A barátom még mindig az exére gondol (azt hiszem), de nagyon szerelmes vagyok és nem szeretnék szakítani (21/L), mit tegyek?
Már féléve együtt vagyunk. Amikor összejöttünk folyton majdnem sírva beszélt arról, hogyan szakítottak a barátnőjével, ha talált róla képet, mindig sokáig nézegette azokat, szóval úgy tűnt nagyon hiányzik neki. Beszéltem is vele erről, nyugtatgatott, hogy már csak gyűlöletet érez, mert megcsalta őt a lány, de nem igazán tudtam elhinni, volt hogy élőben is összefutottunk és teljesen átváltozott a közelében: nem törődött velem, csak őt bámulta, alig hagyta hogy megöleljem... A kapcsolatunk elején sokszor mondta, hogy engem nem szeret annyira mint a legelső barátnőjét szerette(ez egy másik ex). Mióta kiderűlt, hogy ez az ex is megcsalta azt mondja, hogy engem szeret a legjobban, és nem akar elveszíteni, de én nem tudok túl lépni azokon a dolgokon amik az elején történtek.
A másik amiatt nem érzem, hogy szeret: tudom, nem vagyok egy bomba nő, de azért rosszul esik, amikor megjelenik valami koncerten egy dögös barátnő, és én le vagyok sz*rva...
De mindezek ellenére(én mindenről szólni szoktam, mindent megbeszélünk, ő is szól ha zavarja valami, de az én oldalamról nem ért semmit az hogy elmondtam neki mi bánt) továbbra is azt mondja, hogy nagyon szeret. Mit tegyek, hogy elhiggyem neki?
Vajon akkor is győzködne-e téged a szeretetéről, ha az ex-barátnő felajánlaná neki az újrakezdést? Szerintem nem. Egyszerűen csak kihasznál, könnyebb üres szavakkal megtartani valakit, mint felszedni valaki mást.
Szerintem te ennél többet érdemelsz, viszont ettől a pasitól többet nem fogsz kapni. Ha úgy alakul majd az élete, villámgyorsan le fog cserélni másra. Ne várd meg.
Nézd, a férjemet a viharos válása után ismertem meg. Exnejéről mesélt, ha kérdeztem, illetve ha előttem hívta telefonon, akkor puffogott egy sort róla.
Azóta ha én hozom szóba, inkább terel, hogy "ne, nem is akarok rá gondolni". Szóval ha valakit tényleg idegesít az exe, az inkább nem foglalkozik vele.
A tetteknek higgy, ne a szavaknak. Mondani bármit lehet, én is nagyon hitelesen elő tudnám adni neked, hogy szerelmes vagyok beléd és pont annyi igazságtartalma lenne, mint a barátod monológjainak.
Én is saját káromon, húszas éveim elején tanultam meg, hogy a tetteket kell nézni, nem a szavakat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!