Segíség én és az anyám, a kapcsolatunk tonkrement. Mit csináljak? L/16

Próbálj megnyugodni, biztos van valami megoldás.

Írsz nekem? Ha tudok, segítek, nekem sincs egyszerű családom, nekem már egészen pici koromtól vannak gondok, de részben sikerült megoldani, bár nem teljesen, de talán neked nem ennyire nehéz a dolog, hiszen azt írod, csak mostanában kezdődött, és nem volt mindig így, akkor pedig megoldható. Ide írhatsz: helpyou@anonym.hu

Ugyan már egy kicsit idősebb vagyok, de remélem nem bánod, hogy írok :) Ugyan ilyen helyzetben nőttem fel én is. Anyagilag mindent megkaptam szüleimtől (most ezt nem úgy értem, hogy amint kiejtettem valamit a számon rohantak és megvették, de tényleg rövid időn belül igyekeztek megadni mindent amire vágytam), csak éppen arról feledkezett meg, hogy én élni is szeretnék. Viszont mivel anyu betegesen aggódós volt mindig mindent a háta mögött kellett megtennem, ellógnom otthonról stb. Csupa olyan dolgot követtem el, amit ha kicsi szabadságot kapok nem tettem volna meg. Nem kell itt nagy dolgokra gondolni, csak olyanakora, hogy pl. cigi, néha pia, koncertek. Persze, ha emiatt "bajba" kerültem ő rögtön jött és kihúzott a "sz@rból". Én voltam mindig a rossz, az öcsém persze járta a kitaposott utat mögöttem, persze, hogy vele nem voltak olyan "hatalmas problémák" mint velem (azt csak mellékesen említem meg, hogy én a 28 évemmel teljesen a saját lábamon megállok, családom van, semmi káros szenvedély pedig hányszor hallgattam végig, hogy lezüllök stb, öcsém 27 évesen ott tart, hogy se normális munkája, se önállóság,csak a haverokkal buli, pia, fű, de ő volt a rendes gyerek (ennek ellenére nagyon jó tesók vagyunk)). Ha akkor letudok ülni vele néha és meghallgat, nem csak a véleményét akarja rámerőszakolni nem idegenedtünk volna el enniyre egymástól. Mindenki az én kamaszkori lázadásomnak tudta be a dolgot (nem mondom, hogy semmi igazság nem volt benne), azt hitték, ha felnövök megváltozik minden. De szerintem vannak olyan dolgok amiket nem lehet elfelejteni és, ha "gyerekkorban" nem alakult ki egy normális kapcsolat szülő és gyerek közt később se valószínű, hogy az meglesz. Most ott tartunk, hogy 2 házra lakunk szüleimtől, de nem vagyok képes átmenni anyuhoz és őt se látom szívesen magamnál, annyit beszélünk amennyit tényleg muszáj. Férjem jár át a gyerekkel hozzá, ők egész jól kijönnek. Én egyszerűen oda jutottam sajnos, hogy előbb kérek segítséget vagy beszélem meg a problémáim idegen emberekkel mint a saját anyámmal :( Még felnőtt fejjel is kértem, hogy ne próbáljon rámtelepedni és irányítani (pl.képes volt még 25 éves koromban is ordítva felhívni mikor lent voltam a kuytával, hogy hol a fenébe csavargok ennyit már negyed kilenc van), mert pont az ellenkezőjét éri el, nem hitt nekem. Én meg sajnos az a fajta ember vagyok, akinek ha egyszer elfogy a türelme nem bocsát meg sose.

Igazából ezeket csak azért írtam le, hogy szerintem még most próbálj normális kapcsolatot kialakítani anyukáddal (tudom, hogy nem egyszerű), ne várd meg még odáig juttok mint mi.