Hogyan dolgozzátok fel egy szerettetek elvesztését?

Én márciusban vesztettem el a nagynénémet orvosi baki miatt. A mai napig nem tudtam feldolgozni, ma éjjel is vele álmodtam, de azt gondolom ez teljesen normális. Hosszú időnek kell ahhoz eltelnie, hogy beletörődj egy olyan ember elvesztésébe, aki korábban nem volt beteg.

Amikor a nagymamámat vesztettem el még hónapokig jártam be az üres házba és csak emlékeztem.

Az a lényeg, hogy legyen melletted valaki, aki támogat, meghallgat és ha sírnod kell sírj, de a beteg előtt mindig légy optimista.

A nagynéném az első kórházban töltött hét után megmondta, hogy innen nem fog kimenni. De amikor az 5. héten az utolsó utáni pillanatban megműtötték úgy búcsúzott tőlünk, hogy holnap találkozunk, elmondta mit vigyünk be neki. Szörnyű érzés volt kiteregetni azokat a ruháit amiket kért, mikor már tudtuk, hogy nem lesz szüksége rá.

Szerencsére mi egy nagy olaszos típusú összetartó család vagyunk, figyelünk egymásra.

Ja, és amíg van egy kis esély a gyógyulásra mindent próbáljatok meg. Sajnos mi amikor más kórházat találtunk, ahol specialista foglalkozott volna vele, már a szövődmények miatt nem fogadták.

Remélem tudtam segíteni, kitartás˘...

Szia!

Nagyon sok erőt kívánok, ha valaki beteg a családodban! Ha már elvesztetted, akkor pedig fogadd őszinte részvétem!

Nekem 2 évvel ezelőtt halt meg a Barátnőm, autóbalesetben. Eleve szörnyű, de úgy, hogy vétlen volt, mégszörnyűbb! Részeg sofőr miatt halt meg. Annyi tervünk volt és annyira imádtuk egymást!! Azóta sem tudom elfogadni, szerintem soha nem is fog sikerülni. Olyan, mintha a közelmúltban történt volna... A mai napig kínlódom nagyon.

Anyu fél éve halt meg, de Ő beteg volt. Szívbeteg volt, rosszul lett és bevitték a kórházba. (Már többször volt bent, de eddig mindig hazajött...) Aznap éjjel leállt a szíve, aztán hajnalban is. Sikerült mindkétszer visszahozni, de billentyűzavart állapítottak meg Nála, amit az orvos szerint lehetett volna műteni, de Anyu már olyan rossz állapotban volt, hogy mindenképpen meghalt volna vagy a műtőasztalon, vagy ha nem műtik meg. Szóval nem vágtak bele, mert így még kaphattunk annyi időt, ameddig működni tudott a szíve. Borzalmas volt minden pillanatban azzal a tudattal élni, hogy bármikor meghalhat! 3 napig küzdött még az intenzívosztályon, aztán elment:-(( Mint mondtam, a Barátnőm 2 éve ment el (hó végén lesz 3. éve...), de még mindig nagyon fáj. Anyu halála mégjobban fáj még, hiszen olyan, mintha csak tegnap történt volna. Ráadásul nagyon szoros volt a kapcsolatunk, nagyon ragaszkodtam Hozzá, pedig Apuval is jóban vagyok, de Anyuhoz mindig közelebb álltam egy kicsit. Nagyon nehéz... Alapvetően erős ember vagyok, de egy ilyen tragédia mindenkiben hatalmas törést okoz, úgyhogy én sem vagyok mindig erős, de mások előtt nem sírok. Sokszor nagyon nehéz visszafogni, de próbálom. A Barátnőmmel kapcsolatban is így vagyok.