Létezik, hogy valakinek egész életében csak egy igazi szerelme volt, akihez még évek után is visszavágyik?

19-22 éves korom között volt egy hatalmas szerelmem, azért lett vége a kapcsolatunknak, mert az elképzeléseink ütköztek néhány dologban, elég heves természetűek voltunk mindketten és akkor úgy éreztük, felemésztenek a mindennapos viták, ha nem válunk szét. Nagyon szerettük egymást, úgy éreztem, egy darab szakadt ki belőlem, mikor elköltözött tőlem, de akkor így jobbnak láttuk ezt, még ha fájt is. Eltelt 3 év, sokáig nem volt hosszú kapcsolatom, míg végül ráleltem a mostani vőlegényemre, akivel 2,5 éve vagyunk együtt, vettünk egy házat közösen, feleségül akar venni a tavasszal, és már a gyerekkérdés is felmerült (inkább az Ő részéről). Nagyon szeretem őt, jó embernek tartom, de egyre több kétségem van. A volt barátomra próbáltam nem gondolni egy jó ideig, aztán ugye megismertem a vőlegényemet és így már voltak hetek, mikor eszembe sem jutott, de most egy pár hónapja ismét előtörtek a régi érzések, mikor több, mint 5 év után találkoztunk egy közös barátunk esküvőjén. Akkor egy lánnyal volt, és csomóan voltunk, de rögtön kiszúrtam, és mikor megláttam, nagyon összeszorult a szívem, majdnem elájultam. Ott volt azzal a csajjal, a lány fogta a kezét, annyira rosszul érintett, hogy majdnem hazamentem, nagyon rossz volt. Semmiképp sem akartam vele találkozni szemtől-szemben, de aztán kiszúrt Ő is, és odajött. Komolyan, ennyire még nem remegtem, mint akkor, majdnem sírva fakadtam. Beszélgettünk felszínes témákról pár szót, mondta, hogy örül, hogy lát, aztán odaadta a telefonszámát, hogy egyszer kávézzunk, beszéljünk az elmúlt évekről. Ez lezajlott és napokig aludni sem tudtam kb, felhívtam (én hülye) és találkoztunk. Akkor elmesélte, hogy utazgatott, Olaszországban élt 2 évet, de fél éve már ismét Bp-n van stb, és hogy a csaj, akivel volt, nagyon ragaszkodik hozzá, de Ő nem biztos a kapcsolatban. Én is meséltem neki az én dolgaimról, vőlegényemről. Amúgy nagyon fura volt erről beszélgetni vele, végig zavarban voltam, meg szerintem Ő is, de mégis olyan volt, mintha azon a beszélgetésemen az életem múlna, nagyon nagy hatással volt rám. Aztán elköszöntünk, megölelt, én meg hazajöttem és az elkövetkezendő napokban végig sírtam az éjszakákat. Egyszerűen minden előtört, hogy mi volt régen, jó, meg rossz dolgok is, hogy mennyire szerettem, mindenféle emlékek, illatok, zenék, amiket akkor szerettem stb. Tudom, ez most nyálasan hangzik, de így történt, és azóta nagyon átértékelődtek bennem a dolgok, már nem vagyok benne biztos, hogy én férjhez akarok menni a vőlegényemhez, mi van, ha ez a találkozás meg kellett, hogy történjen? Nagyon fájdalmas dolog volt az tény, de lehet, hogy ez valami jel, hogy egy embert szerettem nagyon életemben akit nem tudok elfelejteni. Már kinőttem a kislánykorból, de mégis most úgy érzem magam, mint aki bekattant. A vőlegényemmel is sokat veszekedtem mostanában, szerinte lobbanékony vagyok egy ideje és érzékeny, ami igaz, de ez azért van, mert a volt barátomra gondolok és erre az egész összevisszaságra. A másik, hogy kaptam tőle egy e-mailt arról, hogy megismételhetnénk a találkozást valamikor, de akkor a közös kedvenc kortárs festőnk kiállítására menjünk el, mert most lesz ismét. Meg írta azt is, hogy 5 év alatt nagyon sokszor gondolt rám és nagyon felkavarta ez a találkozás, de nem rossz értelemben. Nem tudom, hogy mit gondoljak! Olyan hülye vagyok. Most mit csináljak? Légyszí adjatok tanácsot, mert nem tudom, hogy mi lenne a helyes döntés, mármint elmenjek-e egyáltalán a találkára, vagy hagyjam az egészet, mert egyrészről vonz a dolog, másrészről pedig úgy érzem, hogy ezt nagyon nem kéne, mert így csak mégjobban felkavar ez az egész és sosem tudok túllépni. Előre is köszöm!!

27/N