Felrobbanok, mit tudnék csinálni?

A férjem nagyon forszírozza, hogy költözzünk külföldre. Az ötlettel semmi gondom, egyetlen hátráltató tényező, hogy nem beszél angolul (én munkanyelvként használom). 2-3 éve próbálkozom, hogy ha már "háznál van" a nyelvtanár, akkor tanítom.

Annak ellenére, hogy amikor egyetemre járt, hihetetlen mennyiségű anyagot tudott megtanulni (tehát se nem hülye, se nem lusta, ha kényszer van - pl vizsgák). Azzal a felkiáltással hagyta abba, hogy inkább az angolra fordítja az energiáját.

Ezzel szemben kezd úgy csinálni, mintha nekem tenne szívességet a tanulással. Miközben a munkahelye év végén meg fog szűnni és ő is elég álláshirdetést átnyálazott már, hogy tudja, hogy nyelvtudás nélkül labdába se rúghat a szakmájában. Külföldön meg semmilyen munkakörben.

Mint egy gyerek (pedig 40 éves), kéri, hogy játékos feladatot adjak, elmismásolja a "házit" (megtanulni ugye nem tudom helyette).

Az egyetemi vizsgákon ugye nem volt ilyenekre lehetősége, ott hozzávágták a könyvet, ha nem tudta, senkit nem érdekelt a miért, kivágták a vizsgáról. Ott nem is volt kifogás és sikerült is neki mind, pedig jogról van szó és nem kis mennyiségű/nehézségű anyagot kellett megtanulnia.

Esküszöm, már azon gondolkozom, hogy egyedül fogok kimenni és akkor talán motiváltabb lesz, hogy összekapja magát és tényleg tegyen bele energiát - mert társalgási szint nélkül nem tud utánam jönni.

Dühös vagyok, mert az általa erőltetett jövőképbe tipor így bele. Másrészt neki fontos, neki érdeke. 40 évesen pedig nem a kisgyerekeknek kifejlesztett pedagógia módszert kellene várni, hanem nekiülni és tanulni, feladatokat oldani meg, magolni, olvasgatni.

Én sem "beleszállt a fejembe" alapon tanultam meg, hanem sokéves tanulás van a mostani tudásom mögött.

Bocsánat az indulatos hangvételért, de most éppen nagyon felhúztam magam ezen.