Mennyit beszélget a barátotok a szüleitekkel, és mennyit segít, ha nálatok van?

mi is csak 2-3 hetente megyünk haza, akkor pl étkezések alkalmával, vagy ha lenn vagyunk, akkor sokat beszélgetnek, anyummal is, apummal is (tesóimmal kevesebbet) meg segít is ha kell.

Már én is megkaptam h állandóan bezárkózunk a szobámba, no de kettesben is szeretnénk lenni :)

Én ezt megmondtam így szüleimnek, valamennyire megértették.

:D érdekes a kérdésfelvetés...mintha én vagy a párom írta volna.

Nem tudom Ti mióta vagytok együtt, mi 4 éve. Az első 2 évben majdnem annyi beszéltem a szüleivel, hogy hogy vannak, milyen idő van. Az anyukájával még esetleg megkommentáltuk a divatot, a kaját, az illemeket...semmi több. A párom apukájával őszintén nem sokat beszélek pedig, ha tudná mennyire szeretem:D:D:D (tényleg nagyon szeretem mint embert és nagyon tudom tisztelni, megérdemli) De egyszerűen nem beszélek vele sokat, "köszönöm", "igen", "nem" stb. Nem mert pofátlan vagyok, vagy nem vagyok társasági lény, csak valahogy nem jön, azt

n meg ő nem az a szószátyár ember, aki jártatja a lepénylesőjét.

Persze más családi ebédeken, ünnepeken, akkor felmerülnek dolgok, másképp nem nagyon. Sokszor szeretném ha másképpen lenne, de ez van:) A párom húgával is kb olyan 2 éve vagyok beszélő-viszonyban, mert nagy a korkülönbség most "nőtt" meg anyira, hogy vannak közös témáink...

A szüleimmel meg a párom úgy van, hogy pont olyan hallgatag mint az apja (ilyen helyzetekben, baráti társaságban ő a fosközpont:D) szóval anyukám mond neki, ő meg hallgat nagyokat, bólogat de nem kérdez...:D apukám meg hallgatag szóval ott is kimerül a kommunikáció.

Érdekes, nálunk meg állandóan mondás van amikor együtt vagyunk:)

Az én szüleim nem tették szóvá, és nem tudok arról, hogy az övéi szóvá tették volna. Szerintem nem kell annyira törődni ezzel a dologgal, majd kialakul, majd beilleszkedik a családba, ha ott lesz az ideje. Engem és a páromat se ez alapján ítélnek meg.

Mondom, nálunk majdnem ugyanez a helyzet és mi négy éve "hallgatunk" :)

21-L

Ha párom nálunk van, mindig beszélget anyuékkal, megkérdezi, hogy vannak, miben tud segíteni stb. De általában nem nagyon kérnek a segyítségéből. Egyszerűen nem fogadják el, csak "megtűrik", de biztos vagyok benne, hogy örülnének, ha nem vele lennék. Ez így megy más lassan két éve. Bár mi már közel nyolc hónapja együtt voltunk, mire hazahozhattam. Ráadásul anyám magázza a páromat!!!! Soha egyik párommal sem csinálta ezt. Vele igen! Szerintem az is baj, hogy fiatalabb nálam.

Anyámék szerint ő nem a hozzámvaló fiú, márpedig én még sosem szerettem ennyire senkit. Lassan két éve megy ez így, nagyon rossz, de ha végre én is találok munkát, akkor különköltözök. Sajnos a koromnál fogva már rég külön illene élnem,de sajnos több okból kiyolólag ez még nem valósulhatott meg. Én 30 éves vagyok, a párom 25 lesz... Nekem ő a fontos, és hiszem, hogy eljön az a nap, amikor ennek a helyzetnek végre vége lesz!