Hogyan könyörögitek ki magatoknak, hogy valamit elérjetek?

Mélységes együttérzésem. Tartsatok ki, mire teljesen a magatok lábára álltok, rendesen meg lesztek edződve!

Én inkább soha, semmit nem kérek, mert akkor csak a megvető felsőbbrendűséget látom, hogy lám-lám, rájuk vagyok szorulva... De még akkor is, ha mondjuk egy ezrest akarok fölváltani két ötszázasba.

Sehogy. Ha normális kérésre nem kaptam meg úgysem ért volna semmit az se, ha földhöz verem a seggem. Mondjuk néha mondta anyu, hogy csak kicsit kéne hízelegni és akkor elengedne apa, de én meg besértődtem, hogy mi vagyok én, térden csúszkáljak, hogy elmehessek valahová? Így inkább duzzogtam és kész.