Öcsém barátnője lop! Mit tudunk tenni?
Páromnak eltűnt egy 5ezrese. Pénteken nálam aludt, azóta nem nyitotta ki a pénztárcáját. Most beszélünk, és mondta, hogy volt benne 2 db 5ezres, és az egyik nincs meg. Azóta pedig ki se nyitotta, mert ma voltunk valahol ahol én fizettem, azóta ő semmire nem költött! Én már máskor is gyanakodtam, mert eltűnt egy fülbevalóm és egy övem is, kiderült, hogy túrkált a cuccaim közt is!
Most mit tegyünk? Ha anyáméknak szólok, tuti leordítják a fejem, hogy hogy mondhatok ilyet, meg hazudunk biztos, meg direkt kitaláltuk és gyanúsítjuk! Pedig tuti ő volt, párom nagyon vigyáz a pénzére! Hogy lehetne ezt kideríteni, és visszaszerezni a pénzt? Nekem nagyon sok értékes dolgom van itthon, lakatoljak le mindent vagy mi??
Egyébként amúgy is problémás a csaj nagyon, máskor tettem már fel itt kérdést miatta...
Köszönöm annak, aki tud segíteni!
Szerintem jó ötlet!
Akkor kiderül, hogy nem a becsületesség híve. Hisz akkor megkérdezett volna mindenkit, hogy ki ejtette el!
Niki
Hát érdekes lett a sztori :)
A csajjal szakítottak január körül. Örültünk, hogy eltűnt, öcsém is szidta stb. Erre kb. 1 hónapja ismét megjelent a csaj...mintha mi se történt volna, idejött. Azóta is itt van, minden nap itt alszik, ugyanaz megy. Szétdobálja a szennyesét, anyu meg kimossa neki...fogyasztja a rezsit, eszik a kajánkból, mégse gondol bele, hogy máshol ezért elkérnek vagy 30ezer Ft-ot legalább. De neki eszébe se jut, hogy segítsen, el nem mosogatna maga után, nem teszi a szennyesbe a ruháját, délig alszik, egész nap pizsamába van szinte, meg kócosan, nagyon igénytelen. Na mindegy...a testvérét most csukták le előzetesbe, mert telefont loptak, a csajt is bevitték kihallgatni, de állítólag ő nem volt benne. Ki tudja...
Szia!
Én drukkolok, hogy az öcsédnek megjöjjön az esze. Ha másképp nem, majd csak tanul a maga kárán. Pl. ha majd külön laknak a barátnőjével, s látja, hogy a csaj nem igazán szereti a házimunkát.
Csak nehogy belekeverjék az öcsédet is valamilyen lopásba.
Pénz vagy valami tűnt el azóta tőletek?
Niki
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!