Szerintetek az csak véletlen?

Elég nehéz lehetett hallani ezeket, kedves Kérdező, amiket írtál a kérdésben.

Ajánlom, Radnóti: Ikrek hava c. kis írását.

Radnóti születésekor anyja és ikertestvére meghalt.

Nagy fájdalom és önvád követte, mikor ezt megtudta, gyerekként: két embert rúgtam a halálba? De a fájdalomból, mint a kagylóba hullt porszemekből, végül igazgyöngyök peregtek elő. És utólag mindenki érti: ahogy történt, úgy volt jó.

Az jó, hogy tudsz erről a nehéz indulásról. Nagyon sok ember életében van ilyesmi, hogy anyja-apja elutasítja, nem szeretettel várja, még el is akarja pusztítani talán. Sokszor rosszat követnek el emberek a védekezésre képtelen megfogant kis lénnyel szemben.

Azután mégis megszületik.

És bár a körülményei nem indokolják, mégis nagy szenvedéseket él meg. Talán üldözési mániája / pánikjai/ suicid hajlamai/ depressziói / vagy egyéb érthetetlen forrású szenvedései vannak. És nem tudja senki, miért? A jó orvos, pszichiáter, aki nem gyógyszerrel eltömi, elfojtja a bajokat: sokszor évekig tartó (!) munkával eljuthat ezekhez a magzati életben elkövetett tettekhez, analízissel. Mert ami a magzati és az utána következő ~2,5- 3 évben van : nem tudatos, de van. Nehezen, de tudatosítható. És azzal jön a megoldás is. Akkor „lekerül” róla fájdalom. És szabad, öntudatos, egészséges ember lehet belőle.

Neked szerencséd van: hogy ezt őszintén elmondták. Bocsáss meg nekik. És le is zárhatod.

És éld szabad akarattal életedet. Szerintem nem „véletlen”, hogy megszületünk. Még, ha a körülmények arra utalnak, akkor sem. Azért születünk, hogy megismerjük a világot, az életet, az embereket, magunkat, és ezzel a megismeréssel arányosan, megértsük, és szeressünk.

Azt tudjuk szeretni, amit/akit megismerni is vágyunk, megérteni.

Nagyon jó dolog szeretni. Ezért érdemes élni.