Hogy lehetne észhez téríteni barátnőnket, hogy ne éljen ennyire a rózsaszín ködben?

Van egy barátnőnk, 5. éve vagyunk osztálytársak, de amióta van barátja, teljesen megváltozott. Eddig is egy érzékeny, családcentrikus lány volt, de amióta együtt vannak, egyszerűen nem lehet hozzá szólni. Nem azért, mert bunkó, hanem mert állandóan telefonál. Kb. 120 km választja el őket egymástól, minden második hétvégén találkoznak csak, ezért azzal próbálják bepótolni, hogy feszt a telefonon lógnak. De már olyan szinten, hogy suliban minden szünetben beszélnek. Vége sincs még a csengőnek, de már beszélnek. Órán vagy sms-eznek, vagy Facebook-on kommunikálnak. Utolsó óra után megyünk haza, a fél órás út alatt egy szót nem lehet váltani vele, mert telefonál. Egymást ébresztik reggel, és "együtt" alszanak el este. Suliba behozza a telefon töltőjét, és ott tölti a telefonját, mert annyit használja. Próbáltuk már mindenhogyan rávezetni, egyenesen megmondani, viccesen, de semmire nem vezetett. Egyszerűen teljesen elszigetelődik tőlünk és senki más nem számít, csak a barátja. Ha véletlenül mégis sikerül pár mondatot beszélni, akármilyen téma jön fel, biztos, hogy a barátjával köti össze. Ha meg emiatt kimarad egy telefonálás, megy a durci meg a veszekedés. Arról nem is szólva, hogy a barátja egy rendkívül provokatív személyiség, sokunknak nem szimpatikus, és barátnőnkkel is szokott bunkózni, ennek ellenére le nem cuppannának egymásról. Facebook-on kb. fél óránként írják ki egymás üzenőfalára a legkülönbözőbb változatokban, hogy mennyire szeretik egymást, vagy ilyen-olyan szerelmes idézeteket küldenek a másiknak. Kívülállóként már nem is szerelemnek nevezném ezt, hanem rajongásnak, de valami nagyon magas szinten. Olyan rossz ez így, ez az utolsó évünk a gimiben, és már nincsenek közös összejövetelek, se bulik vele, mert minden lépése a barátjától függ. Nem él velünk társasági életet, teljesen kizárja magát. Szép dolog ez a kapcsolat, de valahogy meg kellene találni az egyensúlyt. Mit lehetne tenni, hogy észhez térjen? Hogy foglalkozzon végre velünk is?