Mit szólnál hozzá, ha ilyen gyereked lenne?

Bizonytalan a jövőjében. Nincs jövőképe.

Ez részben a szülő hibája is. Amikor kicsi akkor sok dolgot ki kell próbálnia, hogy kiderüljön mi az amiben tehetséges vagy amiben örömét leli. És támogatni abban. Egyengetni ezen a vonalon (és ha áttér, akkor másikat).

Most már csak várni lehet, hogy valami kialakuljon.

A mai világban nem ritkaság, hogyha egy fiatal nem találja a helyét. Viszont mindenképpen pozitívum, hogy tanulni, dolgozni akar, nem pedig csak otthon ül, és várja a csodát.

Azt javaslom, támogasd őt a tanulmányiban, lehet, hogy tényleg megtalálta végre azt a szakmát, amiben el tudja képzelni magát.

Nekem pont az ellentéte volt. El volt döntve, mit kell elvégeznem, melyik melóhelyen kell majd dolgoznom, stb. stb. minden el volt döntve, nem kereshettem a saját utam. Aztán 23 évesen besokalltam, és az elmúlt 1 évben vagy a pszichiátrián csücsültem, vagy előbb-utóbb mindig visszakeveredtem oda.

Döntsd el, melyik a jobb. Szerintem hadd keresse a saját útját. Persze ez időbe telik, és benne van a bukások lehetősége, de van ideje, még csak 22 éves.

24/F

Teljesen normálisnak tartom.

Én az ő helyébe szintén dolgoznék,tök mindegy,hogy gyárba vagy máshol.Ahol éppen munka van.Elkezdenék pénzt gyűjteni,akár még külföldre is kimennék,s majd ha már biztosan tudom,hogy mit szeretnék elvégezni,akkor levelezőre befizetném magam.Mindegy,hogy 25 évesen,vagy 30évesen.

Rokonom 60évesen ment nyugdíjba,első dolga az volt,hogy beiratkozzon történelem szakra,mert mindig is azt akart tanulni.(18éves korától kezdve jó állása volt,az útépítésben dolgozott).Már meg van az alapdiplomája is!És megy mesterképzésre:)

Szerintem semmi baj vele,örülj neki.:)

Sokakat kivágnak az egyetemről és nem ott hagyja, most képzeld el mi lett volna ha kitanulja csak azért mert nektek meg akar felelni és egész életében rosszul érezte volna magát abban amit csinál.Ráadásul ha úgy megy el most suliba hogy mellete dolgozik, és magának fizeti, végképp semmi baj vele, szerintem.