Mit jelent a gyászolás? Mi zajlik le ilyenkor az emberben, mit tesz ilyenkor?

"illetve nem is tudatosul benne, hogy tulajdonképpen önmagát gyászolja. Önző az ember, ha bevallja, ha nem."

baromság. ez max akkor fordul elő, ha mondjuk egy kisgyereknek meghalnak a szülei, akkor értelemszerűen erre is gondolhat, de akkor sem ez lenne a fő tényező

Amikor nemcsak fizikailag, de lelkileg is képesek vagyunk elbúcsúzni az elhunyttól. Ez egy folyamat, hogy ez mennyi idő alatt zajlik le, függ attól, milyen volt vele a kapcsolatunk, mennyire volt konfliktusos, illetve mennyire állt közel hozzánk érzelmileg. Általában 1 év gyászévet szoktak mondani, olyankor kavarognank bennünk az érzelmek (düh, elkeseredettség, bánat, tehetetlenség, öröm a szép pillanatokért, hiányérzet stb.), és 1 év alatt végigélünk az évfordulóig egyedül is minden olyan napot, ami a haláláig közös pont volt egy évben (pl. születésnap, névnap, ünnepek).

Akkor dolgoztuk fel az elvesztését, ha belsővé tettük a szép emlékeket, amit ő jelentett, és úgy tudjuk továbbélni az életünket, hogy nincs bennünk önvád, bűntudat és akkora fájdalom, hogy még a normál hétköznapi cselekvéseinket sem tudjuk intézni. Tovább élünk lelkileg gazdagodva azzal, amit tőle kaptunk, együtt éltünk át.

Pszichológiailag a Kübler-Ross modell fázisai zajlanak le.

[link]

Magam is gyászban élek, gyászolok jó ideje. Nehéz erre válaszoni. Tényleg mindenkinek mást jelent.

Attól is függ, hogy ki hogyan élni meg a gyászt, hogy kicsi korában mennyi vesztesége volt, hogyan tudta azt feldolozni (vagy hogyan nem), feldogozhatta-e vagy letiltották - vannak olyan családok, ahol a gyász is a családi tabuk közé számít -, hogy mennyire fontos neki, akit elvesztett, hogy egyeszerre hány embert vesztett el, hogy hirtelen halál ragadta el azt, akit gyászol, vagy korai halál, vagy nagyon nehéz haldoklás, vagy gyilkosség áldotata, esetleg öngyilkosság áldozta volt-e az, akit gyászol. Illetve maga az ember, aki gyászol, mennyire bírja a gyászt. Milyen a személyisége, milyen a környzete - aki körül elfogadóak az emberek, az könnyebben túljut a gyászon is stb.

Az sem mindegy, hogy hol tart a gyász szakaszaiban, hogy az elején van-e a gyásznak, vagy a közepén vagy a vége felé. Hogy mennyi érzelmi támasza van, vagy éppen ellenkezőleg: mennyi teher rakódik rá a gyönge másiktól, aki nem képes tudomásul venni, hogy a legerősebb embert is összeszakadhat, és ha már össze van szakadva, akkor támogatni kéne, és neki a gyászolót, nem fordítva! nem pedig hisztizni, megsértődni, hogy miért gyászol "még mindig", miért nem bírja el a hegynyi fájdalma hegyébe még az ő napi piszlicsáré munkahelyi baromságait stb.

Egy csomó lelki-testi panasz kínozza az embert, erősen befelé forduló lesz, alig érdekli a külvilág, depressziós tüneteket mutat, nagyon gyakori az álmatlanság vagy a teljes nem-alvás, ami 4-5 napon belül azonnali segítséget igények nyugtatók formájában. Rengeteget sír, dührohamai vannak, néha az egymásnak ellentmondó érzések nagy sebességgel váltakoznak benne, összekavarodik a lent és a fent, az értelemes és a nem-értelmes, összezavarodik a gyászoló számára minden - de legfőképpen önmaga.

Sokszor vádolja önmagát, vádolja a külvilágot, Istent, a Sorsot...teli van haraggal, gyűlölettel. stb. Nehezn teljesít, szétszórt lesz, dekoncentrált.

Nehéz, az biztos.

A mai idióta, nárcisztikus-hisztériás, értékevesztett társadalmunkban ha valaki "nem lép túl" egy-kéten belül a gyászán, akkor hamar megkapja, hogy gyenge, hogy hisztis, hogy életképtelen; megvetik, sok esetben a kedves főnök inkább kirúgja - tetézve a gyászt -, mintsem toleráns volna vele. Tisztelet a kevés kivételnek és nagy-nagy tisztelet!

A régi, normális értékrendeel bíró korok tudták, hogy a gyásznak nagyon fontos szerepe van. Le kell valamit zárni belül, ami véget ért, ahhoz, hogy új életet kezdhessen az ember, immáron a halott (a valahai élő) nélkül. De ez nem megy egyik napról a másikra! Ma sem megy, csak ma nem engedik, hogy meggyászolja egy évig - ami a gyász általában vett normális időtartama - az elhunyt szeretettét.

Van egy nagyon jó film, én sokszor szoktam megnézni, mert sokat segít, ha nagyon mélyen vagyok: Im Winter ein Jahr. Németül is megvan, talán angolul is, briliáns darab, egy német rendező filmje, egy amerikai könyv nyomán.

Nehéz film, de nagyon jó film is. Remélme, hogy hamarosan lefordítják magyarra is, legalább alá-szöveg szinten, ha nem is szinkronizálják. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok embernek segítene, nem csak nekem.