Anyum miért húz vissza ahelyett, hogy biztatna vagy legalább csak békén hagyna?

Hasonlót kérdeztem már itt, szintén anyukámmal kapcsolatban, de akkor már területen rombolta az önbecsülésemet és hozott szégyenbe. Ha neadj' isten felhagy az egyik dolgával, jön utána a másik. Mintha valami kényszerítené rá. Már gondoltam arra is, hogy nem az édes lánya vagyok, vagy nem az apukám a vérszerinti apám, hanem egy olyantól lettem, akit anyum meggyűlölt, és ezért nem tud engem sem szeretni, mert emlékeztetem arra a valakire.

Igen, valahogy kívül kellene maradnom amikor ilyen helyzetet idéz elő, de ha csak simán nem válaszolok, az egyet jelent a nem tudommal, nem? Vagy előre jelentsem be neki, hogy ezentúl nem fogok válaszolni?

Nem igazán villogni akar velem, inkább lejárat ezzel a szövegével.

"Nincs Anyukád motivációi közt olyan, hogy ő is szeretett volna tovább tanulni (talán pont kémiát) csak valamiért nem volt lehetősége?"

Olyan motivációja van, hogy mindig mindenkinél jobbnak lenni, többet tudni, elnyomni a másikat, és csak tolni, tolni magát az előtérbe. Lehet, hogy keményen hangzik, hogy ilyen kritikusan beszélek róla, de ez az igazság, egyszerűen vannak lélek építő emberek, akik adnak, és vannak lélekrombolók, akik csak elvenni tudnak. Emellett is szeretem őt, és hálás is vagyok, mert tudom, hogy sokaknak ennél rosszabb a helyzete. De ez így akkor is nagyon rossz.

Nézegettem a neten a személyiség zavarok leírásait, talán őrá a hatalomvágy jellemző, és azért ilyen. Általában véve magasabb rendűségi érzéssel van mások iránt, és ezt nem is rejti véka alá.

"de világosítsd fel,hogy igen sokat változott a nemzeti alaptanterv azóta,és nem biztos,hogy ugyanabban az évfolyamban veszitek,mint ők pl. 25 éve"

Te is ezt mondtad nekik? Sikerült leszoktatni őket?

Annyira rossz ez, hogy már családon belül is versengeni kell, ahelyett, hogy egy biztonságos bázis lenne, ahol elfogadnak, segítenek stb. Harc helyett...