Mi volt a legdurvább dolog amin összevesztetek a szüleitekkel?

Egy naygon piti ügy miatt nem beszéltem apukámmal hónapokig. Hazajöttek valami összejövetelről, apám kicsit be volt rúgva( nem szokott inni, nem bírja a piát, de ha megüti, akkor kötekedős, agresszív lesz, nem jókedvű)

Mikor hazajöttek, mondta anyum, hogy csináljak neki valami kaját. Énn épp néztem valamit a fókuszban, ami nagyon érdekelt és mondtam hogy 2 perc és jövök. Anyum meg nem várt, hanem elkezdte csinálni magának. Erre apám berontott, hogy milyen egy ro.hadék vagyok, hogy nem csináltam meg, amire kértek. Ezen jól megsértődtem, utána hónapokig haragudtam rá, többször összevesztünk, olyanokat vágtama fejáhez, hogy utálom... Hülyék voltunk mindketten, szerencsére, már elmúlt.

Ja és még egy eset volt, szintén apámmal, hogy tesómmal vitáztunk, mert ő azt akarta, hogy egy másik gimibe jelentkezzek. MOndtam, hogy nem tudok mind a két helyre, mert egyszerre vannak az angol felvételik. Ő akkoris állította, hogy nem lehet eygszerre. Erre bejött apám és anélkül, hogy megkérdezte volna, hogy mi van, egyből legorombított, hogy miért veszekszek a báttyámmal. Persze nekem volt igazam, egyszerre voltak a felvételik.

De ezek már mind nagyon régen voltak, azóta felnőttem, elköltöztem, mostmár elvagyunk, de nem igazán bensőséges a kapcsolatunk.

Ötödik elején új osztályba kerültem (8 oszt. gimi), és a régi barátaim tört részével tudtam csak találkozni, azt is edzés alatt. Mivel anyám nem pártolja a sportot, nem volt hajlandó elvinni edzésre, se hazahozni, szóval bnőmék szállítottak. Egyszer akadt az anyukának fontos dolga, anyámnak kellett volna hazahozni mindkettőnket, ez viszont csak edzés elején derült ki. Elkezdett üvöltözni az edzővel, szó szerint kirángatott a tornateremből, megalázott a barátaim előtt, az edző előtt, elszakított a megszokott közeg maradványától is. Soha többet nem mehettem edzésre arra a helyre, itthon is rengeteget veszekedtünk, anyázott nekem mindenkit, egyszerűen gusztustalanul viselkedett. Ehhez hozzájön még az, hogy utána felhívta a barátnőm anyukája és az edzőm is, hogy ne csinálja már, kvázi ők kértek bocsánatot, de még csak arra se volt képes, hogy udvariasan utasítsa vissza őket. Ugye erre még azt mondom, hogy hát istenem, de ezzel minden kapcsolatom megszakadt a volt osztályommal, mivel iskola után se nagyon engedett el sehova, magunkhoz pláne nem hívhattam senkit, az új helyen, mint általában mindig, nehéz volt.

A másik eset később történt, és nem tudom, hogy melyik a rosszabb. Bizalommal mindenfélét elmondtam neki a barátaimról, aztán egyszer csak benyögte, hogy ők nem megfelelő barátok a számomra, keressek másokat. Ebből hatalmas, legalább féléves veszekedéssorozat lett, ugyanis nem volt szükségem más barátokra, az eredetiekkel se volt semmi baj, mind kedves, rendes gyerekek voltak, ha nem is a felső-középosztályhoz tartoztak: anyám azzal érvelt buzgón (miután abban a szellemben nevelt fel, hogy mindannyian egyenlők vagyunk és le kell győzni az előítéleteinket), hogy "putriban élnek" (régebben felújított, kicsi, de am. tiszta, rendes ház), és még csak nem is értelmiségiek a szüleik.

Azóta nem beszélek a barátaimról, így nincs mibe belekötnie.

Megbocsátottam, persze, mi mást tehetnék, mikor anyagilag rá vagyok utalva, amíg nem végzem el az egyetemet és nem lesz állásom, de nem felejtek.