Volt már olyan, hogy akkor jöttetek rá, hogy szerettetek valakit amikor már elveszítettétek?

igen.Nagyon nehezen tettem tul magam rajta.Csak fél évig tartott,sosem mondtam neki,hogy szeretem.Talán kellett volna,akkor nem fájt volna annyira a vége:(

Amugy jót tesz,ha ilyenkor kisirod magad és sokat vagy a barátaiddal.Foglald el magad olyan dolgokkal amit szeretsz vagy szeretnél csinálni.Fel a fejjel,el fog mulni.

Szerintem ez nem is annyira szerelem.

Mert ha vkit szeretsz nem kell a hiánya ahhoz, hogy kikészülj. Elég, ha csak belegondolsz abba, hogy elveszítheted, és máris rájössz, hogy "nem élnéd túl".

A megszokás, vagy hogy most így unatkozik az ember, mert nincs senkije, meg hát csak jó volt vele ezt-azt csinálni. Utólag a szép emlékek erősödnek fel. Aztán ha megpróbálnátok újra kezdeni ugyanazok a hibák jönnének ki,mint korábban. Ha képes voltál a szakítás mellett dönteni, vagy ő, akkor ott a kanyarban sincs valódi szerelem.

Amikor én jártam a barátommal,szinte nem éreztem iránta semmit,sőt néha úgy éreztem jobbat érdemlek nála. Aztán sokáig gondolkoztam és végül mondtam neki hogy legyen vége mert én semmit se érzek iránta. (Amikor elkezdtünk járni,úgy gondoltam hogy majd később úgyis kialakul a szerelem,de aztán mégse)

Aztán már másnap megbántam hogy szakítottam vele,ráadásul ő nagyon megutált...na ennek egy éve,azóta imádom őt és megőrülök érte,ő meg még mindig haragszik és képtelen vagyok megbeszélni vele a dolgot mert meg se hallgat.De ezt sajnos én b.asztam el...

Ez nem szerelem volt, hanem egy családi kapcsolat.

Anyukám az élettársát 2-3 évvel azután ismerte meg, hogy elváltak apámmal (apám megcsalta Édesanyámat). Az élettársa nagyon rendes, tisztességes, szeretetreméltó, kedves, őszinte, mélyérzésű, becsületes ember volt, aki nagyon szeretett minket. Eleinte nehezen fogadtam, hogy már nem apa lakik itt velünk, de aztán időre egyre jobban megszerettem, és ragaszkodtam hozzá, amikor két éve gyógyíthatatlan betegségben meghalt. :'( A legszomorúbb az, hogy el sem tudtam Tőle köszönni, és nem mondhattam meg neki, hogy nagyon szeretem, jobban, mint a saját apámat.