Mit szólsz az olyan szülőkhöz, akik a lakás átrendezésével tulajdonképpen kiteszik a gyereküket otthonról?

Nem tudom, ha palotában élnénk, nekem is meglenne a régi szobám.

De egy 1 és két fél szobás panelben laktunk. A szüleim nyomorogjanak egy szobában? Ráadásul a bútorok többségét is elhoztuk, úgyhogy szinte üresek lennének a szobák.

Gondolom, házban laknak a szüéeid, nem egy kis kétszobásban.

Nem értem, miért kellene érintetlenül hagyni a szobát. Azon egyik gyerek sem panaszkodik, amikor a szülők vállalják, hogy a nappaliban alszanak, feláldozva a hálószobájukat, az intim szférájukat azért, hogy a gyereknek legyen saját szobája.

A szüleim házában négy szoba van. Hárman vagyunk testvérek. Amíg otthon laktam, a kistesóimnak egy közös szobájuk volt, természetes, hogy miután elköltöztem, az egyik tesóm beköltözött a szobámba. Milyen logikátlan lenne, hogy ők ketten egy szobában laknak (ráadásul egyikük fiú, másikuk lány), az én szobám meg üresen áll, hogy ha havonta két napra hazalátogatok, legyen hol aludnom.

Nálatok ha jól sejtem, szintén volt elég szoba, így senkinek nem kellett beköltöznie a tiédbe. De ez egy speciális, manapság sajna igen ritka helyzet.

Az ismerősdről meg annyit, hogy nem értem, miért kellett volna a szüleinek fenntartani a helyet, hogy "majd ha elválik", legyen hol laknia. Normális házasság nem két évig tart, nyilván a szülők úgy gondolták, hogy ő már megállapodott, gyereke is van, már az a családja, nem pedig azt, hogy "fenntartjuk a szobát, mert jövőre úgyis elválik". Szerintem a szülei viselkedése normális, az ismerősödé nem.

Mi egy szobában laktunk az öcsémmel, amikor én elköltöztem, természetes volt, hogy kidobták az emeletes ágyat meg az én íróasztalomat, és a tesómé lett az egész szoba. Most, hogy ő is költözni készül, már tervezgetik, hogy mi legyen a szobából, valószínű, hogy valami dolgozószoba és az unokáknak való játszószoba lesz belőle. :)

Szerintem nincs ezzel semmi baj. Persze ha valakinél van akkora a lakás, hogy nincs égető szükségük a másik szobára, akkor semmi baj, ha úgy hagyják. Mindenki tegye, ahogy jó.

Egyébként mi nem a legjobb hangulatban váltunk el a szüleimmel, anyukám sajnos nagyon rosszul viselte, hogy már nem lakik otthon a kicsi lánya (22 éves voltam akkor). Éppen ezért örültem is, hogy átrendezték a szobát, nekem ez egy jelzés volt, hogy tudomásul vették, hogy már nem megyek haza.