Mit tegyek? Menjek vagy maradjak?

Soha ne várd el egy férfitől, hogy az anyja ellen forduljon!

Valószínűleg azt fájlalod, hogy nem állt a te oldaladra, pedig sztem megpróbál valahol a határon lavírozni köztetek (valszeg az anyja azt gondolja, h a te pártodra állt).

Kevés olyan ember van, akit szuper anyóssal áldott meg a sors. Legyél az anyós pajtival kedves, ne adj neki okot, hogy szekáljon. Ha belemész a harcba csak rosszabb lesz, hidd el!

Szia!

Feleség vagyok. Nem akarom senki véleményét vétózni, de onnantól kezdve , hogy "új" családja van , ezt ész-szerű határok mellett védenie kell a férfiembernek. Ez már a bibliában is benne van . Most nem nagy példabeszédek következnek, mert nem vagyok annyira vallásos, csak konkrétan benne van , hogy "elhagyja a családját érte".Ezek mellett persze a tiszteletet , szeretet továbbra is meg kell adnia a szüleinek!!

Szerintem ha mentek anyósékhoz , vidd el a kicsit és próbálj 30ig elszámolni magadban és mosolyogni. Neki fontos az unokája (ez nagyon fontos ám , sok nagyszülő rá se néz!), neked meg a nyugalom. A férjeddel beszéld át ezt. Csak attól félek , ez "nevelés" kérdése is. Valahogy arra kellene ráébrednie, hogy itt nem lehet "villámhárító" , vagy hallgatag 3. személy....

Ne foglalkozz ennyit ezzel a problémával.

Amíg náluk vagy annyi időt kibírsz.

Próbálj udvarias lenni, és fogadd el hogy ők ilyenek és kész.

Nem kell foglalkozni vele mit mondanak, de te se mondj rájuk semmit, és ne tiltsd el az unokát. Viszont erőltetned sem kell a nagy szívélyességet. Legyél udvarias mint a férjed szüleivel, és ennyi. Elég menned hozzájuk a mikor a férjed ezt kéri tőled. Nem kell megjegyzést s e tenni teljesen fölösleges. Az a legjobb, ha megvolt a látogatás, túl teszed magad rögtön, és utánna mással foglalkoztok, amivel ti szerettek, nem kell kielemezni egyáltalán. Ha a férjed kérdez röviden válaszolsz és lezárod. Nem jó ezzel annyit foglalkoznod.Biztos van jobb dolgod is ennél.

Messze nem vagyok ilyen rossz helyzetben, mint te, de meg tudlak érteni. Az én anyósom ugyan nem szekál, igyekszik "jó anyós" lenni, de olyan igazi akarnok fajta, megszokta, hogy a "fiúk" (após és a férjem) mindig azt teszik, amit ő mond. Időről-időre nálam is bepróbálkozik vele, de nem nyer. Én jó ideje egyedül éltem és nagyon nem vagyok hozzászokva, hogy valaki nekem megmondja, mikor mi legyen (pl. nem számít, ha vasárnapra más a progi, közli, hogy menjünk le, mert megy a keresztfia is és legyünk ott és kész! meg hasonlók). Egyszer-egyszer már összeakaszkodtam vele finoman, azt hittem győztem, de nem, csak ideig-óráig visszavonul, majd kezdi előlről. Nincs mit tenni, bele kell nyugodni. Ez nem azt jelenti, hogy akkor papucsállatkává kell lenni. Higgadalom, nyugadalom, széles mosoly (ha zizit mond, akkor is) és közben gondolj rá valami "szépet".

A fia ellene? Soha. Az én férjem sem mozdolna mama ellen. Otthon mindig mellém áll- szövegben. Aztán meg hallgat, mint a sült hal, mikor az anyja előtt is meg kellene szólalnia. Nem fog a te férjed sem az anyja ellen lépni.

A kérdés az, te mit akarsz? Ha a családodat egyben tartani, akkor valahogy meg kell tanulnod kezelni ezt a helyzetet. pl. Fontos neked az anyósod véleménye? Mert ha nem, akkor sz.le a viperaköpködését. Hadd mondja...

Ha a gyerek ügyében puffog: légy határozott. Mondd meg, hogy láthatja, hisz minden nagyszülőnek joga van az unokájához, de TE vagy az anyja, te döntöd el, hogy mi van jól és mi nincs. És kész. Ha meg a férjed duzzog emiatt, neki is el kell mondani, hogy ha ő nem véd meg téged és a gyermeket, akkor magadnak kell azt megtenned.

DE mindezt az emberi méltóság keretein belül kell megtenni. (nem üvöltve, vergődve, stb...)

Eleinte én is sírtam, kiabáltam, úgy éreztem, megcsalt a férjem azzal, hogy nem áll mellém. Aztán beláttam, nem így van, csak "így van nevelve".

Olvastam valami pszico cikkben, hogy azok a nagyik ilyen zakkantak, akik "irigylik" az anyaság élményét.