Miért nem tudunk örülni a kicsi jónak is? Miért nem vesszük figyelembe mi emberek a jó dolgokat magunk körül, mindig a lehtetlenre vágyunk.

Tudod, én azt mondom, akit nem dolgoztatnak halálra éhbérért és elmondhatja, hogy tisztességes munkája van, az szerencsés. Én ezt nem mondhatom el magamról (még).

Ma hallottam 2 fiatal nőt beszélgetni a buszon arról, hogy a cégüknél egyes új jelentkezők nem szívesen vállalják a 12-órázást és megfutamodnak... őszintén nem lep meg. Aki családban gondolkodik, és más elfoglaltsága is van munkán kívül, az hosszú távon nem szívesen végez rendszeresen ilyen munkát. És mégis hány ember kényszerül ilyen helyzetbe... szomorú :-( És gyerekek nőnek fel úgy, hogy a szülőknek nincs idejük rá, a legfontosabb, ami egy gyereknek kéne, és nem a pénzen megvehető csecsebecsék, hanem a szülő... És az ilyen gyerekek magányosak, sok bennük a feszültség, amit egyesek a társaikon vezetnek le... Ha családcentrikusabb lenne a világ, a munkahelyek, ilyen probléma is kevesebb lenne. Tudod, én próbálok örülni az apró dolgoknak, de amikor ilyeneket látok és tapasztalok, akkor elszomorodok, hogy a fenébe is nem én vagyok a hatalom embere, aki tehetne értük valamit, hogy jobb legyen, a hatalom emberei pedig csak ülnek a babérjaikon, és nem érdekli őket a kisember.

18 évesen te még nem vagy benne a sűrűjében, és kívánom, hogy mire oda kerülsz, neked ilyeneken ne kelljen gondolkodni, de ha mégis, akkor nézz vissza ide a kérdésedre majd ismét, hogy tudod-e akkor is így látni a dolgokat, mint most, vagy csak próbálod, de néha összeszorul az öklöd a zsebedben, ha arra gondolsz, mennyire kihasználnak...

üdv.

egy 24 éves pályakezdő nő, aki munkanélkülivé vált, mert a cég nem tud fizetést adni, a szakmámban meg nem vesznek komolyan, mert nem pasi vagyok...