Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit mondjak neki? Befogadjam?

Mit mondjak neki? Befogadjam?

Figyelt kérdés
Tudom, hogy nem úgy kellene elkezdeni a közös életet, hogy hátha nem jön össze. De én sajnos az a típus vagyok, akinek az is eszébe jut, hogy lehet, hogy egy fedél alatt már nem jönnénk ki egymással. És más kérdéseknél is olvastam, hogy nem kötnek egy életre szóló egyezséget, ha nem jön össze, akkor megkérik, hogy költözzön el. Nos, nálunk ez nem így lenne, ugyanis, ha mégsem jönne össze, akkor sem mondhatnám neki, hogy költözzön el. Nincs le saját lakása, se pénze. Saját lakása azért nincs, mert a veje (tudta jól, hogy a párom nem ért a jogi dolgokhoz) szépen kisemmizte. Pénze meg azért nincs, mert amíg élt az anyja, addig szinte mindent hitelre vettek. Addig jól működött, amíg az anyja nyugdíja ezt fedezte, de közben meghalt, így most az összes törlesztést neki kell fizetnie. Egy hónapban marad kb. 35.000 forintja. Most a veje egyik lakásában lakik, de azt is el akarja adni, úgyhogy ki akarja tenni. Így nem tudom, hogy mit csináljak. Szeretem, meg jól kijövök vele, de mi van ha valamiért mégsem jön össze. Úgyhogy most nem tudom, hogy ha azzal áll elő, ami nagyon valószínű, hogy szeretne hozzám költözni, akkor mit mondjak neki? Mert semmi garancia nincs arra, hogy majd egy fedél alatt is ilyen jól kijövünk egymással. Viszont azt sem tudom, hogy mi lesz vele, ha a veje tényleg kiteszi a lakásából? Senki mása nincsen. 30 felettiek vagyunk mindketten. 2 éve ismerjük egymást, úgy 1 éve van komolyabb kapcsolat közöttünk.
2011. okt. 4. 12:33
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:

ezt neked kell tudni....

Azt meg hogy hagyta magát kisemmizni......Ha nem vette a fáradtságot,hogy utánna járjon a dolgoknak mielött bármit is aláírt megérdemelte. Már bocsi.Ebben a világban sajnos már a rokonokban sem lehet bízni. :(

2011. okt. 4. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
50%

Nehéz ügy... Ki a lány és ki a fiú ebben a helyzetben? Először is ezt kéne tudni, mert ezt még nem írtad meg. :)

Egyébként meg szerintem, ha ő a csaj és te vagy pasi, akkor nyugodtan fogadd be, elvégre is a férfi dolga a nőt eltartani, de ha ő a fiú és te vagy a lány, akkor már nem olyan rózsás a helyzet, eléggé elgondolkodtató...!


25/N

2011. okt. 4. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:
Én vagyok a nő.
2011. okt. 4. 12:48
 4/12 anonim ***** válasza:

A párodnak már veje van??

Én úgy értelmeztem,hogy "30 felettiek" vagytok,hogy 30 és 40 közt vagytok valahol.

De ha veje van tényleg,akkor a párod lánya mit szól ahhoz amit a férje csinált?

2011. okt. 4. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:
Én 33 vagyok. Ő 40. A lánya 19, a veje meg 27. Amúgy a lánya azt csinálja, amit a férje mond neki. Egy önálló gondolata sincs.
2011. okt. 4. 13:06
 6/12 anonim ***** válasza:

Kedves tőle,hogy ennyire nem érdekli mi van az apjával.

Amúgy ha szereted,"fogadd be"...Egy próbát megér...

Ha nem működik,akkor is találtok más megoldást biztosan.

Én drukkolok!:)

2011. okt. 4. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
100%

nézd, elhiszem hogy oda vagy a pasiért, bár az elmondottak alapján elég nyámnyila fazon lehet... De hidd el nekem, hogy pár hónap múlva az agyadra fog menni, hogy mindenét neked kell finanszírozni. Tudod, ha egy több éves kapcsolatban merül fel ilyen helyzet, hogy valaki állás nélkül marad, és mondjuk a nő tartja el a pasit, az rendben van, hiszen jóban-rosszban, és ha a pasin látszik hogy mindent megtesz, hogy kilábaljon ebből a helyzetből, akkor az ember szó nélkül segít. De ti nem vagytok ilyen kapcsolatban. Nekem el szokott fogyni a türelmem, hogy a másik f@szságab miatt én szívjak. Mert hagyta magát kisemmizni, meg annyi esze volt hogy mindent hitelre vett... hadd ne soroljam.


Ettől függetlenül befogadhatod, de több mint valószínű hogy a kapcsolatotok rá fog menni. Viszont, ettől még el tud költözni ha szakítotok. Talán nem fog a nyakadon maradni. legalábbis reméljük hogy maradt benne annyi férfiúi büszkeség.


33/N

2011. okt. 7. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:
Az a baj, hogy mint írtam nem tudom mi lesz vele, ha nem fogadom be. És nem tudom, hogy tudnám magam túltenni azon, hogy segíthettem volna neki, de mégsem tettem meg.
2011. okt. 7. 16:27
 9/12 anonim ***** válasza:
14:01-nél a pont. Ez így gáz. És ellentétben a 12:47-essel, aki valszeg a kitartottja valakinek, fordított nemekkel is gáz lenne.
2011. okt. 7. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:
Cyndel én értem, hogy gáz, de ha visszautasítom, akkor örökké bennem lenne az, hogy tudtam volna rajta segíteni, de meg sem próbáltam. Ezzel mit kezdenél?
2011. okt. 7. 17:18
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!