Kibéküljek anyámmal?

/Pár adat: 20-as éveiben járó "felnőtt" vagyok, aki a barátnőjével él, pszichiáterhez jár a gyerekkori problémái, félelmei miatt és jelenleg munkanélküli. Anyámtól már évek óta elköltöztem./

Általános suli vége felé kezdett elhidegülni a kapcsolatunk. Nem olyan volt, mint a szokásos anya-lány viszony, nem éreztem, hogy bízhatok benne, hogy fontos vagyok neki.

14 éves voltam, mikor először csalódtam anyámban. Szüleim elváltak, anyám pasizott, nem tudtam mi lesz, féltem a jövőtől, mi lesz velünk...

Azóta úgy érzem többször is cserben hagyott engem. Például a fickóját választotta a gyerekei helyett, anyagilag sem támogatott, pedig most is munkanélküli vagyok, nem éreztem, hogy szeret vagy, hogy törődik velem, máig fel sem hív, nem ír e-mailt sem, abszolút semmi, pedig ott van az internet nem nagy dolog. Most úgy érzem semmi nincs ami összekötne (a biológián kívül).

Az lenne a kérdésem, szerintetek érdemes lenne vele felvenni a kapcsolatot, mert vannak nagy problémáim, pszichológiai dolgok, amelyek talán megoldódnának, ha jobb lenne a viszonyunk. Egyszerűen nem tudom mit tegyek, mert egyrészt nem akarom, hogy megint találkozzunk, beszéljünk, mert félek a csalódástól, hogy egy darabig törődik velem, majd megint elfelejt. Másrészt mégiscsak az anyám...

Én hajlok a NEM válaszra, de gondoltam megkérdem, hátha valaki más oldalról megközelítve a dolgot, mond valami okosságot.

Köszönöm a válaszokat!