felfoghatná, hogy igenis elveszíthet téged.

3 dolgot tennék:

1. otthagynám

2. féltékennyé tenném, hogy észrevegye, hogy más férfiaknak is kellek és hogy egyáltalán nincs rá garancia, hogy vele maradok örökre

3. nem mosnám ki az ő ruháit. Olyat főznék, amit nem szeret, vagy nem főznék és magamnak vennék egy pizzát vagy valamit. Megmondanám, hogy ha nem segít nem vállalok anynit, ezért csak azt mosom, amit fontosnak érzek. FŐzni pedig nem főzök, mert úgy gondolom, aki nem dolgozik ne is egyék. Jó, hogy ő keresi a pénzt, de akkor mondhatná, hogy ne haragudj fáradt vagyok nagyon segítenék, de nem megy. De ő nem is akar csinálni semmit.

Közben azért gondolkozz a lehetőségeiden, ha elhagynád lenne-e hol lakni, lenne-e segítséged, pénzed. Esetleg visszakölzöhetnél szüleidhez, ők vigyáznának a gyerekekre, te elmennél dolgozni aztán lenne pénzed, vagy tudnál hitelt felvenni és vehetnél egy kisebb lakást magatoknak.

Közben kereshetnél magadnak társat, hátha olyat találsz akihez oda tudsz költözni és még a gyerekeket is elfogadja és szereti.

Sajnos a helyzetedben nincs semmi szokatlan, ezt nagyon sok házaspár átéli. Az összes baráti házaspár a környezetemben pont ide jutott és ebből egy maradt talpon. Nem túl vidám statisztika.

Íme a saját példám:

Egyszerre diplomáztunk, egyszerre voltunk pályakezdők azonos fizetéssel, de egymás után szültem 2 gyereket... Ennek következtében totál más lett az életpályánk. Nekem jutott a háztartás, a gyereknevelés, a házépítés körüli ügyintézés, anyagbeszerzés, munkások igazgatása, stb, stb ("hiszen otthon vagy, meg tudod oldani, nem?")és szép lassan oda jutottam, hogy feladtam, hogy a szakmámban dolgozzak, hogy egyáltalán legyen munkahelyem, inkább vállaltam az otthoni háttér szerepét.

Hiba volt. Amikor 22 év házasság után váltunk, a férjem azt mondta, egy senki vagyok, egy lúzer, miért akarok ugrálni, vegyem észre, hogy megváltoztak az "erőviszonyok" és jobb, ha belátom, a kutyának se fogok már kelleni, mert trampli lettem...

(Ami igaz, igaz, a lelki problémák miatt valóban felszedtem 15 kg-ot), de a válás után elég hamar visszanyertem a régi formámat. Több "kutyának" is kellettem volna azóta, de sajnos társnak valót nem találtam köztük. Ezt csak azért meséltem el, hogy lásd, a helyzeted eléggé tipikus, de semmi esetre sem ajánlom, hogy viseld el, hogy tűrj el mindent, mert akkor tönkre fogsz menni lelkileg, testileg.

Ajánlom figyelmedbe ezt a könyvet:

[link]

Próbáld rávenni a férjedet, hogy Ő is olvassa el.

Sokat segít abban, hogy el tudjatok kezdeni beszélgetni a helyzetetekről, a problémákról.

Én nő vagyok előre bocsájtom. Nem értem ,hogy azok a nők akik önként és dalolva vállalták a házvezetőnő szerepet, miért várják el ,hogy férjük otthon beszálljon a takarításba, vasalásba stb. Hiszen az otthonuk a munkahelyük amiért a férjüktől kapnak "fizetést". Ez most durva volt ,de tény. Én 8 óra munka után vezetem a háztartást, nevelek két fiút miközben férjem napi 12 órát dolgozik. Ez nem öndicséret ,ne értsétek félre. Valaki vagy "egyenjogúvá" válik és dolgozik, hozza a közös kasszába a pénzt ,ekkor jogosan várja el hogy együtt végezzék a háztartási munkát, vagy vállalja a háziasszony szerepet . Ha háziasszony , akkor végezze el ezt a munkát rendesen. Ebbe azonban nem tartozik bele ,hogy a férje mosogasson. Tudom nagyon egyedül vagyok véleményemmel és le leszek pontozva.

Ha neked már nem tetszik ez a felállás csak rajtad áll, hogy változtass rajta. Vállalj munkát ,keress barátokat , kezd el élni saját életedet. Gyerekeid gondolom már nem olyan kicsik, hogy 100%-an rád lennének utalva. Szerintem nem árt nekik sem ha egy kis önállóságot tanulnak.

A 11.36-os hölgynek üzenem, hogy értem hogyan működnek ezek a házasságok. Van a környezetemben, nem is egy. Azt is értem ,hogy eleinte igen kényelmes a dolog amikor még dúl a szerelem. Ekkor még kisebb súrlódások is könnyen orvosolhatók. Ha pedig nem önként vállaltad ezt a szerepet akkor miért nem léptél ki belőle? És ha már hagyod magad elnyomni , akkor viseld a következményeit. Az hogy , elveszik tőled a döntés lehetőségét ez egyedül csak rajtad múlik. Mint a te példád is mutatja ki lehet ebből törni , csak akarat kell hozzá. Ezért én nagyon tisztellek.

Teljesen más témával példálódznék. A napokban egy hölgy azért panaszkodott , hogy nem csomagolhat a férjének uzsonnát vagy ebédet / nem emlékszem már rá/, mert mindig az édesanyjánál ebédel. Tíz év múlva ez a hölgy valószínű arról fog panaszkodni, hogy a férje kiszolgáltatja magát.

Kérdem én itt! Ki rontotta el az elején !

Lehet, hogy én látom rosszul a dolgokat ,nem vagyok már túl fiatal, de minden házasság elején le kell fektetni a játékszabályokat, és ezek szerint kell szervezni mindennapi életünket.

Én mióta az eszemet tudom mindig dolgoztam. Hatodikos korom óta a nyári szüneteket nem nyaralással töltöttem . Emellett két diplomára is szert tettem. Gyes alatt otthoni munkát vállaltam.

Tudom , hogy mostanában már nem dicsőség a tisztességes munka csak a spekuláció, de én ebben hiszek.

A 40 éves kor egy újabb mérföldkő az ember életében. Túléltük a felnőtté válást, majd megtapasztaltuk 30 évesen, hogy nem minden úgy van, mint ahogy anno elképzeltük. 40 évesen elkezdünk azon gondolkozni, hogy (jobb esetben) leéltük életünk felét és akkor most hol is tartunk? Sok férfinál valóban ekkor jön el a kapuzárási pánik. Nem egy férfit ismerek, aki ebben a korban totál megváltozik, elkezd valami olyat csinálni, amit előtte sosem művelt, pl elkezd síelni, úszni, futni, búvárkodni, motorozni, sárkányrepülni, új hobbit választ, vagy teljesen más szakmát kezd, stb, stb. Sokan ilyenkor szednek össze szeretőket, hogy önmaguknak bizonyítsák, még erejük teljében vannak. A 40 éves kor vízválasztó, kb olyan, mint a kamaszkor. Vannak olyanok is, akik agresszívvé, vagy esetleg fásulttá, kedvetlenné válnak, mert rádöbbennek, szinte semmit nem értek el azokból a vágyakból, tervekből, amiről anno álmodtak és már nem is fognak.

Jön a fásult beletörődés, kedvetlenség

Indulatossá válunk és erős késztetést érzünk a kitörésre