Fiatal együtt élő párok/házastársak! Hogy bírjátok a "sok" nélkülőzést ami azzal jár, hogy összeköltöztetek?

Mi hároméveig éltün együtt albérletben a párommal, de rettenetes volt vége, semmire nem volt pénzünk. És még így is otthonról támoggtak bennünket.

most hazamentünk és sokkal jobb a helyzetünk, mert egy családi házban lakunk, ahol megoszlik minden.

Ajánlom annak, aki teheti, szeretne is és nem tud jobba, maradjon a családjával. A mai világban sokkal könyebb a boldogulsá együtt!

Ezt tapasztalom nap mint nap!

Szia! Én 19éves vagyok (lány),a párom 22. 9hónapja élünk együtt, mindketten tanulunk. Nekünk se jut mindig "luxusra" (ez lehet simán egy bulizás, drágább kaják, étterem), de örülünk egymásnak, és kis gesztusokkal lepjük meg egymást! A kaján rengeteget lehet spórolni, én mindig főzök, gyertyafényes vacsorával várom szexi fehérneműben :)

Néha én is szoktam sírni, hogy miért nincs több pénzünk márkásabb ruhákra, vagy több bulizásra, de a mindennapok megérik, mert imádjuk egymást :)! Ja és ha valaki csodálkozik, hogy ilyen fiatalon összeköltöztünk, akkor elmondom, hogy most jöttem egyetemre, kaptunk saját lakást (igen, tudom, hogy ebben szerencsés vagyok) és a párom ebbe a városba jött technikumba, fölöslegesnek láttunk fenntartani 2lakást. 2éve vagyunk együtt. 66ezer forintot kell beosztanunk a rezsire, kajára, ruhára, egyebekre. Eddig még mindig elég volt. És nem bántuk meg, hogy együtt lakunk...

Mi építkeztünk, tele voltunk hitellel, jöttek a gyerekek.

Sokszor nem tudtam mi lesz hónap végén, de alapvetően vidámak és optimisták vagyunk igy nem rágtuk nagyon magunkat. Max ettünk paprikás krumplit egy hétig. Az első 10 év nagyon nehéz volt, utána már jobb lett. Ma a gyerekek lassan kirepülnek, jövőre már a legkisebb is egyetemista lesz, igyekszünk mindegyiknek egy kis lakást venni, hogy nekik kicsit könnyebb legyen. És nekünk is, hiszen igazán most élvezzük az életet (negyvenes éveink közepén), pénzünk is van hozzá, a gyerekek is a maguk életét élik, mi utazgatunk, szórakozunk, jól érezzük magunkat.

Szerintem megérte az elején az a nehéz 10 év, most lehet 30 vidám évünk.

Szia!

Mi 2002-ben költöztünk össze albérletbe. A fizetésünk: nekem nettó 70eFt, a páromé: nettó 50eFt. Az albi: 40+rezsi, volt, hogy a rezsi is 40 volt. El tudod akkor képzeli, hogy milyen nagy lábon éltünk :)

2003-ban átköltöztünk egy olcsóbb albiba, de mivel megszoktuk a "nélkülözést" elég sok pénz meg tudtunk spórolni.

2004-ben a párom szüleitől kaptunk 5 millió Ft-ot lakásindításra, még ennyi hitelt felvettünk laza 20 évre, vettünk egy saját lakást.

Azóta összeházasodtunk, most várjuk a második gyerkőcöt.

Az elején (is) nehéz volt, de mindig arra gondoltam, hogy boldog vagyok, hogy egyáltalán van ennyire lehetőségünk, másnak még ennyije sincs. Én minden téren próbálok optimista lenni, eddig bejött, szóval fel a fejjel, lesz jobb is. :)

Én is együtt élek a párommal, nagyon jól megvagyunk, nem szoktunk veszekedni, időnként felhúzom az orromat, de inkább elnevetjük, valahogy nem megy a veszekedősdi, pedig már viszonylag rég együtt vagyunk és régen együtt élünk. Így sokkal könnyebb elviselni azt, hogy nem vet fel a pénz.

Nekem extrán sokkoló volt, én a szüleimmel laktam előtte, és azt szoktam meg, hogy minden berendezés csoda szépen összeválogatva, ha melegem van csobbanok a medencébe, bekapcsolom a légkondit, ha kedvem van szaunázok, a boltba nem kellett nézni, hogy bevásárláskor mit rakok oda, ruhát azért nem vehettem korlátlanul, de ami kellett, arra mindig volt, sose cirkuszoltak, hogy mi ez az új darab már megint stb Eleinte néha úgy éreztem, hogy sikítva rohannék vissza anyám szoknyája mellé, a mosogatógéphez, a háztartási gépekhez, a viruló rózsakerthez, és iszonyatosan dühös tudtam lenni, amiért nekünk nincs, de ez van. Borzasztó nehéz volt azt is megszokni, hogy ha valami nagyobb dologra szükség lenne (egy szekrény, egy szőnyeg) akkor nem olyan, mint otthon, hogy akkor menjünk aztán vegyük meg, csak az a probléma, hogy el kell dönteni pontosan melyik kell. És most még a kaja vásárlásnál is meg kell gondolnunk, hogy mit vehetünk meg. Vagy, ha beoltatjuk a macskát, akkor az nem mellékes, hanem az ára áldozattal járt.

De megszoktam. Majd lesz. Másnak még rosszabb. Sokkal.

Olyan jól megvagyunk, hogy hihetetlen, boldogok vagyunk együtt, és ez mindenért kárpótol. Ha ez nincs meg, akkor nincs rá praktika, hogyan viseljük el az összeköltözéssel járó nehézségeket. Szerintem.

Mi most állunk házfelújítás előtt, és bizony nekünk is meg kell fogni a szíjat. Nem könnyű a lemondás, de az sokat jelent, hogy tervezgetünk, hogy beszélhetünk a vágyainkról, hogy mi mindent szeretnénk. Néha elengedjük a fantáziánkat és akkor aztán jönnek az ötletek. És akár hiszed, akár nem, némelyik luxusnak tűnő vágy, nem is annyira elérhetetlen az átlag ember számára...! Fontos, hogy optimista legyél és tudj örülni a kisebb meglepetéseknek, ezzel máris könnyebb a nélkülözés. Ami fontos még, hogy néha engedjetek meg magatoknak egy kis kényeztetést: egy finom tábla csokit, egy fagyit... Nem rendszeresen értem, hanem mondjuk havonta, két havonta egyszer.

Szóval, nyugalom: sajnos, nem egyszerű senkinek sem. Kitartás, megértés és szeretet. Ez a három, ami nagyon fontos ahhoz, hogy egy kapcsolat túlélje az ilyen nehéz időszakokat. Mind a hármat kívánom nektek! :)

Mi januárban költöztünk össze,együtt lakunk hármasban,párom anyukájánál és ez azért óriási segítség,mivel a kettőnk fizuja 120 ezer,ebből még egy tisztességes albérletet se lehetne nagyon fizetni.

Most kezdtünk dolgozni,és nagyon örülünk neki,hogy egyáltalán van munkánk ezekben az időkben!Én 23 vagyok,ő 25,és boldogok vagyunk együtt,egyszerű kis apróságokkal is örömet tudunk egymásnak okozni.

Szerencsére kajára,számlákra mindig jut,a többin meg ahol lehet,spórolunk.

Szeretnénk majd mi is saját lakást,de az még egyenlőre álom,addig is gyűjtögetünk és próbáljuk átvészelni valahogy szeretetben és megértésben ezeket az éveket.

Viszont sajnos arra kellett gondolnunk,hogy lehet,nekünk nem lesz babánk...

Érdekes, akinek életében volt több, fiatalabb, vagy nem hitelek miatt van jaj de szörnyű helyzetben az mind le van pontozva.

Dettó ugyanezt csinálták az értelmesek, mikor valaki megkérdezte, hogy támogatnak-e a szüleid. Csak az volt felpontozva, akit nem, meg az aki csak sírt, hogy milyen szegény.