Érdemel egyéltalán az ilyen szülő védelmet még?

Van egy elég problémás húgom, rengeteg a veszekedés, sőt anyám sokszor veri is (engem is néha). Én ennek ellenére mindig megvédem a húgommal szemben anyámat, próbálok segíteni, mivel rám tesóm jobban hallgat, mint rájuk (ennek is megvan az oka, hiteltelen, agresszív, ráadásul mindenben hibát kereső szülők). Segítek, holott minden nap nekemjönnek, minden nap elmondanak engem minden sz*r embernek, a párom is lassan utálja őket azért, ahogy velem viselkednek, ő is belátja, hogy a helyzet borzasztó. Minden nap a sírás kerülget tőlük, félek velük szóba állni, mert annak mindig csak az a vége, hogy a szobámba vonulok és sírok így inkább már kerülöm is őket. Mégis állandóan jönnek és faggatnak, kikerülhetetlenek, persze, ha segítség kellene, akkor megint el vagyok mondva mindennek. Most is csak sírok és kérem Istent, hogy mielőbb segítsen innen normális körülmények közt elmenni, mivel perpill nincs hova mennem, és ha mégis találnék valamit, pénzem nem lenne még ételre sem elég (havi 20ezer Ft-ot kapok összesen a suliból, munkát hónapok óta nem találok, mindenhova vagy ismerősi alapon tesznek be embert, vagy passzív félévest keresnek).

Ma pl veszekedtek, anyám meg a húgom. Én kikérdeztem tesómat az esetről, majd elmondtam neki a véleményem, hogy anyámnak igaza van. Erre anyám berontott, elmondta mindennek a húgomat, erre a húgom begurult (jogosan, senki ne illesse a lányát alkoholista drogos, mocskos k*rvának, miközben nem az!) és elég durván visszaszólt anyámnak, szerintem megérdemelte. Erre anyám nekiesett és elkezdte erőből ütni vágni tesómat! Nagy nehezen leállítottam, majd annyit mondtam, hogy az ő eszközei sem különbek tesóménál, nagyon csúnyán beszél vele... erre engem is elmondott mindennek, tovább a véleményemet sem engedte elmondani (lekussolt) és meg is fenyegetett, hogy takarodjak el innen! Pedig vég őt védtem, csak elmondtam, hogy ő is nagyon csúnyán beszél a húgommal, akár csak fordítva, nézne magába. 2 hete egy hasonló beszólásomért majdnem meg is vert, alig tudtam lefogni. Utána bejött apám, ő természetesen anyámat védte (hányszor kívántamm már, hogy bárcsak elváltak volna! főleg emiatt, mert sosem a gyerek volt az első, hanem ők maguknak! mi csak utolsó csicskák, állatok vagyunk nekik). Bejött és megfenyegetett engem ő is, majd ő is elhordta tesómat mindennek, véleményt nem engedett gormálni, szava csak nekik lehet. Mondani próbáltam, hogy anyám hogy beszélt velem is, de el sem engedte mondani, csak védte anyámat azok alapján, amit anyám bemesélt neki (manipulálja, hazudozik apámnak rólunk, mártírkodik). Már többször is mondtam tesómnak, és egyet ért, hogy az ilyen szülő nem érdemel semmit a későbbiekben. Hiába a pénz, hiába tartanak el egyetem alatt, tönkretesznek, folyamatosan mindketten betegek vagyunk, tele vagyok lelki eredetű betegségekkel, 16 éves koromban pszichológushoz is küldtek már, mert nem bírtam már akkor sem. Igazam van, ugye, az ilyen embert nem szabad sajnálnom, akárkim, és soha nem szabad többé mellé állnom? Nem érdemlik meg, hisz hálátlanok, őket védtem, segítettem a húgomra való befolyásommal, erre most is itt sírok, úgy megbántottak. Ráadásul ez mindennapos. Ugye az ilyen semmi jót nem érdemel a gyerekétől? Már csak az tartja bennem a lelket, hogy talán jövőre elmehetek külföldre tanulni, de biztos ezért is megkapom majd a magamét, hogy hogy merem őket elhagyni és micsoda szemét vagyok, hogy elmegyek! Aztán vissza sem fognak engedni (egyszer elmentem egy hétre az egyetem városába gólyatáborba, alig akartak visszaengedni!). Mit gondoltok a kapcsolatainkról, a helyzetől?