Nagyanyám ápolását cca 2 év után szeretném abbahagyni, és szeretném ha szociális otthonba menne. A probléma viszont az, hogy ő nem akar elmenni, pedig gondozásra szorul. Mit lehet tenni?

Szerintem kérj segítséget pszichológustól, nem mintha baj lenne Veled, hanem mert az ilyen helyzetek kemények tudnak lenni (terror stb.). Ha vidéken lakol, talán akkor is meg lehet oldani (internetes kozultációk, kártyán fizetés stb.)

El lehet zárni valahogy ,,fokozatosan is a csapokat'', egy előre kigondolt ,,leválási menetrend'' szerint? Ezt persze képletesen értem. Ez hatna Rá?

Ha meg végkép nem egyezik be, erőszakkal csak akkor viszik be, ha hivatalosan gondnokság alá van véve. Ezt úgy tudom kb. pár hónap, talán szükség esetén picit gyorsabban is megvan, és az önkormányzatnál kell kérni, és szakpszichológussal ellenőriztetik.

Én is köszönöm a választ. Igen, értem, hogy félted, hogy elesik vagy baj lesz, nálunk is ugyanez van. Nincs igazán jó ötletem, talán a pszichológust leszámítva, az legalább arra jó, hogy az érzelmi nyomás meg a lelki szorítás légköre ne legyen olyan korlátlan. Egy külső ember ilyenkor sokat tud segíteni.

Nekem annyiból könnyebb, hogy még él a középső (szülői) nemzedék, ők pedig előbb állnak a nagymama rokontartási kötelezettségi sorában, mint én, a költözésem pedig szintén egyértelművé vált, mivel tavaly késelés miatt kellett kijönnie a rendőröknek az otthoni piálások során, és ők maguk is javasolták a költözést. Egyébként nem tudom, miért van az, hogy az ilyesféle emlékek valamiféle általános bűntudat-érzést keltenek az emberben, úgy látszik, ez valamiféle természeti törvény, aminek nehéz ellene tenni, állítólag valahogy fel kell dogozni ezeket az élményeket, és akkor már nem tudják többé kifejteni a szorító hatásukat.

Sok szerencsét és mindenképpen boldogságot kívánok Neked.