Mennyi pénzt adnátok haza ebben az esetben?
Több hónap keresés után végre találtam munkát, 130ezer forintot fogok kapni havonta januártól.
Még itthon élek a anyukámmal, mamámmal, és két húgommal, és egyelőre nem is tervezek költözést. Szóval a pénz elférne a családban bőven, igazából ha az egészet odaadnám, is lenne mire költeni.
De szeretnék félretenni is, mert nem akarok több olyan esetet, hogy egy forintom sincsen, hiszen akármi jöhet. Meg nekem is van azért egy kevés kiadásom, a saját dolgaimat én veszem meg, ha van pénzem, ez kb. 5-10ezer forint egy hónapban.
Ezek ismeretében ti mennyit adnátok haza? (Esetleg arra is gondoltam, hogy nem konkrétan pénzt adnék, hanem valamelyik számlákat fizetném, vagy bevásárolnék, nem tudom, ez mennyire jó.)
A keresők száma szerint elosztanám a számlákat és annyi részt fizetnék. Havi 1 nagybevásárlás, ennyi.
Szóval, ha anyukád és mamád is kap pénzt (gondolom hugaid még nem), akkor a számlák harmadát.
Én javasoltam, hogy üljetek le és beszéljétek meg.
Ha néha többet adsz haza, mint megbeszélitek, az se legyen vita tárgya. Ugyanis a munkadíjat /hogy főznek rád, takarítanak stb.../ biztos nem számítják fel. / ahogy nekem tette az anyám, míg otthon laktam/
Indulj ki abból,ha külön mennél,akkor csak a rezsid lenne 20-30.000.- Ft (lakbér nélkül). A kajád legszűkebben is 20.000.- Mosnod is kellene,takarítani,az is elég sokba kerül. Ezeket most mind "megspórolhatod."
Legalább 30.000.-et hazaadnék.
A háztartási kiadások annyiad részét, ahányan keresők vagytok, de min. 30, max. 50 ezret.
Mondjuk 30 ezer szerintem nem fedezi teljesen a kiadásokat, 50 ezer már igen, sőt kicsit plusz is. A helyedben 50 ezret adnék bele, 50 ezret lekötnék, és a maradék 30 ezret költeném el a saját egyéb kiadásaimra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!