Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Tévedek vagy igazam van?

Tévedek vagy igazam van?

Figyelt kérdés

A férjem szeretné elköltöztetni a 18 éves lányát az anyjától, mert a hölgy eléggé kikészíti a lányt.


Először szóba került, hogy veszünk egy akkora házat, ahol le tudunk különíteni egy részt a lánynak, így együtt is vagyunk, de nem is zavarjuk egymást (tekintettel a korára is). Mondtam, hogy benne vagyok, úgyis tervben volt egy ház, ez most előre hozná.


Másnap a férjem felvetette, hogy inkább albérletet fizetne a lányának.


Itt szúrnám be, hogy közgazdász vagyok és az üzleti életben mozogtam, többek között ingatlanforgalmazással is foglalkoztam, a szemléletmódomban is helyet kap a gazdálkodás (=hülyeségekre ne b...unk el pénzt, ha olcsóbban is ki lehet hozni).


Visszakérdeztem, hogy miért ez az új ötlet, hiszen az első jobbnak hangzott, a lánynak se volt kifogása ellene. Ha egyetem miatt költözne, akkor úgyis kell albérlet, addig nem gondoltam gazdaságosnak erre is pénzt fordítani.


A férjem itt leteremtett, hogy ne akarjak rosszat a lányának és ne a saját érdekeimet nézzem. Vettem egy mély levegőt és nem bőgtem el magam, mint egy oroszlán, bár igény lett volna rá.

Soha, semmibe nem szóltam bele a lányával kapcsolatban, korlátlanul mehet a pénz neki, egy rossz szavam nem volt rá (okom sincs rá, jóban vagyok vele).

A kérdés nem a lánya miatt volt, hanem tudni szerettem volna, hogy mi az oka az ötletnek, mi szól mellette/ellene, ennyi. Ha már hosszúváton több milliót invesztálunk valamibe, akkor az legyen átgondolva, írjuk össze a költségeket és ha az egyik drágább, a másik olcsóbb, akkor miért a drágábbat válasszuk?


No meg az ingatlanos múltam miatt már "ki lett adva", hogy én intézzem az ingatlanokkal kapcsolatos dolgokat (eladás, bérlés, vásárlás, tárgyalás). Illetve beszállnának a családok is. Még az ő családjával is segítsek megbeszélni (=rábeszélni őket).

Mondtam, hogy van egy testvére, ha a szülők szerint okés a dolog, akkor marha egyszerű, eladandó ingatlanok értékét felezni kell - ha a testvére is partner ebben, így korrekt.


Az én szüleim pedig teljesen az én feladatom.


Valamint annyit mondtam, hogy mivel a lánya hol akarja, hol nem, addig nem vagyok hajlandó bármibe is belefogni, amíg nincs egyértelmű álláspontja. Mert az tényleg gazdasági öngyilkosság lenne, hogy két családot is hadrendbe állítunk, nagy összegeket elköltünk, majd két héttel később a lánya meggondolja magát.

Egyszóval, a lánya mondjon A-t vagy B-t, ne talánt. Ezt meg beszélje meg ő vele, amint a lánya egyértelműen igent mond, segítek és intézek is amit kell.


Később csak volt egy veszekedés ebből, szerinte a lánya ellen vagyok - ami nem igaz - én meg mondtam, hogy baromi rosszul esik, hogy ilyet feltételez rólam, amikor soha nem adtam okot erre. Csak hirtelen felindulásból ne tegyünk már ekkora lépéseket, hanem tervezzük meg, végezzünk számításokat és lépésenként haladjunk. No meg legyen egy konkrét cél, mert az nem az, hogy "akarom - nem akarom" és az se, hogy "vegyünk házat - inkább legyen albérlet".

Döntsék el, hogy mi legyen, onnantól én is partner vagyok.


Szóval tévedtem valahol és tényleg "rossz" lennék, vagy a férjem részéről nem volt jogos a patália?


2011. nov. 23. 20:39
 1/10 A kérdező kommentje:

Az kimaradt, hogy rákérdeztem, hogy az albérlethez a lánya ragaszkodna (mert mondjuk mégse akar velünk lakni), vagy az ő ötlete volt? Azt mondta, hogy a lányának édesmindegy, melyik megoldás lesz, az együttlakás ellen sincs kifogása.

Mert, ha a lánya érve lett volna, jobban elfogadom, még akkor is, ha nem annyira gazdaságos.

2011. nov. 23. 20:41
 2/10 anonim ***** válasza:
78%

Teljesen igazad van.

Te logikus vagy, ő hirtelen, ennyi a történet:)

2011. nov. 23. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 bánomisén ***** válasza:
76%
Szerintem is igazad van, én sem másznék bele addig nagyobb pénzkiadásba, amíg konkrétan és véglegesen nincs eldöntve, hogy mire adok/adunk ki pénzt.
2011. nov. 23. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
A férjed viselkedése olyan logikátlan, hogy már kezdtem mélyebb értelmet keresni benne.
2011. nov. 23. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 zokniszörny ***** válasza:
76%
Teljesen jól gondolkodsz. Lehet, hogy a férjed sem tudja igazán, hogy mit akar: vele lakjon a lánya, vagy inkább ne. De addig tényleg ne lépjetek, amíg a lány el nem dönti, hogy mit akar.
2011. nov. 23. 21:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
76%

Szerintem is neked van igazad.

Legfeljebb az lehet szerintem a férjed álláspontja, hogy később valószínűleg a lánya úgyis elköltözne tőle ( ha ő is családot alapít, és hát lássuk be olyan 5-10 éven belül már esélyes), és kb a nyakatokon maradna egy sokkal nagyobb ház, mint amire amúgy szükségetek lenne. De mondjuk még mindig nem értem, hogy miért nem tudja elmondani az érveit.

2011. nov. 23. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:

Szeretnénk gyereket, tehát pont "kapóra jönne" a plusz terület. Amíg kicsi, addig úgysem nagy a helyigénye, mire akkora lenne, hogy jobban igényli a saját birodalmat, addigra a lánya az életkorából fakadóan valószínűleg elköltözne (egyetem, családalapítás, bármi ilyen miatt).

Ha mégse, akkor is meg lehetne belső átalakítással oldani. Én szeretnék "irodaszobát", maximum az lenne lecserélve gyerekszobára, én meg átköltöznék egy másik sarokba az íróasztalommal a nappaliba.

A házvásárlásnál is ezért az alaprajzot nézném elsősorban, hogy milyen alakítási lehetőségek vannak, minél nagyobb játéktér legyen.

No meg el is lehet X év után adni, ha az szükséges és venni egy másikat.


A lánya se hermetikusan lenne elkülönítve, csak lenne saját lakrésze kis nappalival, szobával, fürdővel, konyha pl közös lenne. De ha a barátaival akar lenni, akkor el tudnak vonulni, illetve mi ketten is külön tudunk vonulni, nem lenne veszekedés abból, ha hajnalban átcsörtet a lakáson és felébrednénk rá.

2011. nov. 23. 21:08
 8/10 zokniszörny ***** válasza:

Igazából válaszoltál is a saját kérdésedre. :) Ha szeretnétek babát, akkor nyilván szükség van nagyobb házra, ha nincsen számára hely. Tehát a költözés szükséges.

Nem értem akkor, mit kavar a férjed...

2011. nov. 23. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
A férjed nem is tudja, hogy mennyire normális felesége van! Teljes mértékben igazad van!
2011. nov. 23. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:

Nem tudok másra gondolni, minthogy nyomasztja a lánya helyzete és ezért kötekedősebb.

Azért már "leteremtettem", hogy igazságtalanul ne vádoljon, amikor nincs alapja és válassza külön az érzelmi, illetve a gazdasági részét a kérdésnek.


Már olyanokat is belekever, hogy a háznál fennáll a veszélye, hogy exnej megjelenik balhézni és tudja, hogy ez nyitja a bicskát a zsebemben. Mondtam, hogy semmi gond, a lánya nagykorú, én meg teljes lelki nyugalommal ráhívom a rendőröket magánlaksértésért, ha szép szóra nem távozik. Kulcsot meg nem kap értelemszerűen. Ha szerez, zárat cserélek.

De hát akkor a lánya hogy viselné... Miért, albérletben hogy viselné? Ott mi se lennénk, hogy "megvédjük".


Eh, kicsit szerepcserésnek érzem a történetet, hogy én a tényeket nézem, őt meg dobálják az érzelmei :)

2011. nov. 24. 08:07

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!