Van itt olyan, akik majdnem elváltak egyszer, de azóta mégis együtt vannak boldogan?

Én nem voltam/vagyok ilyen helyzetben szerencsére.De szerintem ami nem megy azt nem kell erőltetni.

Sajnos normális kapcsolat nem lesz belőle soha. Ha van gyerek, az biztos megsínylené, még ha nyílt vitatkozás nincs is. Ha az egyik meg megtalálta a boldogságot, önmagában szenvedésre van ítélve az egész kapcsolat. Ha valaki mást szeretek, akkor nem megyek ahhoz az emberhez, akit már nem. A gyerek/gyerekek mindig ahhoz a szülőkhöz tartoznak, de ezért együtt maradni, és az életet feladni, a boldogságot, ostobaság. A gyerekek felnőnek. Nagyon hamar. És egy életünk van.

szerintem meg nincs olyan hogy csak az egyik fél hibás, hacsak nincs valami szenvedélybetegség, vagy erőszakos természet a dologban. Mindenhez két ember kell. Én pont az általad leírt szenvedő félnek hittem magam úgy ahogy írtad már lett volna más, de egy hónap különélés, és előtte több mint egy év kihűlt házasság után újra minden a legnagyobb rendben. ennek már több mint egy éve. Rengeteg akaraterő kellett hozzá részemről a párom részéről meg az hogy képes legyen megnyílni és beszélni a bajokról. Azóta nem volt még nap hogy ágyba vittük volna a vitát. Sikerült leadni az egónkból, úgy hogy nem is kellett nagyon nagy kompromisszumokba belemenni. És boldogok vagyunk. Nem akartam azt hogy később azt érezzem esélyt sem adtam a változásra. Most már örülök hogy így történt.

De ez csak abban az esetben működik, ha még szeretik egymást. ha már az egyik fél nem szereti vagy már esetleg mást szeret, és már együtt is él esetleg vele, semmi jó nem lenne belőle. Ha nem szeretik egymást = boldogtalanság

Nem tud az ember kényszeresen megváltozni, csak ideig-óráig, utána ugyanott vagyunk, ahol elindultunk. Nem lehet kibújni a bőrünkből.

EGy hónap különélés után még elképzelhető, ahogy Emiladrinál, de ha már sokkal több, fél év vagy egy, ott már nincs miről beszélni

Hát a szerelem egy idő után szeretetté alakul, mi összesen 9 éve vagyunk együtt azzal az egy hónap szünettel. A rózsaszín köd nem is tért vissza, sőt én is azt hittem hogy már nem hogy nem szeretem egyenesen gyűlölöm őt. De mondom nagyon nagyon kell az is hogy mindkét fél hajlandó legyen próbálkozni, de csak azt mondja hanem tegye is. Ehhez nálunk nekem kellett nagyobb akaraterő, nem a férjemnek. És nem is voltak nálunk nagy bajok, csak valahogy idő után nem voltunk többek mint lakótársak. 30 se vagyok még szóval azon gondolkodtam el, hogy ugyan le lehet így élni az életet de, az is lehet hogy nélküle sokkal jobb is lehetne. Aztán mégis engedtem, hagytam hogy megpróbáljon változtatni, és rá kellett jönnöm, hogy bizony én se csináltam mindent tökéletesen. Szerencs hogy nálunk azóta se tért vissza a régi rossz állapot, magam se tudom hogyan történt, mert nem hittem volna hogy ez lehetséges. Azt nem mondanám, hogy ez szerelem, de olyan szeretet és megbecsülés lett belőle, hogy most már úgy érzem, ha jönnek rossz időszakok akkor is tűzön vízen át kitartunk egymás mellett. A kulcs biztosan az, hogy működjön a kommunikáció, az akarat, és hogy el tudd fogadni a kritikát is a párodtól

Vonzódni is kell egymáshoz, hogy működjön