Miért nem tudunk örülni a kicsi jónak is? Miért nem vesszük figyelembe mi emberek a jó dolgokat magunk körül, mindig a lehtetlenre vágyunk.

Nagyon jó gondolataid vannak. Azt hiszem, hogy ezek szükségesen a felnőttéváláshoz!:)

Én 26 éves vagyok, ugyan az a szitu mint nálad, csak azzal a különbséggel, hogy enyhén barna a bőröm és érnek hátrányos megkülönböztetések, de ettől még lehetek boldog. Persze nem könnyű, mert ugye az ember mindig többet akar, de ez a normális. Hidd el a gazdag emberek is lehetnek csúnyák és boldogtalanok. Mindenki olyan amilyen és majd meglátjuk, hogy mit dob nekünk is a sors, na és persze a kitartó munka.

Azt mondják a pénz nem boldogít!(de azért jó ha van)

Ja és még annyit, fiú, vagy lány vagy?

Megértelek, mert nekem is vannak ilyen gondolataim. Minden relatív - persze, hogy így van. Mindig van lejjebb, és az élet számtalan olyan helyzetet sodor eléd, amikor ez bebizonyosodik. Az irigység is normális egy bizonyos pontig: ez ösztönöz arra - jó esetben - hogy javíts a körülményeiden, és neked is jobb legyen. Nincs ezzel semmi gond. A gond ott van, mikor az ember nincs tisztában a lehetőségeivel, és saját korlátait túl akarja lépni: ez nem vezet semmi jóra. Hidd el, a gazdagok és szépek sem mind boldogok: sőt... Ha gazdag vagy, állandóan azon kell agyalnod, hogy megvédd a vagyonod (valószínűleg a faluszéli cigány putriba nem fognak betörni értékes festményekre, ékszerekre, satöbbire vadászva, a Rózsadombra annál inkább), ha szép vagy, és erre építed az egész életed, akkor egyrészt ötvenéves korodra teljesen kétségbe fogsz esni, hogy bizony megcsúnyultál, ráncos vagy és őszülsz, és egész életedet olyan szánalmasan fogod élni, mint pl. Cher, aki nem képes beletörődni a változásba és képtelen elfogadni a korát. Plasztikai műtétről plasztikai műtétre mászkál, már semmi sem eredeti rajta, és mindig csak azon jár az esze, hogy mit műttessem meg magán legközelebb... Közben meg nem tudja élvezni az életet, mert hamis értékekre építette a sajátját.

Fel a fejjel! Én sem érzem mindig jól magam a bőrömben, de mindig megpróbálok a jobbra, a többre törekedni, és ez alatt csak részben értem az anyagiakat. Azt hiszem, hogy itt is - mint mindenben -, az arany közép elve szerint kellene élni: szépen megélni, de nem halmozni a vagyont, adni magunkra, de csak egészséges mértékben, megbecsülni magad, és megtenni a tőled telhetőt azért, hogy amikor életed végén lepereg az a bizonyos film, azt mondhasd: megérte élni. :) Ebben áll a boldogság. :)

Hát örülök annak, hogy van még aki ilyenen gondolkodik. Igazad van, a jónak nem szoktunk örülni, a rosszat meg még fel is nagyítjuk. Én is el szoktam magam szégyellni még saját magam előtt is, mikor sírok-rívok, hogy mi nem jó, meg nehéz a gyerekkel, meg stb... aztán mindig oda gondolok vissza, hogy szegény dédimamám elmesélte: három gyereket nevelt a második világháború idején és örült!!! mert minden nap tudott eléjük enni rakni!

Ugyanez a dédimamám mesélte, mikor panaszkodtam neki valamiért az alábbi történetet:

"Régen, mikor még csak a férfiak jártak dolgozni és az asszonyoké volt a ház körüli munka, vagyis a "házi baj", sok-sok asszony úgy gondolta, az ő baja a legnagyobb a világon. Egyszer aztán vásárt rendezte, minden asszony bekötötte a "hátyiba" a házi bajt és kivitte a piacra. Aztán megnézték, ki mit árul. Este mindenki a saját baját vitte haza, mert rájött, hogy a másiké még rosszabb..."

MOstanában egyre többet érzem magam magányosnak, szomorúnak. Ilyenkor én is azzal vigasztalom magam, hogy vannak nálam rosszabb helyzetben is. Ettől valamelyest jobb kedvem szokott lenni. Mikor magam alatt vagyok, mindig ez jut eszembe: "Panaszkodtam, hogy nincs cipőm, amíg nem találkoztam valakivel, akinek nem volt lába." Ja meg van egy kedvencem, bemásolom: Ha ma reggel úgy ébredtél föl, hogy inkább egészségesnek mondhatod magad, mint betegnek, akkor

sokkal, de sokkal szerencsésebb vagy, mint azok a milliók, akik nem fogják megérni a következo

hetet.

Ha még nem kerültél háborús veszélybe, egy börtöncella magányába, kínzások agóniájába, vagy az

éhínség gyötrelmeibe, akkor újabb 500 millió embernél mondhatod magad szerencsésebbnek.

Ha elmehetsz úgy a templomba, imaházba, hogy közben nem kell tartanod fenyegetéstol,

letartóztatástól, kínzásoktól, vagy meggyilkolástól, akkor még 3 milliárd embernél vagy

szerencsésebb.

Ha van a hutoszekrényedben étel, van ruhád, amit felvegyél, van teto a fejed fölött, akkor

gazdagabb vagy, mint a Föld lakosságának 75 %-a.

Ha van pénzed a bankban, vagy a pénztárcádban, esetleg néhány apró a perselyben, akkor abba a 8

%-ba tartozol, akik jól élnek.

Ha a szüleid még élnek, és még együtt vannak, akkor valóban egy ritka és kivételes helyzetben

vagy, még az Egyesült Államok és Kanada tekintetében is.

Ha el tudtad olvasni ezt az üzenetet, akkor tekintsd magad kétszeresen is áldottnak, mert egyrészt

valaki gondolt rád, másrészt mert nem tartozol azon kétmilliárd ember közé, akik nem tudnak olvasni.