Szülőkről való leszakadás alig 20 évesen: sikerülhet pszichológus nélkül?

Egyetemre járok, viszont elég közel, így gazdaságosabb itthonról bejárnom. Azonban a szüleim nagyon durván bánnak velem, kb mintha valami utolsó kis féreg lennék, és ha meg merem védeni magam, egyből rámtámadnak és elmondanak minden "mocskos szemét kis k*rvának". A 16 éves húgom már pszichológushoz jár a rossz családi háttér eredményei miatt (elkezdett komolyan inni, cigizni, bukdácsol az iskolában stb). Az anyagiakkal nincs gond, a szüleim jól keresnek, én pedig, ahogy energiám engedi az egyetem mellett, igyekszem vagy dolgozni vagy meglenni az ösztöndíjakból, támogatásokból (szóval az étel jó részét és a rezsit ők állják, mást szinte mindent magamnak fizetek - könyvek, ruhák, kozmetikumok, bérletek az utazáshoz 9ezer Ft havonta csak az utazásom). Mégis mindennek el vagyok hordva állandóan, ma is fél nap velünk veszekedtem, végsírtam a fél déleőttöt és délutánt, olyanokat vágtak a fejemhez és szerintük még én vagyok a nem normális, csak mert belátom, hogy ők se tökéletesek, ahogy senki sem (nyíltan megmondták pár hete, hogy szerintük számunkra nekik kellene Istennek lenniük). De akárhogy is bántanak, valahogy mégis nehéz elszakadni itthonról, feladni a viszonylagos kényelmet és elmenni itthonról. Tavasszal egy külföldi ösztöndíjat szeretnék megpályázni Ausztriában (de itt lakunk a határ mellett, szóval csak 80-90km-re mennék a mostani 50km helyett), ez tartja bennem a lelket, mivel nagyon szeretem azt az országot, igyekszem minél többet kijárni, mert ott jól érzem magam (más emberek, más mentalitás, anyagi biztonság stb.). Viszont félek, hogy haza fogok menekülni onnan, mivel ott majd magamnak kell mindenről gondoskodni és még akkor is csak alig múlok el 20 éves. Nem a felelősségtől félek, hanem az anyagi biztonság és kényelem feladásától, és hogy nem lesz ott a családom, aki ha kell, segít (anyagiakban főleg, nem lelki téren, azon a téren soha nem kaptam semmi jót). Ott akarok egyetemre járni, viszont a szüleim nem támogatnak ebben.

Szó mi szó, érzem, hogy lelkileg gond van, hogy túlságosan ragaszkodom az otthonomhoz, hogy félek elmenni itthonról, akármennyire is rossz a családommal. Szerintetek sikerülhet az elszakadás pszichológus nélkül is, sikerülhet magamtól úgy, hogy ne jöjjek haza majd Ausztriából sírva 2 hét után? A kollégiummal sajnos ez történt, nem bírtam ki sem anyagilag (mivel lisztérzékeny is vagyok, mégsem számíthattam anyagi támogatásra itthonról), illetve érzelmileg sem bírtam az "egyedüllétet", miközben csak egy furcsa, magábaforduló lánnyal voltam együtt, egy szobában egész nap. Hiányzott a szobám, hiányzott a cicám, a cuccaim...

Hogy kezdhetnék hozzá, hogy elszakadjak időben és egészséges módon a szüleimtől, hogy megtanuljak ne sírni azért, mert ők bántanak, hogy önálló életbe kezdhessek? Rendes munka és jelentős havi jövedelem nélkül nagyon nehéz.