Miért nem kellek senkinek?

Én is így nőttem fel, csak nálunk még alkoholizálás, lopkodás, öngyilkosság, verekedés is volt a családban.

Annál büszkébb vagyok arra, hogy normális életet élő, diplomás ember lettem.

Tudod, "ami nem öl meg, az erősít". :))

Kitartás! Készülj arra, hogy nem a családod lesz az, akikre számíthatsz. Sajnos, van ilyen....

ismerős..az én apám alkoholista+agresszív volt, anyám pedig labilis idegzetű..folyton veszekedtek, amíg kicsi voltam, csomószor költöznünk kellett, mert apám kidobott (volt, hogy karácsonykor a szakadó hóesésben), de anyám sem könnyítette meg a helyzetet, mert folyton magába zuhant, anyához nem méltóan viselkedett, a szemem (akkor még kb 5 éves voltam) láttára akart öngyilkos lenni, nekem kellett már akkor is megakadályoznom..aztán később elváltak, de anyám direkt úgy intézte az apámmal való telefonbeszélgetéseit, hogy én is halljam (mindig abba a szobába jött, ahol én voltam, hiába mondtam, hogy én ezt nem akarom hallgatni)..később megint összejöttek, de ez is csak folyamatos veszekedésekbe torkollott.apám már nem él velünk (de van egy olyan érzésem, hogy megint újra fogják még kezdeni anyámmal), de az anyámmal való viszonyom szerintem örökre rossz lesz.már csak két évet kell itthon laknom, utána remélem felvesznek londonba (oda készülök, jó messzire), ahol járhatok egyetemre, dolgozhatok, minden nap ehetek (itthon nincs kaja/alapanyag, és nem kapok pénzt rá, hogy csinálhassak), jól érezhetem magam, családot alapíthatok, és -a sajátommal ellentétben- jó anya lehetek.

szerintem próbáld meg kibírni azt a kis időt, amit otthon kell töltened..én minél kevesebb időt próbálok meg itthon tölteni (hiába nincs már itt apám, anyám savanyú arca sem jobb).

Együttérzek veled, nem lehet könnyű. Akármennyire is van okod sajnálni magad, én azt mondom, ne ezt az utat válaszd! Egyetértek az egyik előttem szólóval: ami nem öl meg, az erősít. Sokkal edzettebb fiatal felnőtt lesz belőled, mint a legtöbb kortársadból.

Még egy fontos dolog: ne érezz megkeseredett, konzervált haragot a szüleid felé, noha megérdemelnék. A saját érdekedben. Komolyan mondom: szívedből bocsáss meg nekik. Ez nem azt jelenti, hogy tagadd le mindazt a rosszat és hiányosságot, amit ellened elkövettek. Hanem hogy engedd el az adósságukat. A te lelkedet nyomná a jövőben, feleslegesen, az ami az ő bűnük.

Én azt gondolom, nem kell nekik udvarolnod, hogy szeressenek. Se előre tenni ezt vagy azt cserébe a jobb bánásmódért. Ezek az ő szülői kötelességeik lennének . Fogadd el a tényeket, és ne akard azokat hasztalan megváltoztatni. Sok lelki energiát megspórolsz ezzel. És ne várd el tőlük, hogy a jövőben jobbak legyenek. Miért is lennének azok?

A gospelkórusos tanács nagyon megfontolandó. Én is tudom, mi ereje van egy ilyenféle közösségnek.

Aztán olyat is láttam, hogy a szomszédunkban egy lány az alkoholista apjától a barátnőjéhez költözött, akinek a szülei őt befogadták. Ott élt 2 vagy 3 évig.

Kell legyen neked is megoldás ! Szurkolok Neked.

(Egy 18 éves kárpátaljai lány, rokonok nélkül itt Magyarországon csak úgy besétált a gyülekezetünkbe. Pár hónap múlva mi őt fél évre fogadtuk be, amikor a szállásadója kitette egy nap, mert nem akart a szeretője lenni.)

Edzett fiatal? A mai emós társadalomra gondolsz? Na ne röhögtess.

Kedves kérdező, ne csak igyekezz segíteni otthon, hanem SEGÍTS is. Ha csak naphosszat a sebeidet nyalogatod nem fogsz előrébb jutni, és csak egy lelkisérült roncs leszel. Először mindenki a maga háza táján kezdje a sepregetést. A szüleidet könnyű hibáztatni, nem te dolgozol meg a pénzért!