Jobban érzem magam a munkahelyen, mint otthon?

A szerető nem feltétlenül jó megoldás.

Őszintén szólva én is gondolkodtam már rajta. Hogy lehetne olyan valaki az életemben, akivel megértjük egymást, aki mellett nincs állandó gyomorgörcsöm, stb., mellette pedig megmaradna a jelenlegi, amit talán könnyebb lenne így elviselni.

DE! Én nem az az ember vagyok, aki ezt feltünés nélkül, nyugodt lelkiismerettel meg tudná csinálni. Ismerem magam, nem tudnék otthon megmaradni többé, nem találnám a helyem, a páromat nem tudnám átölelni, a szemébe nézni, rólam AZONNAL, már az első nap kiderülne, hogy mi van.

Egyébként a páromat nem hagyom ott, nem is hagyhatom ott. Az okokat nem részletezem, de az sem megoldás, hogy összepakolok, és hazaköltözök.

Egyébként annak is nagy igaza volt, aki a szülői örökségről beszélt! Dettó ugyanígy voltak a szülei is! Az asszony örökké duzzogott, gondoskodott az otthoni "csodálatos" légkörről. Aztán az ember egy idő után inkább a haverokhoz járt a saját otthona helyett. Aztán végül kocsmázni... Persze az asszony kidobta a mocskos alkoholista férfiállatot. Aztán a gyerekeit is ebben, a "minden férfi mocskos disznó" szellemben nevelte. Ennek most épp én iszom a levét. De már ő is erre neveli a kislányát, aki az előző kapcsolatából született. Már a (6 éves!!!) kislánynak is egyre többször vannak férfigyűlölő megnyilvánulásai. Biztos vagyok benne, hogy ő is ugyanazt fogja produkálni felnőtt korában, amit az anyja, a nagyanja, stb...

Mennyire igaza van a mondásnak: Nézd meg az anyját, (ne) vedd el a lányát! Csak amíg nem a saját bőrömön tapasztalom, addig csak vicces hülyeségnek tartom ezeket a szólásokat!

Ettől függetlenül mindig nem értem, hogy én próbálok mindent megtenni érte, értük, ami tőlem telik. Eddig nem jártam el sehova. Csak alkalmanként plusz munkára. A plusz pénzt sem magamra, vagy piára költöttem, hanem rájuk. Próbálok otthon segíteni, stb. Nem netezek, nem olvasok, nem a saját hobbimmal foglalkozok, mindent félretettem értük. Mégsem vagyok jó??? Mégis duzzog, minden áldott délután, este! És hiába faggatom, hogy mi a baja, nem válaszol, elfordítja a fejét, max. csak egy "semmi"-t odadob.

Igaz, már a fenti megoldások helyett kezd kialakulni egy másfajta védekezési stratégia bennem. Lassan kezdek immunis lenni. Inkább átvonulok másik szobába, sokszor már meg sem kérdezem, hogy mi a baja már megint. ha elfordítja a fejét, én is hátat fordítok. Ha nem vagyok jó neki sehogy, akkor minek erőlködjek???

Tudom, ennek pedig az lesz a következménye, hogy érzéketlen mocskos férfi leszek, akit nem érdekel az sem, hogy az élete párját mi nyomasztja.. Stb...stb..