Melegek! Leszbikusok! Hogy mondtátok el a szüleiteknek hogy "mások" vagytok?

En nem vagyok meleg, de meg langyos sem:)

De a velemenyem megvan arrol a szulorol aki fenyegetozik, duhong, kirakja a hazbol, stb...meg sem erdemli a sajat gyermeket.

De nyugi, nincs is ra szuksege!

Onallosagra torekedni es levalni, addig pedig csak a megertokkel tudatni...ez a jarhato ut szerintem.

Kb. két-három hónapja voltam együtt barátnőmmel, és már nagyon zavart, hogy ugyan nem hazudok, de nem tudok vele teljesen őszintén beszélni.. elég gyakran voltam barátnőmnél, ő meg elég gyakran pont akkor hívott fel, hol és hogy vagyok.

Szóval hazamentem egyik hétvégén, és elmondtam a húgomnak, hogy itt van X, ő a barátnőm stb. Gondoltam, csinálok egy kis alapot, hogy legalább ő értse, ha anyám patáliát csap. Írtam egy rövid levelet is, hogy ha esetleg nagyon ideges volna, akkor azt nyomjam a kezébe.

De nem balhézott. Csak sütött belőle a hitetlenség. Egy hét múlva épp ültünk, beszélgettünk, valamit segítettem neki és szóba került ez a párkapcsolat téma. Mondtam, hogy barátnőm van, ennyi ideje és mi a neve.

Nem fogadta nagyon rosszul (pedig eléggé morcos szokott lenni, ha bárhol LMBT-témába ütközik), nem káromkodott, de 3 óráig magyarázta, hogy majd 10 év múlva, harmincpár évesen menjek vissza hozzá; ő addig ugyan nem hiszi el és adjuk meg egymásnak az esélyt barátnőmmel, hogy ha feltűnik egy férfi az életünkben, akkor azt válasszuk... Hát, jó. Nem hiszi el, hogy az ilyen tartós és értelmes is lehet - azóta is folyton azt hajtogatja, hogy nekem és a húgomnak is várnunk kell a nagy igazi szerelmet, a "szőke herceget", aki természetesen.. egy helyes, kedves férfi.

Az első hónapokban elég távolságtartó volt, aztán elkezdett érdeklődni, mit tanul a barátnőm, ki ő. Alakult... Személyesen nem akarta megismerni, mert nem vette annyira komolyan, de fúrta az oldalát, hogy tényleg egy "idős csábító nő"-ről van-e szó, ahogy ő elképzeli az ilyesmit.

Viszont ez az egész, még mindig nem záródott le. Azóta szétváltunk a barátnőmmel, és emiatt úgy érzi, neki van igaza, ha az illető nem férfi, akkor csalódásokra vagyok ítélve. :/

(Illetve, anno azt mondtam neki, kb. egy éve, hogy "a lányokat szeretem, barátnőm van", nem azt, hogy "leszbikus nő vagyok". Ugyanis ez nagyon húzós, de nem érzem nőnek magam. Hanem inkább fiúnak. Szóval lesz itt még egy kör, ami sokkal neccesebb.)

Nekem bátyám meleg, de ő úgy mondta el, hogy 18-19 évesen családi beszélgetés volt. Apu kérdezte, hogy mi a terve, család, gyerekek stb? Bátyám:

Nekem olyan nem lesz. Apu viccesen: Mért b.zi vagy?

Bátyám: igen :D Apámnak majd leesett az álla de szó szerint nem tért magához... :D Anyu röhögött mert ő már sejtette rég, én meg örültem nővéremmel, hogy jaj de jó lesz egy barinőnk :D ennek már 10 éve lassan, én ekkor 11 éves voltam :) azóta sajnos a család szétment :(

Én nem mondtam el, de kikényszerítették belőlem a vallomást.

Azóta egyre rosszabb a kapcsolatunk.

Anyám kimondta, hogy vagy változzak vagy pakoljak, de mivel még nem állok a saját lábamon nem tudok mit csinálni.

Nem tudok ismerkedni és igazából mát semmilyen vonzalmat vagy szeretet nem érzek semmi iránt.

Anyámék szerint csak bemesélem magamnak hogy meleg vagyok, hogy legyen mit mondanom amikor megkérdezik hogy miért nem értem el semmit.

Amúgy 19 vagyok és jövőre egyetemre megyek.

Nem kapom meg az érzelmi támogatást amire szükségem lenne.

kedves #15 (76%)!

"it gets better", azaz: jobb lesz. hidd el. ha más városba mész egyetemre*, már nem igazán tudnak beleszólni a magánéletedbe. hiszen a nagyját nem osztod meg velük. illetve eleinte még ragaszkodnak a napi-kétnapi telefonbeszélgetésekhez, de előbb-utóbb belátják, hogy költséges. így élheted a saját életed, persze, felelősségteljesen.

*maradsz ugyanazon a településen vagy más városban van a képzés?

(#12-es vagyok és már fél évet töltöttem egyetemen, másik városban; amikor elmondtam anyámnak. bele kellett törődnie, hogy nem követheti minden lépésemet. igaz, a szüleim adják a pénzt, de ha nem mondom, nem tudják, parizert vagy lekváros kenyeret ettem aznap.)

szóval kívánom, hogy sikerüljön megállnod a lábadon! és remélem, gyorsan kialakítasz egy haveri-baráti kört. és persze azt is remélem, hogy a szüleid majd megenyhülnek. örökké nem maradhatnak morcosok. azért nekik is időbe telik, ahogy lehet, neked is időbe telt megértened magad. sok sikert, kitartás! :)

Velük maradok, mert az egyetem lakhelyünk közelében van, de nagyon fontolgatom a különköltözést, csak az a baj, hogy munkát nem talál az ember, ha meg mégis akkor az nagyon rossz munka, rossz fizetésért.

De próbálkozok folyamatosan.

Jó a hozzáállásom de rosszak a lehetőségek.

És most mondhatod hogy ne nyavalyogjak, attól még igaz marad.

Amúgymeg minden hónapban félreteszek kis pézt.