Nem is tudom, lehet-e vele már érdemben kommunikálni?

A párom iszonyú nehéz típus.

Sokszor önző, türelmetlen, frusztrált. Ezen utóbbi két tulajdonságát én nyugodtan, értelmesen el is mondom neki, ha nagyon megbánt velük. Erre a válasz hangfelemelés (amit nekem tilos, persze, merthogy "ki tudna rohanni olyankor a világból, annyira idegesítő" hacsak megnyomok hangsúllyal egy mondatot is - nem vicc), a helyzet és az én viselkedésem nevetségesnek való titulálása, apróbb hisztéria, gúnyolódás ("jó hogy ilyen jó emberismerő vagy!").

Bezzeg ő feltételezhet mindent rólam, ezt úgy előadhatja, hogy a bicska kinyílik a zsebemben.

Félre ne értsetek, mondom neki, hogy ezt ne. Szépen, nyugodtan, értelmesen. Mire ő, gúnyos hangsúllyal: "jó, rendben, tudom hogy bennem van a hiba!"

Mindig szorgalmazom hogy beszéljük meg felnőttek módjára a dolgot. Az ő részéről valahogy mindig hangfelemelésbe torkollik. Mintha a falnak beszélnék.

Ha véletlen figyelmetlen vagyok (kinn felejtem a tejet egy órára pl.) már kritizál, rossz a kedve, úgy kell engesztelni. Ha meg én megjegyzem, hogy 2 órája hagyta nyitva az ablakot a kisszobában és kihűlt - de ok, megértem hogy elfelejtette, viszont ő is legyen megértőbb, na akkor viszont felcsattan hogy a két dolog nem ugyanaz. Ha én valamit összehasonlítok kettőnk hibái közül az valahogy sosem ugyanolyan szerinte.

Ma már odáig is eljutottam, hogy kimondtam őszintén: vele képzeltem el az életem és örülök hogy gondoskodó meg kedves sokszor, de ezek a kb. 2 hetente fellépő, ilyen mértékű veszekedések már néha elgondolkodtatnak sokszor, és nagyon fontos lenne hogy tudatosan csiszolódjunk.

A válasz? "Jó, hát jó hogy kiderült, te hogy is érzel" (ilyen gúnyos hangsúllyal)

A vicc, hogy ezért a viselkedésért hagyták már ott. Mégse fogta fel, hogy amiatt volt, mert szerinte ő tesz eleget (bevallom, lassan tényleg változik, de igen-igen lassan).

Csak engem meg már széttép ez a dolog. Legtöbbször kedves, aranyos, de ezek a veszekedések menetrendszerűek, és tényleg megingattak, nem vagyok biztos hogy egy ilyen személyiséggel le tudnám élni az életem, alapjaiban megváltoztatni meg úgyse lehet.

Most igazából azért írtam ezt is le, hogy kicsit kiadjam magamból, persze tanácsokat szívesen fogadok, de tudom hogy a nagyja a "dobd ki" lesz...