Féltékeny a lányom a macskára, mit csináljak? Másnál hasonló tapasztalat?

Szerintem a lányod nem állatkínzó és nem féltékeny komolyan a macskára, egyszerűen csak a kamaszkori lázadásának a része, hogyha ideges, frusztrált valami miatt (mint pl. a mostani futkosása), azt rajtad vezeti le. És nem a macskán (az, hogy odébb tessékelte, az nem nevezhető agresszív állatellenes viselkedésnek), a macskát csak eszközként használja, hogy téged megbántson, provokáljon, bűntudatot keltsen benned.

Vágyik a szeretetedre, a kényeztetésedre, ahogyan kislány korában is, de egy majdnem felnőtt kamasz ezt nem ismerheti be, pláne nem bújhat az anyukája ölébe naphosszat. A cica megteheti, ezért irigyli őt, de én nem hiszem, hogy ésszel ne lenne tudatában, hogy ez buta összehasonlítás, mert a macska tényleg csak egy állat.

Azon gondolkodj, mi lehet a viselkedése mögött (pl. mi bánthatja valójában, iskola, barátok-barátnők), és beszélgess vele sokat (amennyire csak engedi). Pl. meséld el neki, hogy pszichés megbetegedéseknél sok helyen kutyákat, macskákat is "alkalmaznak" stresszoldóként, mert az állat simogatása kötődéshez hasonló érzést vált ki, biokémiailag is endorfin szabadul fel az agyban, jóleső érzéseket, nyugalmat okozva. Sok ilyen kutatást is végeztek pl. depressziós gyerekek+kutyák bevonásával.

Simogassa ő is a cicát, segít neki is letenni a napi feszültséget :)

Olyan kedves és aranyos vagy..! Ritkán mondok ilyet, de a kérdésed melegszivű és jó emberre vall. Maga a konfliktus is "aranyos", de attól még valós.

Nekem úgy tűnik, ismeretlenül, hogy az egyedül nevelt (már majdnem "felnőtt") lányod valamiért - és nem tudatosan! - szeretne visszamenni a kicsigyerek-korba. Látja, hogy a cicával (mint a jólelkű ember általában) olyasmi gyengédséggel bánsz, ahogy a picikékkel szoktunk (magad is írod: családtagot szeretsz benne, "mintha egy kisebb testvért" dédelgetnél és hasonlók). A te "nagy" gyereked - természetesen tudat alatt - erre vágyna. Tudatosan meg el nem ismerné soha, hiszen a fizikai gyengédséget önérzetesen visszautasítja. Jól érzed, szerintem: ez valami - megkésett, különös - "testvér-féltékenység". Azt kéne valahogy megérteni, mi az, ami miatt a nagylányodnak arra van szüksége, hogy ő legyen az egyedüli központ, hogy maradéktalanul felé fordulj..ne oszd meg a szereteted közte..és "senki" közt. Vajon szorong-e valamitől? Érzelmi gondja van? Nyomasztja esetleg egy közeledő érettségi?

Én azt ajánlanám, ülj le vele. Ha ösztönösen, infantilis módon reagál is (a "testvér-féltékenység" az!) ő már teljes értékű beszélgetőpartner. Mondd meg neki, hogy szereted és rettentően fontos, amit érez. Próbáld meg beszéltetni őt magát..hátha "kibukik", mi a baj. Aztán - ha - tisztáztátok - kérd meg, hogy szeressétek együtt azt a kis állatot. Nagy-nagy rokonszenvvel: egy kutyatartó anyatársad.