Hogy maradhat meg valaki jó embernek gonosz emberek közt, hogy kerülhető el, hogy tönkretegyenek?

A kérdést egy mai nagyon durva veszekedés ihlette, a helyzet a következő:

A családomban, úgy érzem, rossz emberek vannak, senkit sem szeretnek, senkit sem tisztelnek. Itthon erkölcsi, emberi értékeket sosem tanultam, szerencsére a gyerekkori folyamatos művelődés hatására mégis sikerült elsajátítanom néhányat, de mivel így különbözöm tőlük, mégjobban lenéznek és mégjobban bántanak. Bennem korán kialakult az, hogy nem akarok olyan lenni, mint a családom és ezért tettem is. Azonban a húgom nem ilyen, rossz társaságba keveredett (ugyanolyan csőcselék közé, mint ami közt a szüleim is élnek), és jórészt a szüleim rossz példáját követi, ő is hasonló lett, és őt ezért jobban is szeretik. Nekik semmi sem fontos a pénz szagán (mert csak tartogatni szeretik), és a saját nyomorukon kívül.

Pl nekem fontos a külsőm (persze a belső értékek is ugyanúgy), sokan szépnek mondanak, és ez nagyon jól esik, fontos az elismerés, mivel egész gyerekkoromban a saját anyám folyamatosan csak tépázta az amúgy is kevés önbizalmamat, szerinte mindig is ronda és ostoba voltam. Ha viszont a külsőmmel akárcsak higiénia terén többet foglalkozom, egyből leszólnak (pl szerintük minek a wc-be kézmosószappan, sosem mosnak kezet), vagy pl a konditerem (mivel egész gyerekkoromban nem engedtek sportolni, mondván, dolgozzak, majd az megmozgat) - a konditerem végképp hatalmas felháborodást keltett bennük.

Ami még sok veszekedést szül, az a beletörődésük. Ha beteg vagyok, tűrjem el és szenvedjek vele életem végéig, szerintük törődjek bele mindenbe, ami engem körülvesz, és ne akarjak jobbat. Szerintük öregedjek meg rondán, bután, tönkrementen, ott, ahol születtem.

A számomra legbántóbb azonban az, ahogy az ártatlanokhoz és kiszolgáltatottakhoz viszonyulnak. Van egy cicám, akit imádok, nagyon emberbarát, szerető cica. Azonban a szüleim nem képesek elviselni, hogy hogy szeretem a cicám és sok időt a házban tölt velem. Anyám már folyamatosan azzal fenyeget, hogyha mégegyszer behívom a házba, meg fogja ölni a cicámat. Azt mondja, hogy kilöki egy autó elé vagy megmérgezi vagy bármit, csak tűnjön el. És tudom, hogy képes is rá. 12 éves voltam, mikor a kutyámat, akit szintén imádtam és a legjobb barátom volt, betette a kocsiba és kitette 20km-rel arrébb a semmi közepén, csak mert neki probléma volt a kutyám.

Mivel a húgom is problémás neki, sokszor a fejéhez vágta már, hogy bárcsak meg se szülte volna, és ezt én is megkaptam már sokszor. Azt mondja, akkor neki sokkal jobb élete lenne, ha mi nem lennénk... hogy mi tettük őt tönkre (anyám valójában sikerek nélküli, itthon ülő, öregedő nő, aki nem bírja elviselni a saját nyomorát, de egyben tenni sem akar ellene). Végtelenül megkeseredettek, ezt mindenki megmondja, utálnak mindent, mindenkit. Nem értékelik az élet szép dolgait, nem is látják őket és lenézik azt, aki értékeli (pl aki tud örülni a ragyogó nyári napsütésnek vagy egy finom ételnek - én ilyen vagyok). Ők csak dolgoznak, és abban élvezkednek, hogy kipletykálják a falubeliek magánéletét, hogy másoknak bekavarnak vagy betesznek, kárt okoznak, ezért sokan meg is haragudtak rájuk. Örülnek, ha egy ismerősük rosszul jár (az ellenségek kárának még oké, de ők még a barátjuk bukásának is). Még a saját lányuk sikerét is elrontják (pl a felsőfokú nyelvvizsgám vagy egy nehéz, sikeres egyetemi vizsgám örömét). Szórakozni vagy mondjuk nyaralni azért nem mehettem régebben őnélkülük, mert "én az ő pénzükön nem fogok szórakozni, míg ők itthon ülnek" (most már saját pénzemből megyek). Magyarán mindig gondoskodnak a fagyos, negatív hangulatról és ez engem is elér. Kerülöm őket, ahogy tudom, dehát mégis csak egy házban élünk...

Pár éven belül úgyis elköltözöm, ha minden jól megy, de addig sem szeretnék olyan megkeseredett, rossz emberré válni, mint ők. A bizalmatlanságot az emberek felé már elültették bennem, azt, ahogy ők is, mindenkiről rosszat gondolok. A reményt is kezdik megölni belőlem, hisz ittvagyok fiatal felnőttként, még 2 év az egyetem (közgáz) és ki tudja, ebben a gazdasági helyzetben hol és mikor és milyen lesz a kiút ebből a helyzetből. Ők azt mondják, úgysem fogom soha semmire sem vinni, és itthon fogok az ő házukban megöregedni. Leépítenek, legyengítenek, úgy érzem néha, hogy le is fognak betegíteni, ha így folytatódik, Küzdök és próbálok pozitívan gondolkodni és hozzáállni a dolgokhoz, de ilyen negatív környezetben megmérgeznek. A húgom is ilyen, folyamatosan csak csorbítja az anyagi javaimat is (lop), illetve az önbizalmamat is (szerinte én sz*r ember vagyok).

Mit gondoltok a fent leírtakról és hogy kerülhetném ki, hogy én is olyanná váljak, mint a családom? Hogy ne legyek negatív, megkeseredett, gonosz ember?