Egy prostituáltól tényleg elveszik a gyermeket?
Igen elveszik, a rossz körülmények és az életmód miatt.
Egy gyereknek erkölcsi háttér kell, aki jó példát mutat majd, a gyereknek el kell mindent magyarázni, ha majd kérdezni kezd, aki gyereket vállal az keressen rendesm unkát, akkoris ha csak rakarítónői melót talál, akinek nincsp énze, vagy szereti szórni ap énzt, az ne válalljon gyereket, az meg hogy becsuszott olyan nincs, aki felelősségteljes annak van annyi esze, hogy védekezik. Láttam tegnap a Mónika műsort, értelmesebbnek hittem a nőt ennél, ráadásul egy kis szakadt, gyerekes roma fióval, aki sokkal fiatalabb nála, és biztos h nem vágyott még gyerekre. Ettől inkább elmenekülnek a pasik, ha gyereket varrnak a nyakukba, főleg ha nincs elég pénz, a nő meg ha prosti, tényleg nem lehet benne biztos, hogy kié a gyerek, meg az a szerencsétlen baba is mennyi fertőzést elkaphat, legalább a terhesség alatt ne csinálná. Az a legkevesebb hogy elveszik tőle a gyereket. De akkor nem is fogja visszakapni nagy valószínüséggel. Ha már sanyarú lesz a gyerek sorsa és úgyis rajta csattanik az ostor, el kellett volna rajta gondolkodni, hogy meg tartják e. Bár nem vagyok abortusz párti. Egy anyának a gyerekére kell gondolni, nem önmagára elsősorban!!!!
Azért terhesen akkor sem szabadna másokkal összefeküdnie, két szoptatás közt sem szabadna....
gyerek mellett meg annyi pénze sem lesz mnit eddig, mert sokat elvisz, mnuka után még gyest is kapna, prosti az nem hivatásos, az bűncselekmény igazából, és nem hinném hogy aki évekig prosti volt az kaphatna gyest pl. Ha szülés utn jó lesz neki az amit a pasija keres, akkor eddig mért nem volt elég?
Meg ism ondta, hogy mindenre elég ap énz, amire kell, ami fontos, csakhát az már az ő baja ha nem tud takarékoskodni. Nem kellett volna ennek gyerek, még nem, főleg nem egy 18 évestől, mégha egykorúak lennének azt mnodom jólvan, még nem sok esze van, de éretebben is gondolkodhatna az a nő, olyan régóta nem is lehetnek együtt szerintem, vagy esetleg egy két éve még pedofil volt a csaj? a baba is túl korán jött az tuti, de nem is volt tervezve ahogy látom, ezt a nő eldöntötte hogy lesz gyerek, de ap árjának nem volt beleszólása, majd lesegethet, ha kiderül hogy nem tőle van a baba, vagy esetleg ha beteg lesz a gyerek, vagy a pasi megunja h másokkal hentereg és majd szépen magára marad, de még lehet a babát is elveszik tőle, és akkor szégyenbe marad. meg most itt volt ebbe a showba, lejáratta magáűt, ezek után hülye az a pasi aki majd akarna tőle valamit szexen kívül. A sok roma is csinálja a gyereket hogy kapjon segályt, de annyi esze nincsen, hogy a gyerek több pnézt elvisz, mnit amennyit behoz. Annak a babának az lesz a sorsa, és az is lesz a legjobb neki, ha olyan családhoz kerül, akiknek nem lehet gyerekük és szeretnének. Ha egy nem kívánt terhesség jön lérte, előbb utóbb az a gyerek teher lesz és rajta töltik ki a mérget, pedig ő nem tehet semmiről.
Annak a srácnak is még tanulni kellene, meg keresni az igazit, nem úgy néztek ki mnit egy nagyon szerelmes pár, ráadásul nem is bíznak egymásban. ahoz meg hogy a szerelmét bizonyitsa valaki nincs szükség se házasságra, se gyerekre.
Hát ez a nő nem hinném hogy luxus k*rva lenne, mondták h az utcán van. Érdekes mikor mesélte a dolgait előszőr elhallgatta, hogy mivel foglalkozik, utána is tök lazzán vette a dolgot, mnitha olyan természetes lenne. Ebben a nőben semmi tartás és büszkeség nincs. Az is hidegen hagyja h csakk iváncsiságból összefekszik másokkal, pasikkal. Ebből is látszik, hogy a srác nem érzi jól magát a kapcsiban, és hogy még élvezni szeretné az életét, még nem élte ki magát, neki nem való gyerek, ő nem apának való még.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!