Nők, elmondjátok párotoknak, ha nem kedvelitek az anyját?

Szidni nem szidom,mégiscsak az anyja,szereti.

De azt kerek-perec megmondtam hogy csak sátoros ünnepeken megyek a közelébe...ismeretlenül is utált már,nem adta meg az esélyt se hogy kedveljen,hiába akartam jó viszont,hát tessék.

Párom tudja,tenni ellene nem igazán tud,igy kevés találkozás és megoldva.Egészen addig amig nincs gyerek,onnantól érdekesebb lesz...

De az apukája egy jófej emberke,őt szeretem,vele gyakrabban összefutok.

Szidni soha nem szidom, szerintem azzal csak magam alatt vágnám a fát, hisz neki mégiscsak az anyja. Viszont tudja, hogy ki nem állhatom! Amikor valami már nagyon nem tetszik, azt tárgyilagosan és röviden elmondom a férjemnek, aki ezzel legtöbbször egyet is ért. Ez egy hidegháború.

VISZONT: amikor régen kicsit durvább voltam, akkor a párom rögtön az anyja védelmére kelt. Most, amikor finom vagyok akkor maximálisan igazat ad.

Én soha, egyetlen pillanatra nem tudom elfelejteni az anyósomnak, hogy megszülte és felnevelte a páromat olyannak, akit szeretek és aki szeret engem. Soha nem venném a bátorságot, hogy szidjam, persze ha valami nem tetszene, azt normális hangom megmondanám.

Az anyósommal viszont akkor is jó viszonyt próbálnék ápolni, ha nem szeretne annyira, nem hoznám a férjemet olyan helyzetbe, hogy kettőnk közt őrőldjön. Civilizált emberek vagyunk, akkor is kell tudni civilizáltan viselkedni, ha nem minden 100%-os.

De én minden anyósjelölttel kijöttem, mert az első bekezdést mindig szem előtt tartottam, és eszerint közeledtem feléjük.

Az ember a feleségét vagy férjét ugyanis választhatja, az anyját nem. (Ez az én férjemre is vonatkozik, meg a tiedre is...)

Mi őszinték vagyunk egymáshoz és nem várjuk el, hogy bármelyikünk is másképp véleményezzen rokonokat vagy barátokat/ismerősöket, azért, mert mi szeretjük őket.

Megbeszéljük, hogyha gond van, nem pedig ülünk rajta.

3 hónapos a lányunk és az első 2 hétben anyósomék bejelentés nélkül jöttek. Hulla voltam, fájt mindenem, örültem, hogy végre pihenhetek. A lakás romokban volt, minden egyszerre ment.

Első 3 alkalommal még beengedtem őket. A 4 alkalomkor rájuk csaptam az ajtót és közöltem, hogy tanuljatok meg telefonálni. Teszem hozzá ez az eset este fél 11kor volt.

Párom is ugyanúgy bepipult, akkora már neki is 'sokk' volt az apja-anyja.

Igen. És ez kölcsönös.

Ő is tisztában van vele, hogy az anyja 3 mondatból is veszekedést csinál és én is tisztában vagyok a saját szüleim gyenge pontjaival.

Kezdetben nagyon nehezen jöttem ki anyósommal. Sok mindenben nem értettünk egyet, gyakran összekaptunk. Ezt a párom is észrevette, gyakran beszéltem neki az összezördülésekről, de soha nem szidtam az édesanyját. Úgy gondolom, hogy attól, hogy mi nem jöttünk ki jól, arról nem a párom tehet. Na meg, meg van bennem az a minimális tisztelet az anyósom iránt, hogy ő az idősebb nem állok le vele vitatkozni, illetve ő szülte meg azt a férfit akit én szeretek, ő nevelte fel, ő ruházta stb... Ez már önmagában tiszteletet érdemel. Másrészt a párom szereti az édesanyját, meg szeret engem is. Tudom, hogy rosszul esne neki, ha rajta keresztül háborúznánk anyósommal. Fordított helyzetben nekem is nagyon rosszul esne. Kompromisszum!

Azóta szerencsére nagyon sokat javult a kapcsolatunk, jól elvagyunk. Természetesen, a mai napig vannak olyan dolgai, amivel én nem tudok azonosulni, és biztos nekem is vannak olyan húzásaim, amit ő nem ért, de hát nem vagyunk egyformák. Meg tudjuk kulturáltan beszélni, s pont ezért ezért nem szidom őt. A véleményemet elmondom néha, de azt sem úgy, hogy megbántsak vele bárkit is. Így nincs sértődés, veszekedés senki részéről.