Miért csinálja ezt? Nem tudtam, hogy meg fogom bántani!

Egyik nő ismerősömmel összefutottam a minap. Sűrűn szoktam látni, és néha váltunk pár szót. Elkezdett kérdezősködni a terhességemről.. Én persze szívesen válaszolgattam neki. (most várjuk első babánkat)

Aztán, puszta kíváncsiságból megkérdeztem tőle, hogy ők mikor szeretnének babát a párjával. Na ekkor szinte magából kikelve elkezdett oktatni. Olyanokat mondott (fennhangon) hogy ez magánügy, és senkinek semmi köze hozzá.

Meg, hogy Őt nem tartja el az ura, Ő saját magát tartja el, és ezért nem engedheti meg magának, hogy gyereket vállaljon. A párja nem ad neki pénz semmire.. Hogy Ő nem fog segélyekre szülni, ő inkább karriert épít stb. Meg, hogy sok anya megszüli a gyerekét, aztán lepasszolja a nagyinál.. Ő nem akar ilyet, Ő magának akar szülni.. Áh és még rengeteg dolgot mondott.

Egyfolytában éreztem, hogy rám célozgat, és mintha meg akart volna bántani, pedig higgyétek el, hogy cseppet sem rossz szándékkal tettem fel a kérdést. Csak úgy voltam vele, hogy mivel Ő is kérdezgetett, tök normál hangnemben, így én visszakérdezek, puszta kíváncsiságból.

Azt hiszem érzékenyen érintette a kérdésem, de még annyira sem hagyott szóhoz jutni, hogy elnézést kérjek tőle, vagy, hogy eltereljem a szót. Csak fújta fújta, és éreztem, hogy meg akar bántani.

Aztán eltelt pár nap, és visszahallottam egy két embertől, hogy ez az ismerősöm olyanokat mondott rólam, hogy micsoda tapintatlan vagyok, olyan kérdéseket teszek fel, amik nem tartoznak senki másra, csak rá, meg a párjára. (Pedig pont az a fura, hogy Ő is kérdezgetett engem) Aztán ez az illető, akitől visszahallottam a dolgokat, azt is mondta, h ez az ismerősöm nagyon szeretne babát, meg házasságot, de a párja egyikre sem vevő.

Én ezt nem tudtam!!! Hisz, soha nem beszélgettünk azelőtt ilyesmiről..

Ha ennyire kellemetlen volt neki a téma, akkor miért nem váltott? Miért magyarázkodott fennhangon? Nagyon rosszul esett, amiket mondott. Pl, hogy Őt nem tartja el az ura (gondolom úgy, mint engem). Pedig tudja jól, hogy most diplomáztam és ezért nincs még munkám.

Mikor legutóbb láttam, odamentem hozzá, és megkérdeztem tőle, hogy haragszik e rám, mert láttam, hogy nagyon "pukkadós" az arca. Erre azt mondta, hogy nem, de rosszul esett neki, amit kérdeztem. Erre én bocsánatot kértem, és elmondtam neki, hogy nem tudtam, h ennyire mélyen fogja érinteni a dolog. Ő pedig annyit mondott, h elejtsük el.

A gond az, hogy azóta is én vagyok a közellenség. Fűnek fának meséli, hogy tapintatlan genya vagyok :(

Mit csináljak? Vagy tényleg nem szabadott volna feltennem neki a kérdést?

A férjem azt mondja, hogy ne foglalkozzak vele, de ez nem olyan könnyű..