Végrendeletben kitúrhatja az elhalálozó a két gyermeke közül az egyiket a hátrahagyott ingatlanból?
Utolsó vagyok:
A kötelesrész annyit jelent, hogy az arra jogosultak a hagyaték meghatározott hányadát abban az esetben is megszerzik, ha a végrendelet szerint nem örökölnének, vagy örökségük kisebb a kötelesrész mértékénél. Kötelesrészre jogosultak az örökhagyó leszármazói, házastársa, ill. szülője, ha az öröklés megnyíltakor törvényes örökösnek minősülnek. A leszármazó, a házastárs ill. szülő esetén ennek mértéke annak az összegnek a fele, melyet mint törvényes örökös örökölhetnének.
Általában nem, csak nagyon korlátozott feltételek esetén, amelyeket nagyon szigorúan vesz a törvény. Ezek az úgynevezett kitagadási okok, amelyeket taxatíve (pontosan) felsorol a jogszabály.
Érdemesm megkeresni a most hatályos Polgári Törvénykönyvben az Öröklési részt, és azon belül is a végrendelettel történő örökhagyást.
A kitagadási okokat bizonyítani kell, tehát nem megy az, hogy az örökhagyó a homlokára üt és nagy hirtelen kitalálja, hogy a kitagadni szándékozott valamikor az életére tört (mert ez pl. kitagadadási ok). Ezt bizonyítani kell.
A végrendeletet meg is lehet támadni egyébként, akkor, amikor az örökség megnyílik (tehát a végrendeletet tevő meghalt). Van úgy, hogy erőszakkal vették rá a végrendelet megírására, van úgy, hogy kihasználták, hogy kicsit már nem százas minden tekintetben, van úgy, hogy befolyásolták...ezt mind-mind meg lehet támadni, és ha sikerül bebizonyítnai, akkor a végrendelet érvénytelen lesz, és a végredneleti örölés helyébe a törvényes öröklés szabályai lépnek.
Ha nem áll meg a kitagadás, akkor végrendelti örökléskor mindenképpen jár az örökösnek a törvényes örökrész fele, azaz a köteles rész.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!