Mi a jó a házasságban?

Csak egy darab papír, nem az határozza meg, hogy milyen a kapcsolat.

Nővérem 15 éve él boldog párkapcsolatban.

Tudod, a kérdésedrő egy nagyon találó mondat jut az eszembe: "Akinek nem számít a papír, az aláírja, akinek számít, az nem írja alá". Én azért írtam alá, mert nem a papír, hanem a rendezett viszonyok, a szerelmem számított és számít már 25 éve. Nem volt képmutatás kifelé, nem volt krízis egyik gyermekünk érkezése sem. Én segytek a feleségemnek a házimunkában, és amiben lehet, így nem szakad egyikünk nyakába sem "minden", ahogy írtad.A kapcsolatunk nem unalmas, mert szeretjük egymás, és nem hiszem, hogy attól, hogyha csak együtt élnénk, és nem házasodtunk volna össze, attól izgalmasabb lenne.

Had kérdezzek vissza, mi ez a nagy para a házasságban? Ennyire nem bízol magadban, vagy a párodban?

52/F

Én ugyan nem vagyok házas, de azért meg van a véleményem.

A házasság csak megnehezíti a különszakadást 2 ember között. Olyan szempontból jó, hogy pénzt, vagyont kap a férjtől, de ez nagyon érdek dolog. Nem látom fontosabb funkcióját manapság. Ha nagy a szerelem akkor persze akarják, de nem számít az a helyzet. Csak egy kényelmes megoldás.

Több dolog miatt házasodtunk össze: például szerettünk volna hivatalosan is egymás rokonai lenni, mindent megosztani egymással, két különálló személyből két összetartozóvá válni, egymást felvállalni nemcsak érzelmileg, hanem minden lehetséges téren, végleg összekötni a sorsunkat.

Semmi nem szakad egyedül egyikünk nyakába sem, mert amiben tudunk, segítjük a másikat. Nem felesben osztjuk meg a dolgokat, hanem ahogy írtam: amikor tudunk, segítünk. Nem azért, mert ez így igazságos, hanem azért, mert megpróbálunk minél több terhet levenni a másik válláról.

A kapcsolat akkor lesz unalmas, ha engedjük, ha lusták vagyunk tenni érte. Ha nem engedjük, nem kell, hogy unalmassá váljon.

Nem vágyunk másik emberre, de még ha néha mégis megfordulna majd a fejünkben, nem cseréljük le egymást a pillanatnyi érzéseink miatt, mint ahogy szülőt, testvért sem cserél az ember, mert néha másra vágyik, mint amit kap tőle.

Mi már megtanultuk, hogy a világon a legjobban egymásra számíthatunk, figyelembe vesszük egymás igényeit, vágyait testileg, lelkileg.

Viták vannak persze, nem mondom, hogy valami idilli problémamentes életet élünk és egész nap a rózsaszín felhőkben lebegünk. Igenis vannak problémák, veszekedések és van olyan is, mikor idegesítjük a másikat. De ez soha nem tart sokáig, mindig győz bennünk az, hogy szeretjük egymást és a problémákat inkább megoldani kell, nem eldobni miattuk a másikat.

Annyi képmutatás van bennünk a társadalom felé, hogy azért nem veszekszünk ismerősök előtt.

Semmilyen ideálképnek nem kell megfelelnünk, csak magunknak és a párunknak. Néha egy-két kevésbé fontos dolgot feladunk a másik kedvéért, hogy boldognak lássuk, néha engedünk bizonyos dolgokban. De ez csak kis áldozat ahhoz képest, ha örömet szerzünk vele annak, akit szeretünk.

Viszont gyerekünk még nincs. Nem tudom, mennyire lesz krízis, biztos meg fog minket viselni, nem vagyunk valami tapasztaltak a gyerekekkel, ráadásul nincs is a közelben nagyszülő, vagy rokon, aki tudna segíteni. De valahogy majdcsak megbirkózunk vele.

Ha valaki nem házasságpárti annak aztán magyarázhatja az ember mi a jó benne, úgysem hinné el.

Ha úgy indulnánk neki egy kapcsolatnak, hogy úgyis "beunalmasodik", akkor nemhogy házasodni, de együtt élni sem lenne szabad.

Én nem gondoltam arra soha, hogy mi lesz ha...férjemmel mindketten házasságpártiak vagyunk, szeretjük egymást, jó együtt, jó házasságban.

Aki azt hiszi, hogy ez egy darab papír, az valóban ne házasodjon össze. A házasság jóval több érzelmileg, lelkileg, mint egy darab fecni.

Nem is az a lényeg, hogy megházasodsz vagy együtt élsz. Az a lényeg, hogy a két fél ebben meg tudjon egyezni. Mindkettő lehet jó, lehet örök, vagy éppen rövidtávú.

Ezért a férfi elhagyja atyját és anyját, és ragaszkodik a feleségéhez, és egy testté lesznek.

1Mózes 2:24.

Miért házasodjunk?

Az esküvő örömteli esemény. Családtagokkal és barátainkkal találkozunk, eszünk-iszunk, táncolunk, örvendezünk. Osztozunk annak a férfinak és annak a nőnek a boldogságában, akik ez alkalommal kötik össze az életüket. De tulajdonképpen miért is kötünk házasságot?

Egyesek erre azzal felelnek, hogy a házasság két embert egymáshoz kötő szerződés. Mi azonban tudjuk, hogy ha két ember nem szereti egymást, akkor nem létezik olyan erős szerződés, amely együtt tartaná őket. Az igazi kérdés egy lépéssel a házasság előtt merül fel: Miért vonzódik ilyen erővel egymáshoz férfi és nő?

Azért, mert az Örökkévaló egyetlen entitásnak teremtette őket, és csak azután választotta őket szét. Ahogy a Biblia mondja: „És teremtette az Örökkévaló az embert az ő képére, ... férfinak és nőnek teremtette őket.”1 A bölcsek ezt így magyarázzák: „Egy ember két arccal.”2 Egyetlen individuumként az ember társtalan lenne, nem lenne feladata, és nem tudna fejlődni. Sem férfi, sem nő nem lenne képes felülemelkedni azon az individuumon, amelynek született. Ezért az Örökkévaló egynek teremtette majd kettéválasztotta őket, és így a kettő egyesülhet, és újra eggyé válhat. Férfi és nő azért vonzódik egymáshoz, mert egyedül nem érezzük teljesnek magunkat: keressük a másik felünket, hogy ez által újra egyesülhessünk az Örökkévalóval.

A sikeres házasság kulcsa tehát a szentség értékelése. A férfi és a nő puszta egyesülésén kívül a házasságnak egy harmadik dimenziót is hordoznia kell: az Örökkévalót. A férfit illetve nőt jelentő két héber szó egyaránt tartalmazza a tűz szót.3 Más betűket is tartalmaznak, amelyek együttes kombinációja az Örökkévaló nevét adja. Férfi és nő az Örökkévaló nélkül olyan, mint két egymás elemésztő tűz. Amikor férfi és nő túllép önmaga korlátain, és életükbe bevezeti az isteniséget és a szentséget, egy láthatatlan, rejtett kötelék folytán eggyé tudnak válni, és ez az egy sokkal több, mint az alkotórészek egyszerű összege.

Két ember szeretheti egymást, gondoskodhat egymásról, de isteni erő nélkül vajon mi kötne össze örökre halandókat? Az ilyen kapocsra szükség van, mert azon kívül, hogy két eltérő személyiségű és hátterű emberről van szó, a férfi és a nő biológiai, érzelmi és pszichológiai értelemben is különbözik egymástól, és élete során számos átalakuláson megy keresztül.

Az egész életre szóló kapocs megteremtésének egyetlen és legfontosabb tényezője a férj és a feleség elkötelezettsége az Örökkévaló és az Ő időtlen törvényei iránt. Amiképpen egy háznak szüksége van alapra, amin állhat, ugyanúgy a házasságot is örök alapra kell építeni. Férj és feleség azáltal invitálja az Örökkévalót a kapcsolatába, hogy egyesülésüket és életüket örök értékeknek szenteljék, és olyan jelenléthez kössék, amely magasabb az övékénél. Azáltal teszik ezt, hogy elismerik az Örökkévalót, aki két félként, de egy lélekként teremtette őket. Ez mindkét házas félben elülteti az egymás iránti, a családjuk iránti és a körülöttük lévő világ iránti elkötelezettséget.

A házasság által teremtett egység – a férfi, a nő és az Örökkévaló közötti kapocs – gazdagítja a családon belüli egységet és szeretetet, meghatározza a gyermekek fejlődését és szeretetét. Ez az egység minden házasság megfelelő működéséhez elengedhetetlen, ez teszi képessé a két házastársat, hogy külön-külön és együtt is fejlődjön. És mindenekelőtt: házasságunk – az a forma, ahogy férfi és nő egyesül egymással – tükrözi azt a módot, ahogyan az Örökkévalóval egyesülünk.

Mitől működik egy házasság?

Az egészséges házasság épületéhez sokféle építőanyag kell. Szeretetre természetesen szükség van, és az egymás iránti kölcsönös tiszteletre is, és arra a fajta alázatra és vonzalomra, amit férj és feleség az Örökkévaló iránt érez. Állandóan tudatában kell lenniük a kettejüket összekötő isteni erőnek és annak a nagy felelősségnek, amit a közös élet és otthon építése ró rájuk. Ez a fajta tisztelettel vegyes szeretet a háztartás vezetésétől kezdve egészen a gyerekek iskoláztatásáig életük minden aspektusába beleivódik.

A sikeres házassághoz elengedhetetlen a vitalitás. Két ember egysége azt jelenti, hogy magának az egységnek is elevennek kell lennie, és fejlődéséhez állandó gondozásra és ösztönzésre van szükség. A házasság egyszersmind bizalmi kötelék is. A bizalom nem egyik napról a másikra alakul ki: évek kellenek hozzá. Ha azonban kialakul, olyan szilárd alapot szolgáltat, amely a válságos helyzeteken is keresztülsegíti a házasságot.

A bizalom nem a tökéletes magatartás folyománya, hanem a felelősségre vonhatóságé. Senkitől sem várható el, hogy tökéletes legyen, de egy egészséges személyiségtől elvárható, hogy felelős magatartást tanúsítson, hogy ismerje be, ha hibát követett el. A bizalom azt jelenti, hogy a házasság tartama alatt olyan alapállást és magatartást tanúsítunk, amelynek alapján a házastársunk nyugodtan hagyatkozhat ránk, hogy van bennünk annyi tisztesség, hogy még olyankor is becsületesen viselkedjük, ha senki más, „csak” az Örökkévaló lát minket. Ellenkező esetben mindig fennáll a kétség: honnan tudhatom, hogy a házastársam igazán elkötelezetten vállalja ezt a házasságot?

Az egészséges házasság azt is jelenti, hogy a két házastárs közösen egészséges otthont épít, amely nem csupán a személyes kényelmet szolgálja, hanem másoknak is fénnyel szolgál. A házasság legfontosabb céljai között az a fontos, hogy olyan otthont teremtsenek, amelyet az isteni erény és moralitás elvei vezérelnek.

A kis dolgok is lényegesek, hogy megerősítsük házastársunk és az Örökkévaló előtt az elkötelezettségünket. Elmegyünk bevásárolni. Kitakarítunk. Megkérdezzük, hogy segíthetünk-e valamit, amikor házastársunk ki se látszik a teendőkből. Amikor valaki elutazik, hozzon valamilyen ajándékot házastársának az útról. Még akkor is meg kell próbálnunk bevonnunk a házastársunkat a dolgainkba, amikor dolgozunk, amikor az otthontól függetlenül akad teendőnk.

A szeretetteljes házasság egyik legfontosabb és középponti eleme, hogy megtanuljuk fenntartani az otthoni békességet, hogy megtanuljuk elmondani és megoldani a minden házasságban előforduló váratlan eseményeket. Meg kell tanulnunk, hogyan oldjuk fel a vitákat, hogyan békéljünk meg, milyen magatartást tanúsítsunk olyankor, amikor rosszul mennek a dolgok. Ha valamelyik házastárs szorult helyzetbe kerül, a másiknak nem szabad elfeledkeznie arról, hogy ők ugyanannak a léleknek a két fele. Házastársunkat cserbenhagyni ugyanolyan, mint önmagunkat, vagy az Örökkévalót elhanyagolni.

A házasságon belüli problémák megoldására természetesen nincs általános „csodarecept”, ez a férj és a feleség közös erőfeszítéseitől függ. Mindenesetre mindkét félnek meg kell értenie, hogy a házasság, a megszentelt egyesülés fenntartása olyan abszolút szükséglet, amiért mindketten felelősséggel tartoznak. Azt is meg kell értenünk, hogy a boldog házasság nem épülhet kizárólag az egyik fél feltételeire. Az igaz szerelem nem eltörli, hanem gazdagítja az egyéniséget. Csábító lehet talán mindig keresztülvinni az akaratunkat, de a szeretet és a tiszteletet az táplálja, ha elismerjük házastársunk szükségleteit és igényeit. Az ilyen önzetlenség csak annak felismeréséből fakadhat, hogy felismerjük az életünkben szerepet játszó isteniséget, amely képessé tesz minket arra, hogy belássuk: házastársunk mozgástere legalább annyira szent, mint a miénk.

A férjnek és a feleségnek kölcsönösen egyezniük kell abban, hogy mindketten tudomásul veszik: mindketten felelősek azért, hogy a megszentelt házasság működjön. Ez csak akkor lehetséges, ha mindkét fél megtanul nyíltan kommunikálni, és ha elismeri a probléma kialakulásában játszott szerepét. Mindkét házastársnak tiszteletben kell tartania a másik szempontjait, bármilyen csekélynek látszanak is azok. Nem szabad hagyni, hogy a problémák hosszú ideig megoldatlanok maradjanak.

Egy-egy konfliktus időnként úgy is elkerülhető, hogy házastársunk indulatos megnyilvánulására nem hasonló tónusban válaszolunk. Amikor az egyik házastárs megharagszik, gyakori eset, hogy a másik gondolkodás nélkül hasonlóval viszonozza, miáltal csak lobogó tűzzé szítja a szikrát. Legjobb, ha türelmesen meghallgatjuk házastársunk problémáit, ha legalább arra az időre halasztjuk a vitát, amikorra az átmeneti harag eloszlik. Senkinek sincs joga behatolni – sem pszichológiailag, sem érzelmileg, sem fizikailag – egy másik ember személyes terébe. Az ilyesmi semmilyen körülmények között nem tolerálható. Ha mégis megtörténik, az agresszív fél a felelős azért, hogy segítségért forduljon. Ha szükséges, akkor az agresszió szenvedő alanyainak kötelességük követelni ezt, és bevonni másokat ahhoz, hogy a probléma a lehető legjobb megoldásra találjon.

A házasságban nem fordulhat elő durva kritika. A házastárs leszólása csak súlyosbítja a problémát. Ha házastársunk magatartásában valami olyasmit tapasztalunk, ami korrekcióra szorul, szelíden, szeretettel és aggodalommal közelítsünk hozzá. Ha úgy tapasztaljuk, hogy bizonyos dolgok egyfajta szellemi „vakfoltra” esnek nála, legjobb, ha beletörődünk, és csak mosolygunk rajta. Mindannyiunknak megvannak a magunk vakfoltjai. Nem a mi dolgunk eldönteni, mi a legjobb a házastársunk számára. Noha férj és feleség szüntelenül tanítja egymást, nem egymás tanítói, és nem egymás fölöttesei, hanem egymás legjobb barátai, méghozzá egyenlő rangú barátai.

Ha a házastársak között vita keletkezik, sokszor az a legjobb, ha a családtagok nem szólnak bele. A rokonok minden valószínűség szerint jót akarnak, de a szubjektivitásuk folytán hajlandóak egyik vagy másik fél pártjára állni, ami csak súlyosbítja a problémát. Egy jó barát sokszor többet segíthet, jóllehet a dolgok eltúlzásával vagy éppen egyszerű pletykálkodással gyakran éppen az úgynevezett „jó barátok” okozzák a konfliktust. Ha így áll a helyzet, akkor az a legjobb, ha megpróbálunk eltávolodni a viszályt szító szituációtól.

Ha bármilyen őszintén törekszünk is rá, semmiképp nem tudjuk elsimítani az ellentéteket, legjobb bizalmasan egy olyan harmadik személyhez fordulni, akiben mindkét házastárs megbízik. Vigyázzunk azonban, hogy az illető olyan ember legyen, aki nem szítja tovább a tüzet, és olyan, aki őszintén törődik velünk és a házasságunkkal.

Nézeteltérések esetén fontos a kompromisszum: ne engedjük, hogy a büszkeségünk ennek útjába álljon. Sokan úgy érzik, gyengének fognak látszani, ha elsőként mutatnak megbánást, ez azonban valójában az igazi erény jele.

Az egészséges házassághoz mindenekelőtt az szükséges, hogy férj és feleség sose feledkezzen meg a harmadik fél, az Örökkévaló iránti kötelezettségeiről. Kettejük házassága nem magánügy: az egész kozmikus sorsot befolyásolja. Férjnek és feleségnek egyaránt be kell vonniuk a házasságba az Örökkévalót, méghozzá nem vendégként, hanem állandó társként.

Ebbe tartozik a parancsolatok teljesítése és azé az áldásé, amelyben az ember a teremtésekor részesült: „Szaporodjatok és sokasodjatok”.4 Ez a sikeres házasság egy kritikus tényezője. Fizikai és pszichés alkatunkhoz hozzátartozik a reprodukció képessége, kell ahhoz, hogy teljesnek érezzük az életünket. Az Örökkévaló mindannyiunkat megáld a nemzés, illetve a szülés lehetőségével; minden gyermekkel, akinek életet adunk, megáld minket az Örökkévaló erővel és forrásokkal, hogy képesek legyünk eltartani, gondozni és táplálni azt a gyermeket. Lehet, hogy egyesek félnek ettől, mert olyan környezetben élnek, ahol sokféle módon baja eshet egy gyermeknek. Egy rossz dolog azonban nem igazol egy másik rosszat, nevezetesen azt, hogy ne vállaljunk gyermeket. A gyermek vállalása meghatározza és kikristályosítja a házasság prioritásait – sőt általában az életét –, és a gyermeknevelés a legnagyobb kihívást jelentő, legmélyebb és legnagyobb örömet nyújtó feladat, amelyet férfi és nő együtt teljesíteni remélhet. Ez örökre egymáshoz, a családjukhoz, és mindenekfölött az Örökkévalóhoz köti őket.

Hogyan készüljünk fel a házasságra?

Mi az oka annak, hogy manapság ilyen soha nem tapasztalt mértékben megnövekedett a válások és a félresiklott házasságok száma? Az, hogy sok mai házasságból hiányzik az isteni dimenzió. A rövidtávú megoldások segíthetnek ugyan a házasságot összetartani, de ha az alapok nem elég masszívak, ezek nem jelenthetnek egészséges megoldást.

A bölcsek azt mondják, hogy a házasság a férfi második születése. A lélek először belép a testbe, és anyagi létet ölt; amikor pedig megnősül a férfi, a lélek még mélyebben beágyazódik az anyagi állapotba. Noha az ember életébe beletartozik az anyagi világ pozitív fejlesztése, ahhoz, hogy egy ilyen küldetést a megfelelő nézőpontból vigyen véghez, megfelelő spiritualitással és állhatatossággal kell felvértezve lennie.

A következtetések világosak: a házasságra készülő embernek időt kell szentelnie a spirituális és az isteni dolgokra, és tisztába kell jönnie a házasság mélyebb jelentőségével. Ez a házasság előtti periódus létfontosságú, mert maga a házasság megköveteli, hogy belemerítkezzünk fizikai világunk leganyagibb vonzataiba: el kell tartanunk a családunkat, törődnünk kell az otthonunkkal, építenünk kell a karrierünket. Azzal, hogy már a házasság előtt ráhangolódunk a spiritualitásra, erős alapot vetünk otthonunknak és családunknak.

A sikeres házasság jóval az esküvői szertartás előtt kezdődik: az első lépés az, hogy mind a férfi, mind a nő külön-külön ismerje föl, milyen szerepet játszik életükben az Örökkévaló. Ez pedig azt jelenti, hogy a házasság előtti egyéniség-formáló években tanulni kell, és fel kell készülni a házasságra. Ahhoz, hogy a házasság sikeres legyen, először is azt kell felismernünk, hogy kik is vagyunk: testben lévő lélek vagyunk. Ha megbékélünk önmagunkkal, ha testünk és lelkünk egymásra hangolódik annak érdekében, hogy életünk misszióját beteljesítsük, akkor sokkal valószínűbb, hogy megtaláljuk magunknak a megfelelő lelki társat. Amíg nem tudjuk, kik is vagyunk valójában, honnan is tudhatnánk, hogy miféle társsal a legjobb összeházasodnunk?

A lélek, amely nem érzi magát teljesnek, azt követeli tőlünk, hogy keressük meg a másik felét. Lehetséges, hogy megzavar minket, és elvonja a figyelmünket a másik nem iránti testi és érzelmi vonzalom. Ennek a vonzalomnak azonban